Newyorki Figyelő, 1983 (8. évfolyam, 1-18. szám)

1983-04-15 / 6. szám

1983 április IS. NEWYORKI FIGYELŐ 11 JACK HAHN: A VÉR NEM VÁLIK VÍZZÉ Nali igazat adott a Talmudistának, mert eszébe ju­tott egy levél, amelyet Tibi kapott pesti barátjától. Eb­ben ez állt:- ... a Palesztinába érkező zsidó azonnal karriert csinál: felemelt fejjel járhat... -A tábor lakói halálosan fáradtak és főként éhesek voltak. Ez áltálanos éhségsztrájkot váltott ki. Amikor az ételt visszavitték a konyhára, ott szó nélkül visszafogad­ták az ételt, de félóra múlva az angol tiszt hivatta a sátor­­parancsnokokat és szószólót kért. Dr. Kanafás lengyel orvost választották meg, aki remekül beszélt angolul. A tiszt kérdésére feltárta, hogy a táborlakók két hét után szabadok akarnak lenni. Nem írhatnak családjuknak, hi­ányzik a fogkefe, fehérnemű, törülköző. A tiszt közölte, hogy kiszabadulásuk nem itt, hanem a jeruzsálemi kor­mányzóságon dől el. Fegyelmet kért, mert különben kénytelen lenne erősítést kérni. Végül türelmet kértjnert rövidesen kiszabadulnak. Az éhségsztrájk megszűnt, egyedül dr. Kanafás böj­tölt tovább. Két nap elmúltával a lengyel orvos továbbra is a pokrócon feküdt és böjtölt. A tiszt hivatta, mert az orvosok értesítették, hogy 10-15 órán túl nem fogja elvi­selni és belehal. Kanafás gyenge, de biztos léptekkel ment a tiszt elé. A táborparancsnok Jeruzsálembe telefo­nált, amikor meghallotta tőle, hogy életét zsidó testvére­iért kívánja kockáztatni s önmagának tartozik a böjt folytatásával. Végül is ezt mondta a doktornak:- Magát be fogják szállítani a telavivikórházba. -- Köszönöm szépen, de megkell mondanom^iogy enni ott sem fogok,amíg ki nem engedik testvéreimet. -- Tiszti becsületszavamat adom, — válaszolta a tiszt, — hogy három napon belül mindenki szabad lesz. — Dr. Kanafás öt perc múlva langyos teát szürcsölt, mintha mi sem történt volna. A jó dolgokhoz tartozott az a tény, hogy az embe­rek, ha bezárva is, — palesztinai levegőt szívtak tüdejük­be s a föld nem himbálódzott szüntelenül. Az angol rendőrség vitte partra a csoportot, tehát rövidesen jönni fog az idő, amikor a személyi adatok felvételénél, az ál­lampolgárságot illető kérdésre a csoport minden tagja büszkén és boldogan azt válaszolhatja: Palesztinai. Ez a csoport már hivatalos papirost fog kapni: igazolványt, okmányt, ami nélkül eldőlt bábuk, élőhalottak lennének, akikbe minden ország belerúghat és a határra toloncol­­hatja. A Talmudista röviden csak ennyit mondott:- Fiúk, mi nemsokára dolgozhatunk, építhetünk, s alkalmunk lesz 200 év után újra visszaütni. — Marcell akart valami cinikusát mondani, de a Tal­mudista nem engedte és erélyes hangon így folytatta:- A Palesztinába érkező zsidó azonnal karriert csinál: felemelt fejjel járhat... -A tábor hirtelen megélénkült. A fiatalabb lakók újra gyerekekké váltak, felszabadult az öröm. Másnap va­lóban megérkezett a Jewish Agency kiküldötte, aki for­más beszédben üdvözölte a tábor lakóit. A tábor előtt álló autóbuszok gyorsan megteltek utasokkal és hátizsá­kokkal, majd robogni kezdtek Tel Aviv felé a boldog zsidókkal. A Beth Olim régi iskolaépület volt, 30 szobával és nagy udvarral. A begördülő autóbuszokról leugráltak az emberek s pár perc múlva az udvar tele lett zokogó, egymás kar­jába omló emberekkel. Nali az udvar sarkába húzódva figyelte a síró, csókolódzó tömeget. Marcellt Tel Avivban élő nővére várta és csókolta. Nali csak egy pillanatig érez­te az egyedüllétet, mert örülni akart, hogy Marcell bol­dog és a többiek is... Nalit senki sem várta, senki sem ölelte, csókolta. Lassú léptekkel elindult, mint aki tudja, hogy ez az élet s kilépett a Beth Olim kapuján.