Newyorki Figyelő, 1983 (8. évfolyam, 1-18. szám)

1983-03-11 / 4. szám

1983 március 11

NEWYORKI FIGYELŐ

11

JACK HAHN:

A VÉR NEM VÁLIK VÍZZÉ

Szolimán, a török matróz, torkaszakadtából, szemmel láthatóan tökrészegen, énekelt a parancsnoki híd ablakában. Nali észrevette, hogy egy fiú pénzt kér tőle s kihasználni akarva részegségétjei akarja fosztani. Nali, Marcell segítségével, kabinjába cipelte Szolimánt, majd a fiú keresésére indult és visszavette tőle a rabolt pénzt. Estére valamennyi matróz Szolimán sorsára jutott. Részegségükben természetesen megvadultak. A lett matróz belerúgott Luisba, vasdarabokat hajigáltak egymás felé. Luis elszaladt és konyhakéssel kezében tért vissza. Flóra Olgáért futott, mint aki az egyetlen volt, aki hatni tudott Luisra.

— Son-son, — szólt Olga Luis felé. Édesanyja hívta így gyerekkorában. — Add ide a kést. -— Nem adom. —

— Miért nem ? -— Mert meg akarom ölni magam. —

— Miért ? -— Mert engem senki sem szeret. —

— Hát én nem szeretlek ? —

— Én más szeretetre vágyom: nem úgy, mint a nővér a fivérét, hanem úgy, mint én szeretlek: mint férfi egy nőt. -— Son-son, — ismételte Olga, — add ide a kést, holnap mindent megmagyarázunk egymásnak. —

Luis szelíd kisfiúvá vált, átadta a konyhakést, Olga pedig arcon csókolta:

— Most menj szépen aludni, de sohasem mondd, hogy téged senki sem szeret... —

Másnap tíz fiúnak kellett helyettesíteni a részegen alvó személyzetet a kazánházban, hogy a hajó zavartalanul folytathassa útját a Fölközi tengeren. Negyedóránkint váltották egymást az önkéntesek a szinte kibírhatatlan hőség miatt. Mégis délben megállt a hajó: a szivattyú felmondta a szolgálatot. Minden épkézláb mechanikus a szivattyú megjavításán kezdett munkálkodni. Másnap reggel a fáradozást siker koronáztam hajó újra megindult. Nali ezt írta naplójába:

— Kár az egynapi veszteségért. Ez komikusán hangzik ennyi időveszteség után, de az utolsó napokon minden perc számít.Szolimánnak visszaadtam a pénzt Hálálkodott, csak öt dollárja hiányzott. Majd mellékesen megjegyezte: - Most hagyjuk el Európát. -Nali a korlátnál állott és búcsúzott Európától. Fájt a szíve, meghatottság vett erőt rajta. Arra gondolt, milyen régen tervezte hogy a búcsú pillanatában keményen, gorombán megmondja véleményét az elhagyott a földrésznek. Naplójába viszont ezt írta:

— 25 év óta először beszélhetek szabadon és el kell mindezt mondanom, Európa, mert életem felröppenő léghajója nem bírná el a hallgatás terhét. Olyan voltál hozzám, mint a kívánatos, gyönyörű asszony, aki hitegeti, megcsalja azt, aki szereti őt. Magamba szívtam kultúrádat, tiszteltem civilizációdat, behódoltam divatjaidnak, neked adtam céljaim perspektíváját, ifjúságom színes álmait, csókjaim ízét és te mégis becsaptál. Haladásról prédikáltál, de az emberi önérzetet megalázó diktatúrát termelted ki. Munkatábort adtál és fegyverkezést, áramvonalas ágyúkat és mustárgázt, miközben a rák és a tüdővész széruma a távolban szendereg. Igyekszem elfelejteni a múltat, búcsúzom tőled, mert mégis barátom is voltál, nemcsak ellenségem. Isten veled, te jó, beteg, nyomorult Európa... —

— A Talmudistának igaza volt, — gondolta Nali. Az írás után könnyűnek, felszabadultnak érezte magát.

ÖTVENKETTEDIK FEJEZET

Ha nem tudod a különbséget melódia és harmónia között, akkor ne beszélj zenéről.

