Newyorki Figyelő, 1984 (9. évfolyam, 1-16. szám)
1984-09-11 / 12. szám
1984. szeptember 11. NEWYORKI FIGYELŐ 5 DR. GONDA LÁSZLÓ: ZSIDÓKÉRDÉS A FELSZABADULÁS UTÁN (1945-1948) Galili-Gemeiner Ervin: Ahi a bátrak közöiI is hős vol! - Hunwald Szimcha 1914—45 A magyar.zsidóság tragikus pusztulása 35-ik évében, Immár ki tudja hányadszor, megcsináljuk a mérleget. Egyik oldalon a Pusztulás, a másikon pedig ív Hősiesség. ílogy milyen arányban állott, az egyik a másikkal? Ezt, a kérdést is fel lehet tenni. De akkor ezzel párhuzamosan fel kell tenni a másik kérdést Is: ki állott annakidején mögöttünk? — Senki! Saját magunkra saját erőnkre voltunk utalva,ott az örvény szélén állva. „Mint szemtanú állíthatom, hogy a cionista ifjúságnak magyar területen é« különösön a körülzárt Pesten véghezvitt, mentőmunkája. vakmerőség és önfeláldozás tekln. tetőben a varsói és az egyéb gettólázadásokkal teljesen egyenértékű .küzdelem volt. De amíg a lengyel gettók mártírhősei a zsidóság becsületét mentették meg — más* sajnos már nemigen menthettek — emezek zsidó életek tömegét tudták meg kiragadni a bosszú érzésétől eltelt, de már véres fejjel hátráló náci ragadozó karmai közül” — írja Salamon Mihály, a magyar-zsidóság pusztulása negyedszázados évfordulóján megjelent „Tanúk Vagyunk...!” c. antológia előszavában. Ennek folytatásaként akarunk megemlékezni az akkori cionista földalatti munka egyik központi alakjáról Hunwald Szlmcháról, hősi halála 40. évfordulóján. Ha valakira, úgy Rá illik „Aki a bátrak között is hós volt” jelző. * Tetteik eredményeképpen hősök születnek — de többnyire elesnek. Ilyen volt Szlmcha Is, akinek már hőssé magasztosult alakját, vértanúsága 35-ik évfordulóján, ismét felidézzük. — Részben saját emlékeimből, részben pedig bajtársai elbeszéléseiből idézek rövid epizódoka*, egy rö\bd. de annál tartalmasabb életből — kezdi Dr. Jáári-IIunwald EJ-Dór kibuc tagja, a fivéréről való megemlékezést. Egyéniség volt mindeÁ szempontból. Nemcsak testét, hanem a lelkét is a mozgalomnak adta. Te. het.séges ember, aki mindenét, egész valóját a cionista mozgalom oltárán áldozta föl. Nőm .számból,*, hogy szabad volt, c vagy éppen Internáló táborban sínylődött, börtönben vagy katonaságnál, mindég megtalálta az utat a mozgalomhoz. Araikor más emberek reményüket vesztették, féltek a rájuk váró jövőtől. Szimchának csak egy gondja volt — a mozgalom. 1914-ben született Kolozsvárt. A budapesti zsidó gimnáziumban végezte tanulmányait, 1931-ben csatlakozott a Somér Hácáir mozgalomhoz. !936.ban nevezték ki az országos vezetőség tagjává, ahol a mozgalom gazdasági ellátását valamint a külkapcsolatok intézését bízták rá. 1941-ben, azután, hogy az országos vezetőség tagjai alijáztak, többségüket pedig munkatáborba vitték — egyedül viselte a mozgalom vezetésének felelősségét. 1942-ben szervezi meg a mozgalom szlovákiai tagjainak szökését Magyarországra, ami által az Auschwitzba való deportálástól menti meg őket. Miután a magyar mozgalom tagjai saját igazolványukat adják A‘- szlovákiai testvéreiknek, Szlinchát 25 társá. val együtt, bezárják, majd szörnyű kínzások után internálják. Képességeinek birtokában rövid időn belül a tábor „koronázatlan” parancsnoka lett. Lekenyerezte a tábor parancsnokát, ,aki átadta neki az Ügyek vezetését. Szlmcha mozgalmi szemináriumot szervez, ezen kívül zöldséges kert vezetését proponálja, ami által vallásos fogoly társai „önellátókká” válnak. Pár hónappal később a tábor pa rancsnokát felfüggesztették majd megbüntették. Szimchát és chaver. Iáit pedig l!