Newyorki Figyelő, 1983 (8. évfolyam, 1-18. szám)
1983-03-11 / 4. szám
1983 március 11. NEW YORK I FIGYELŐ 5 i\ inagyar-zsidf'» irodalom múltjából Bohémélet Párizsban, Vichyben és... szökésben (Hackett D. Gábor barátunk, a kiváló író és fotóművész, messzehangzó, szellemes és számos fontos irodalmi adalékot tartalmazó előadást tartott a Fészek Klubban, amelyet a MAGYAR HÍREK bő kivonatokban közölt. Az alábbiakban az előadás teljes szövegét adjuk folytatásokban, a Magyar Hírek közlése alapján. Az eltérő szedés az eredeti szöveget a maga teljességében tartalmazza.) Jó apám, aki igazgató volt a Salgótarjáni Kőszénnél, számomra is biztos jövőt rezervált a saját vállalatánál, életre szóló pozícióval, s annak, hogy ez nem így sikerült, s nem maradtam Pesten papa-fiának, köszönhetem, hogy élek. Biztos jövő helyett a Chorin bácsinál, inkább Olaszországba mentem egyetemre, jó messze a családtól, alanyi költő lettem (Keér Dezső néven), majd könyvkiadó-lektor, fordító, újságíró és végül New York-i fényképész, szóval minden, amit egy rendes polgár joggal lenéz. Első verseskötetem, ha jól emlékszem, Márer Gyurinak volt ajánlva, aki 1924-ben, 19 éves koromban, pár hónapig atyai főnököm volt, a Ma Este című hetilapnál. Aköltőség akkor ért véget, amikor a m. kir. Büntetőtörvényszék vádat emelt ellenem Hadimúzeum című pacifista versemért.... amelyért ma én is becsuknám magam. Mint a hírhedt Gadó tanácselnök megmagyarázta nekem, a versben főleg az volt az izgatás, hogy a Népszavában jelent meg. De egyben azt is megkérdezte tőlem: azért hívom-e magam Keér Dezsőnek (tudniillik Hacker helyett), hogy az olvasók azt higgyék, hogy a verset egy jó magyar ember írta? Mivel a tárgyaláson a fél pesti sajtó jelen volt, kik mind felháborodott cikket akartak írni „az üldözött költőről”, ki kellett tennem magamért és így jó, szemtelen válaszokat adtam neki. Mellékesen Vámbéry Rusztem volt a védőm, akinek kedves szokása volt kioktatni a bírákat arról, hogy nem ismerik a magyar jogot. Gad? szemrebbenés nélkül duplájára emelte az eiso fokú ítéletet, azzal, hogy nem mutattam megbánást. Ha meggondolom, igaza volt. Vértanú akartam lenni s ehhez hozzásegített. Ezek után határoztam el, hogy nemcsak kicsi nekem Hunnia, hanem veszélyes is! Előbb Olaszországban éltem, mint a Magyar Hírlap tudósítója de onnan egy antifasiszta cikk miatt kiutasítottak, majd a párisi Quartier Latinban fellelhető legolcsóbb hotelszobából lettem a Népszava és a Mai Nap c. délelőtti lap munkatársa. A szladi fellengős neve „Hotel de France” volt. Hét emelet, lift nélkül, fürdőszobák, stb. a folyosó végén. Mindenkinek volt egy picike villanymelegítője s azon főzicskéltünk. De a társaság kitűnő volt! Ott laktak, vagy rendszeresen ott tanyáztak Zsolt Béláék, Szinetárék, Havas Bandi, Német Andorék, Faludyék, Hevesi Bandi, Mikes Imre (aki Gallicus néven írt) Gömöri, a festő, s egy ideig, miután kiszabadult a spanyol internálásból. Koestler Arthur. Aki franciául próbált beszélni, kinézték. Egy tömény kis Budapest volt. Daladier azt hitte, hogy Európa jövőjét a Quai d’Orsayn intézték, holott azt mi tárgyaltuk meg, naponta, a Hotel de France-ban. A fentebb felsorolt géniuszokon kívül volt még egy másik, igen exkluzív kis magyar írócsoport: a kommunisták! Tamás Aladár, Murányi-Kovács, Gereblyés Laci, Arma Pál (született Weishaus Imre), Perneki Mihály és egyebek. És ott lett Hacker Dezső Gáborból, illetve Keér Dezsőből a majdani amerikai tudósító: Gabriel D. Hackett! Külföldiként ugyanis a fizetésem átutalása nem esett a magyar zsidótörvény megszorításai alá. Ezt Pestről tanácsolták így, tudniillik ilyen módon, ugye, több pénz maradt nekik a kvótából. Párizsban persze éltek franciák is, de azokat mi csak kényszerű mellékkörülményeknek tekintettük. Valakitől vacsorát is kellett vásárolnunk! Némelyiktől információt. Lehetett velük, néha, vendéglőben enni, de egy francia magánlakást belülről, éveken át alig láttunk. Ha véletlenül magyarul beszéltünk előttük és kiejtettük a „francia” szót, gyanakodva néztek. Ezért kialakult az a szokás, hogy a „szürkékének hívtuk őket, még akkor is, ha nem voltak jelen. Francia nők nem álltak velünk szóba. Szerelmi életünk főleg orosz, lengyel, de légióként adakozó skandináv hölgyekkel volt kapcsolatos. Már akinek ideje volt ilyesmire. Hetenként legalább három jó riportot összehozni, lehetőleg nem ugyanarról, mint egy másik magyar kolléga, nem volt könynyű és nem maradt idő sokat játszani. Franciaországi karrierem csúcspontja, az