Héberül és jiddisül megszólalt a hangszóró:

— Chavérok,holnap, 1939 szeptember 17-én,Isten segítségével, befutunk Haifa kikötőjébe. —

A boldogság láza terjedt a hajón. Az emberek éljeneztek, a haragosak kibékültek, mindenki mindenkit megcsókolt.

Nali fedélzeti sétára indult. Meglátott egy kreolbőrű fiatalembert, aki megszólalásig hasonlított Millsteinre, a híres hegedűművészre, akit utoljára Vigadóban hallott. Csodálatos koncert volt, mégis a siker tetőfokán öt perc alatt kiürült a terem. Mi történt ? Valaki azt a hírt hozta, hogy Hitler megszállta Ausztriát.

— Most már nincs Hitler, — gondolta Nali és fütyörészve továbbsétált.

A kreolbörű fiatalember megállította:

— Hegedűs ? — kérdezte.-Nem.Miért ? -— Mert Csajkovszkijt fütyülte. Zongorázik ? - érdeklődött tovább a fiatalember. Nali igenlő válaszára bemutatkozott: — Schwarz Zoli, zenész. - Elmondta, hogy megboldogult anyja mindig hangoztatta: az emberek szeretnek zenét hallgatni, akár szegények, akár gazdagok. - Miért vállalja a bizonytalan utazást ? - kérdezte Nali.

— Nem tudtam, hogy ilyen soká tart, de sokat tanultam. Megismertem saját magamat. Hetek óta éhes és piszkos vagyok, mégsem zúgolódom. Pesten sikerem volt a lány oknál,de nem voltam bizonyos sikereimben, mert a lányok tudták, hogy jómódú vagyok és hogy a Liszt Ferenc-zeneakadémiára járok s a világhírű Bartók Béla a tanárom. Itt minden lány tudja, hogy nincs semmim és mégis aranyosak hozzám. —

— Milyen kis világ ! — jegyezte meg Nali.

— Miért ? —

— Az én zongoratanítóm Sztankay Lajos szintén Bartók Béla tanítványa volt. —

— Tényleg ? — csodálkozott Schwarz Zoli. — Tehát maga is zongorázik ? —

— Zongorázom, mint ahogyan majdnem minden zsidó gyerek. Zongoráztam, de abbahagytam, mert futball, mozi, lányok és Beethoven meg Mozart nem tudnak megegyezni.

— Ez igaz, - mondta Zoli kis melankóliával hangjában. — Milyen sokszor gyűlöltem a szüléimét, a zenetanáromat, az egész világot, mert az ablakon keresztül láttam és hallottam a játszó, nevető gyerekeket, de nekem skálázni és etűdöket játszani kellett. —

— Meddig jutott ? - kérdezte Zoli érdeklődéssel.

— Olyan messzire, hogy ha Beethovent vagy Chopint akarok hallani, kinyitom a rádiót, de ha szomorú vagyok, a zongorához ülök és kalimpálni kezdek mollakkordokat, amelyek — mint tudja — lágy, bánatos világfájdalommal vannak tele. —

— Ezt a zenetanárja mondta ? —

— Nem, — felelte Nali röviden.

— Ez igaz és nagyon jó meghatározás. —

— Miért csodálkozik ezen ? —

— Ha valaki fenéken rúg, meg kell kérdeznem valakit, hogy mit érzek ? —

— Igaz, igaz, — mondta Nali nevetve.

Elbeszélgettek a zenéről, majd megszólalt a vacsorára hívó csengő.

A hajó a sziriai partok mellett úszott. Felhúzták a francia lobogót. Rendőri motoros érkezett a hajóhoz. A kapitány jelentette, hogy 1200 emigráns van a hajón, mindenki egészséges, irány: Palesztina. Az út szabaddá vált.

A megérkezés izgalma olyan magas fokra hágott, hogy az utasok nem értek rá megtárgyalni a legutolsó rádióhírt, amely szerint Németország nagyarányú egyezményt kötött Oroszországgal.

Hajnalban feltűnt Haifa kikötője és a Noémi Júlia 3 km.-re a parttól lehorgonyzóit.

Nali alig tudott számot adni érzéseiről önmagának - Célhoz értem, — mondta magában boldogan. A leg nagyobb cselekedet, amit az életben ki lehet verekedni, harcolni: célhoz érni. -Nali nem akart a jövőre gondolni. Tudta, hogy nem lesz könnyű, de ebben a nagyszerű pillanatban minden gátlástól felszabadulva — boldog akart lenni.