>43.ban büntetőszázaddal az ukrajnai aknamezőkre küldték. Többhavi sanyargatás, kínzás, tífusz, fagyás és aknák után, 243 emberből mindössze öten marad- U.k életben. Már a frontra való menetele előtt mindössze 43 kiló nyomott. Hogy mégis életben maradt, csupán erős akaratának köszönhette. A front összeomlása után megszokik s löbbezer kilométeres gyaloglás után a magyar határra érkezik. Onnét lelenfonon értesíti özvegy édesanyját. Ismét elfogják és visszaveszik Ukrajnába. A voronyezsi front összeomlása után is. inét sikerül megszöknie. 1914 novemberében érkezik a körülzárt Budapestre. A mozgalmat a Vadász-utcai védett házban találja. Chaverjai nem ismerik fel a csont-bőr Szimchát. Fizikai gyengesége ellenére napokon belül ismét az élen van. Mint svájci követség tisztviselője, Kühne János néven diplomáciai kocsival járja a várost, hogy zs.dckat mentsen. 1944 december végén fiatal zsidó fiú feküdt Budapest egyik ut. cáján, fasiszta gyilkosok golyói által leterítve. Autó állott meg mellette, melyből Hunwald Szimcha ugrott ki, hogy megmentse a sebesültet. A nyilas gyilkosok azonban megakadályozták ebben. A sebesült kilehelte lelkét, Szimchát a nyilasok elfogták, elszállították s — pontosan 35 évvel ezelőtt — 1945 január ll-án a fasiszta-nyilas parancsnokság pineéjéban ki. végezték... A háború után a budapesti Hásomér Hácáir kénje (csoportja) „Hunwald Szimcha csoport” nevet kapta. Magyarország kormányától pedig a Köztársasági Érdemrendet kapta 1947-ben. Pestet 1945. január 18-án szabadították fel az oroszok. A gettók népe, a „véddett házak” lakói az „arizált’ zsidók és a minden egyéb úton bujkálok új életnek indultak a szabadságnak örvendve. Buda csak később, február 13-án szabadult fel. Ennek előtte a szadista Kun páter és emberei tehetetlen dühükben még legyilkolták a Városmajor utcai orthodox kórház 90 betegét és orvosát. A magyarországi zsidóság veszteséglistája is elkészült 1945 végére. Az 1941-es népszámlálás adatai szerint 400,981 zsidó élt az országban. 1945 végére Budapesten 144 ezer, vidéken 51 ezer zsidó maradt meg. Elpusztult tehát több mint 50 százalék. Ennél még sokkalta nagyobb volt a csatolt területek áldozatainak száma. Az európai zsidóság tragédiájának adatait megdöbbenéssel fogadta a művelt világ. A nürnbergi nemzetközi bíróság ítéletei igyekeztek a megsértett erkölcsi világrendet helyreállítani. A magyar közvéleményt a súlyos népbírósági ítéletek nem nyugtatták meg, azokkal nem értett egyet. Látván a zsidók igyekezetét új életük megalapozására, ellenérzéssel teltek el. Nem bűnbánattal fogadták a visszatérő zsidókat,ahogy az az erkölcsi újjászületés feltétele lett volnaJEllenkezőleg,mindent elkövettek,hogy fejet ne hajtsanak a zsidó világ megmenekült mártíijai előtt. Mintha mi sem történt volna, még ők vádolták a zsidókat, hogy „bosszúra szomjasan vérvádat emelnek. A mártírság tiszteletére nevelt keresztények a zsidó mártíriumot nem akarták elismerni. A zsidók egy háborútól feldúlt országba tértek vissza. A városok nagy része romokban állt, a termelő gyárak kifosztva álltak, a lakosok áruhiánytól szenvedtek, éheztek is. S mint annak előtte, gyakran a zsidókat kezdték vádolni — ők okozzák a nehézségeket. A régi környezettel, a szomszédokkal való találkozás legtöbbször feszült volt. Akadt, aki könnyeket hullatott a visszatérők elpusztult családtagjai felett, de általában barátságtalan volta találkozás,különösen ha a zsidónak követelése volt a szomszéddal szemben. S a hazatérőt ingerelte az is, hogy az ismert „zsidófaló” most nyájaskodó képet mutatott. A keresztény magyar társadalom zsidóellenes hangjai növelték a zsidó kultúráiét iránti érdeklődést a hazatértekben, akik főleg egymás társaságát keresték. A pesti és a vidéki újjáéledt hitközségekben sűrűn gyűltek össze előadásokra. Ezekre utcai plakátokon hivták fel a közönséget. E gyűléseken merült fel a cionista mentőmunka története is. De ez a helyzet