- Végre megérkeztem, - gondolta. — Nincs egy fillér sem a zsebemben. Nem várt sem ismerős,sem barát. Nincs tervem a jövőre, de érzem, hogy jó úton vagyok és bizalmat szavazok Erec Jiszraélnek, az embereknek, akik egy kicsit rosszak, egy kicsit önzők, de bizalmat szava­zok nekik s az életnek is,amely pedig sokszor zok nekik és az életnek is .amely pedig sokszor becsapott— Nali lassan rótta Tel Aviv utcáit. Minden új volt, színes és hangos. Hogy nagy a munkanélküliség, azt már hallotta a sarafandi táborban. Sok félig felépített házat látott. Hallottajiogy vannak,akik minden fizetés nélkül, csak a puszta ellátásért hajlandók munkát vállalni, mert az idei narancsszüret, Palesztina legnagyobb exportcikke elmaradt: nem volt hajó, amely az árút külföldre szállí­totta vcdna. Október vége volt és a hőmérő árnyékban 30 fokot mutatott. Mindenki másképpen volt öltözve. A sürgő-forgó emberek 90 százaléka fiatal, hadonászó, magyarázó, optimista, a jövőtől nem félő új nemzedék­hez tartozott. Néhány nap múlva Nali találkozott Marcellel, aki egész napra vendégül látta, majd estére Arankához, Mar­cell nővéréhez tértek be, aki jóillatú vacsorával várta őket. Nali megtudta, hogy szakemberekre szükség van, ezeknek van munkalehetőségük, ezért Marcell azt aján­lotta Nalinak, hogy tanuljon ki valamilyen szakmát. Na­li megtudta azt is, hogy a munkások a Hisztadrutban cso­portosulnak és ez a szervezet viseli gondját a munkások keresetének, életkörülményeinek. Marcell elkísérte Nalit a legközelebbi autóbusz­­megállóhoz, néhány fontot nyomott kezébe azzal, hogy ha pénze lesz, majd visszafizeti Arankának. Nali, amikor leszállt az autóbuszról, első dolgának érezte, hogy be­menjen a sarki boltba és m i c - et rendeljen. A jóízű na­rancslét egyhajtásra kiitta, majd még egy pohárral kért. Elégedetten sietett a Beth Olim kapujához. ÖTVENHATODIK FEJEZET A szegény ember a gazdagságról álmodik, de mindig a szegénységről beszél. Nali másnap reggel csodálkozva látta, hogy egy fiatal fiú aludt a mellette levő matracon. — Jó reggelt, — szólt a fiú magyarul. A gyerek meg­mondta a nevét: Steinfeld Zoli, 15 éves, Tibériásból ér­kezett, négy hete van Palesztinában. Elfogta a sírás, ami­kor elmondta, hogy egy férfi érkezett a Beth Olimba, aki elmesélte, hogy Tibériáson gazdasága van, ellátást, lakást, rendes hálószobát, moszkitóhálóval felszerelt ágyat aján­lott, bizonyos fizetésen felül. Tizen indultunk el Tibéri­­ásra. Hajnalban kivittek bennünket a földekre, ahol tur­­jázni kellett. — — Mi az a túrja ? — érdeklődött Nali. — Rövid nyelű kapa, csak guggolva lehet vele dol­gozni, súlya pedig 34 kiló. A munka feltörte a kezemet, magas lázat kaptam, mégis folytattam a munkát, három napig, amig előleget nem kaptam, aztán valamennyien megszöktünk. -Nali elvitte a gyereket a sarki boltba, megetette ku­koricával, fagylalttal, amikor a túloldalról kiáltás hang­zott fel: — Nali, Nali! -Dénes Béla volt, aki Pesten Liliék paplanüzletében dolgozott. Nali gyorsan hazaküldte Zolit és leült egy padra a Rotschild parkban Bélával. — Mi van Lilivel ? — volt természetesen Nali első kérdése. — Lili jól van. Nem hallottál semmit róla, amióta elutaztál ? — — Nem. A háború mindent lezár, ami Európával kapcsolatban van. Szóval beszélj, minden érdekel. — — Amikor elutaztál, Lili rossz állapotban volt. Egész nap sírt és nem ment ki a lakásból, de pár hét múl­va kezdett magához