Angol katonákat és rendőröket hozott a motoros. Mindent tudtak már a hajóról - a legapróbb részletekig. Újabb motoros orvosokat hozott. Közben a kapitányt kabinjához vezették. Ideiglenes ítélet: szobafogság. Az orvosok a parancsnoki hídon álltak. Mindenkinek el kellett haladnia előttük. A betegek és állapotos asszonyok nevét felírták. A tisztek első parancsa az volt, hogy be kell szolgáltatni minden revolvert és 7 cm.-nél hosszabb késeket. Hirtelen leszállt az alkony és sötét lett. Kigyúltak a város fényei. Nali elaludt. 1 órakor éjjel Tibi felkeltette: konzervet hozott. 3 órakor megismételte a látogatást, de ezalkalommal Nalit magával vitte. Kitűnt, hogy az angol katonák teát kértek, amibe annyi rumot tettek, hogy berúgtak. Ezt felhasználták Tibiék arra, hogy megkeressék az élelmiszerraktárt és kifosszák. Az egész Askenázy család és társasága jóllakott.

Nalit Flóra fedélzeti sétára hívta. Naliba karolt. Lassan haladtak, egyikük sem beszélt. A Karmel-hegyre vezető utakon kialudtak a fények. A hajó végében Nali megállt, magához húzta Flórát és megcsókolta.

— Sokszor voltam rossz hozzád ? - kérdezte Nali.

— Miért kérdezed ? Búcsúzol tőlem örökre ? Nem akarsz látni többé Palesztinában ? —

— Természetes, hogy látni akarlak, de miért nem válaszolsz a kérdésemre ? -A hajókötelek mégé ültek, mint mindigJia nem akarták, hogy a világ lássa őket.

— Nalikám, te sohasem bántottál engem, de ez nem jelentette azt, hogy nem szenvedtem miattad. Sosem voltam mérges rád, csak saját magamra, mert elfelejtettem, amit a mamám szokott mondani: a szíved kicsi, mégis erős - vigyáznod kell rá. Az utolsó hetekben kezdtem megnyugodni, mert azt hittem, hogy talán kissé szeretni fogsz, de hamar rájöttem hogy engem is úgy szeretsz, mint Lilit szeretted. —

Nali nem válaszolt. Nagy csend vette körül őket és csak a part felé verődő hullámok mosták a Noémi Júlia viharvert oldalát.

Pár perc múlva Flóra megszólalt. Hanga halk volt, de nem keserű:

— Mondd, Nali, mint jóbarát kérdezem: nem érzed magad egyedül ? —

— Nem, — válaszolta Nali, aki naplójában, előző nap ugyanezt a kérdést tette fel önmagának. Flóra ezután feltette a második kérdést:

— Te sohasem szerettél senkit az életedben ? —

— Nem vagyok benne bizonyos, pedig vágytam szeretni valakit. Úgy látszik, bennem van a hiba. -Flóra így szólt, őszinte melegséggel a hangában:

— Nalikám, most szoríts magadhoz, ölelj, csókolj, talán ez lesz az utolsó ölelésünk. Nem foglak keresni, de tudd meg, hogy nagyon-nagyon szeretlek. -És Nali ölelte, csókolta a lányt. Hálás volt ezért a tiszta barátságért, a semmit sem követelő, tiszta szerelemért.

A Betárok éjjel fényjeleket adtak, amiből botrány lett. A hajóra siető angol tiszt ezegyszer hajlandó volt elnézni az ügyet, de türelemre intette a társaságot — hétfőig, ami előtt nem szállhatnak partra. Különben radikális eszközökkel fenyegetett. A hétfői kiszállás kilátása azonban reményt adott az embereknek. Valaki a kezdte énekelni, amit a tömeg átvett.

Marcell minden átmenet nélkül megkérdezte Nalit:

— Flórával mégysz együtt ? -— Természetesen nem. Miért ? Te tudod, hogy Lilire várok.—

— Még mindig nem akarod belátni, — kérdezte Marcell, — hogy a Lili-ügynek vége van ? —

— Marcell, te szerelmes vagy Flórába ? — kérdezte válasz helyett Nali.

— Igen. -— Akkor miért nem mész te el vele ? —

— Ekkora hülyeség után nincs más hátra, mint aludni menni, - felelte Marcell. (Folytatása következik)