nem tartott sokáig. A kommunista sajtó első támadásait a cionisták ellen intézte. A kommunista párt jól tudta, hogy az antiszemitizmusra és a hitlerizmusra nevelt magyarságra még nem támaszkodhat.Ezért előszeretettel fordult a zsidók felé, hogy őket megnyerje. A kiált trauma, az antiszemitizmustól való félelem és a kozmopolitább nevelés valóban sok zsidót vezetett akkor a kommunista pártba. S természetesen az érvényesülés is szempont volt. 1945. május elsején ünnepelték Budapesten az első szabad május elsejét. A nagyszabású felvonuláson részt vett a chaluci ifjúság is, vörös és kék-fehér zászlókkal vonult fel. Sok zsidó nézte könnyes szemmel, hogy a nemrég még nyilas város utcáin büszke chalucok tartják kezükben a kék-fehér zászlókat. A felvonulás után elismerő levelet kapott a a chaluci ifjúság a hatóságoktól a példásan szép felvonulásért. Ugyanakkor azonban a Szabad Népben, a kommunista párt lapjában támadó cikk jelent meg a chalucok „fasiszta ízű’ felvonulása ellen. Bírálták az egységes kék formainget. 1945 nyarán a vidéki városokban is megindult a kultúrmunka, főleg azokon a helyeken, ahová az ausztriai deportálásokból számosabban tértek haza. A kispolgári, hagyományos zsidó életet élők töltötték meg az előadótermeket, keresték fel a restaurált zsinagógákat. Élénk cionista élet folyt Debrecenben is. Június 3-án a Debreceni Néplap Időszerűtlen szó című cikkében támadta a cionista tevékenységet. A cikkíró szerint a cionisták felelősek a zsidó/ kérdés időszerűtlen előráncigálásáért. ígérte a cikk, hogy folytatni fogja a háborút a cionisták ellen: - Kíméletlen üldözőivé váltunk a magyar zsidóság árulóinak, mert tudjuk, hogy ők alkotják a legerősebb gátat az asszimilációs törekvésnek... -írta a lap. é íme a debreceni kommunisták a liberális nemzeti irány beolvasztó politikáját űzik - természetesen csak a zsidókkal szemben. Még hevesebben reagált a Néplap a plakátokon is meghirdetett júniusi előadásra. Ezen —nagyszámú közönség előtt— Kandel László tartott érdekes beszámolót a cionista fiatalok pesti mentőmunkájáról. Hajdú Ferenc, a Néplap zsidó szerkesztője élesen kirohant „a néha határozottan fasiszta ízű propaganda ellen, mely egy jelentős réteget a nemzet egységéből erőszakkal akar elvonni. Nem kételkedünk a cionizmus létjogosultságában. A cionistáknak joguk van és módjukban áll, hogy az országon kívül saját államot létesítsenek, de nem áll jogukban a magyar érzelmű zsidóság ostorozásával terrorisztikusan növelni tömegeiket.” A párt igényt tartott a maradék zsidóság szervezésére. E törekvést még hivebben fejezi ki a következő Néplap cikk — Mi történt, mióta itthon vagytok? Ez vádirat a cionisták ellen, mert nem vesznek részt Magyarország újjáépítésében, ami most elsőbb rendű feladat. A cionisták elidegenítik a zsidó ifjúságot a magyartól, az ő működésük eredménye az, hogy a zsidó ifjúság kivonja magát az ifjúsági szervezetek, a MADISZ, a SZÍT és a SZIM munkájából. És a cionisták működésének eredménye -szól tovább a vád-, hogy a felszabadulás óta eltelt hosszú hónapok ellenére sem találta meg a zsidó ifjúság a tökéletes együttműködés alapjait a magyar fiatalság többi részével. Ez világos beszéd volt. De a zsidó fiatalok elpusztított családtagjaikat siratták, s nem felejtették el, hogy a „hosszú hónapok előtt milyen veszélyben volt életük. Budapesten, a Váci út egyik mozijában Molnár Erik hallatta a kommunista párt hangját: - A zsidóság feloszlóban le-. vő népmaradvány, mely a társadalom külön csoportját alkotja... A cionizmusnak az a törekvése, hogy a magyar zsidóság elenyészett nemzeti tudatát helyreállítsa, szembefordulást jelent a magyar zsidóság fejlődési irányával és ezért reakciós célkitűzés... (Folytatás a 8. oldalon)