térni, mert a papája megígérte, hogy ha alkalom adódik, megengedi majd, hogy hozzád utaz­zék. Lili újra kezdett színházba, koncertekre járni és ter­mészetesen táncolni. Tudod, mennyire szeret ötórai teákra járni. Iván sokat segített neki. — — Iván ? -— Te nem ismerted Ivánt ? Persze, nem, mert te július elején utaztál el és Iván augusztusban kezdett a műhelyben dolgozni. Iván csehszlovák fiú. -Nali nem szólt semmit. Az volt az érzése, hogy Bé­la nem akar Ivánról beszélni és mégis róla beszél. — Iván nagyon jó Lilihez, — folytatta Béla. - Jó barátok és Lili örömére nagyon jó táncos. De milyen hü­lye vagyok: te Liliről akarsz hallani és csak Ivánról beszé­lek. -— Lili szerelmes Ivánba ? - kérdezte Nali nyugod­tan. — Szerelmes ? — — Igen, jól hallottad. Béla, kérlek, mondj el min­dent. — — Nézd, Nali, Taubék nem akarták, hogy Lilit fele­ségül vedd, mert azt hitték, hogy hozomány vad ász vagy. Meg aztán Lili hetekig volt egyedül. Iván jóképű fiú, vi­dám, más országból, más vilá^jól jött, ami mindig érde­kes egy fiatal lány számára... — Nali elbúcsúzott Bélától. Megköszönte, hogy őszin­te volt hozzá. Megbeszélték, hogy Nali üzenetet hagyhat részére az Allenbyn levő Atara-kávéházban,egy miskolci származású, Piri nevű pincémőnél. Nali megkönnyebbültnek érezte magát, hogy Lili­vel kapcsolatban a Béla által közölteket hallotta, de vala­mi bántotta. Tudta, hogy ez be fog következni, de nem gondolt arra, hogy ilyen hamar... Megindult a Beth Olim felé, amikor az Atara kávéház neonfénye ötlött szemébe. Leült a terraszon. Jött a pincémő: — Bevákásá, — mondta héberül. — Piri ? -— Igen, - jött a meglepett válasz. — Dénes Béla mondta, hogy magát Pirinek hívják s ha valamit üzenni akarok, maga lesz kedves továbbítani. Nali feketét rendelt, majd megkérdezte Piritől, mennyi borravalót szoktak adni két fekete után ? — Maga semmit, - felelte Piri mosolyogva, mert furcsának tartotta a kérdést, de tetszett neki Nali nyílt­sága. — Merre megy ? — kérdezte Piri válasz helyett. — Semerre. -— Csak nem akar az utcán aludni ? -Nali elmondta, hogy késő van, már nem mehet vissza a Beth Olimba. — Van kedve sétálni ? — kérdezte Piri. — Nem fáradt annyi üzleti szaladgálás után ? — kérdezte vissza Nali. — Ha fáradt leszek, leülünk egy padra. Mióta van Erecben ? - kérdezte Piri. — Pár napja. De beszéljünk inkább magáról. Hány éves ? — — Micsoda fura figura maga. Előbb megkérdi, mennyi borravalót szoktak adni, aztán megkérdi, hány éves vagyok. 24. Miért, nem látszom ennyinek ? — — De igen. -— Ez nem volt udvarias. — — Miért ? Mi baj van egy melegtekintetű, 24 éves lánnyal, akinek nagyon szép lába van ? -— Mit fog most csinálni, hogy nem mehet be a Beth Olimba ? -— Pádon fogok ülni és aludni, amíg reggel lesz. -— Mit csinált Budapesten ? — — Kereskedősegéd voltam. És maga ? — — Orvosi egyetemre jártam. — — Leültek a padra. Az autóbuszok már leálltak. Egy kis motorbicikli húzott el nagy zqjal. — Akar nálam a sezlonon aludni ? -— Természetesen. -— Nincs meglepve ? — — Természetesen nem, mert bizonyos voltam ab­ban, hogy ilyen rendes lány, mint maga, nem fog engedni egy rendes fiút kemény pádon aludni. — Piri a harmadik emeleten lakott egy kis szobában. Aludttejet hozott s azt kanalazták, majd Piri befejezte az ágyazást. — Jó éjszakát, — mondta Piri. — Holnap korán kell felkelnem és kiment a kis konyhába pizsamát váltani. Pár perc múlva visszajött és bebújt az ágyba. — Jó éjszakát,— mondta ismét és magára húzta a könnyű takarót. (Folytatása következte/

Next

/
Oldalképek
Tartalom