lett, amikor megkaptam a nagy patrícius újság, a Pesti Hírlap tudósítását is. Ennek ugyan már volt ott egy tudósítója, Honti Ferenc, de az valójában magyar kém volt ésa Területvédő Liga ügynöke. E kettőtől egyszerűen nem maradt ideje újságírni is. így felvettek egy második munkatársat: engem. Mint a kollégák mondogatták rólunk: — Honti az árja és Hackett, aki írja . — Persze: mint véletlenül magyarul is tudó angolszász I... A Pesti Hírlapnak volt egy vasárnapi képes magazinja, melynek szép, nyugati stílú „picture storykra” volt szüksége. „Tanuljanak meg fényképezni!” — írta Bónyi Adorján, a főnököm. S küldtek Pestről egy Rolleiflexet. így lettem fotózsurnaliszta is a tetejébe. S ez volt a második dolog, mely később igen fontos lett az életemben! Rájöttem, hogy az újságcikket másnapra eldobták vagy elfelejtették, de a képek megmaradtak tanúnak és állták az időt. Ma: kincset érnek! No és később a fényképek révén kerültem ki Amerikába. Előtte életemben sem fotóztam hivatásosan. Le is néztem. Az írógépnek sznob-appealja volt! Fényképezni egy kis pesti sráctól tanultam meg. akit eredetileg Friedmann Bandiként ismertem meg Pesten, de odakinn már Robert Capa volt a neve és a Life Magazin primadonna-hadifényképésze volt. Tőle tanultam meg azt is, hogy csak azt érdemes fényképezni, ami veszélyes vagy tilos. Csak az a dokumentum — mondta. — „Ettől lehetsz fontos, vagy: halott” — mondta Capa. Belőle, sajnos, mind a kettő lett. Mint tudjuk felrobbant egy aknán Vietnamban, fontosakat fényképezve Szinte szégyellem, hogy élek! 1939-ben kitört a háború. Hitler megtámadta Lengyelországot. A franciák „segítsége" a szövetséges Lengyelországnak abból állt, hogy a francia rádió egy héten át szünet nélkül a lengyel himnuszt játszotta. Majd Chopin gyászindulóját. MOURIR POUR DANZIG? — írta a jobboldali sajtó. A franciák nem kívántak meghalni semmiért, senkiért. Párizsban „blackout” volt, és I sötétkék villanykörtéket vásároltunk. A kormány húszmillió gázmaszkot osztott ki, melyet ■kötelező volt a vállunkon hordani. De egy hét után már aktatáskának használtuk az oldalzsákot, s magát a maszkot otthon hagytuk. FLÓRIÁN TIBOR: A FÖLD PÉLDÁJA Bárhol és bármilyen emberek között vagyok — börtönben, drótsövények között, az elvakult gyűlölet légkörében - érzem mögöttük a Földnek közös anyaságát, oltalmazó jóságát. Szeretem a Földet, amely mindenütt éppen úgy az enyém, mint mindenkié. Nem ismer tulajdonjogot, törvényeket, sem országhatárokat. Fajok, emberek és nyelvek között nem tesz különbséget s egyformán nyújtja a kenyeret, bölcsőt s örökkévaló nyughelyét mindenkinek. Az emberi gonoszság és egymást tipró gyűlölet ellenére mutatja az igazi testvériséget, amelynek minden ember között lennie kellene. Föld, áldott legyen a Te példád, mellyel kijelölted az utat mindenkinek. Fehérek, feketék és sárgák, forró égöv lakói, eszkimók s a megszámlálhatatlan felekezethez tartozók fiaid csupán s törvényeik, szokásaik — melyekre oly büszkék — semmit sem érnek s mint a szél a port, roppant viharoddal elsöprőd őket. A hiúság és gőg minden tornya összedől, megsemmisülnek a szobrok és márványpaloták. Az ülésre emelt karok bénán lehullanak, a fegyvereket befogja a rozsda,az ágyúk torka hangtalan lesz. Hadseregeket Toppantasz össze egyetlen öleléseddel, s ha akarod, nem szállnak fel többé az acélmadarak, llj Atlantisz lehet Ázsia és Európa s az elmerült, nyugtalan országok fölött, mint kis szigetekre, csak a Himalája, az Alpok és a Kárpátok ormaira találnának rá a vándor hajósok. Csak a Te törvényeid erősek, Föld - Istennek valódi törvényei —. A nemzetek szokásait és minden hiúságát kineveti az Idő. Fű nő házaink felett, a miniszterek és hadvezérek koponyáiba férgek költöznek. A koldus és a király holtteste is öledbe hull. Nem ismerek más törvényt, csak a Te törvényedet. Te tudod a változatlan Szabályt, mely csillagok és bolygók között pályádon tart. Örök utas az űrben, követem utadat. Az emberek fölött mindig Read tekintek. Roppant tenyér, a Te hatalmad tart és emel föl engem. XXX Nyilvánosan köszönjük meg Flórián Tibor barátunknak, a kitűnő írónak fenti Írásának beküldését. Ritkán olvashatunk manapság aktuálisabb, magas irodalmi szinten levő figyelmeztetést a világ vezetői felé. A műemlékeket és kátéd rá liso kát homokzsákokkel falazták körül és a jó francia polgárok azt mondták, hogy — mi bajunk nekünk Hitlerrel ? ..Az egész a zsidók miatt van... — Az Információs Minisztérium megszervezte a haditudósító csoportot és nekünk, kis pénzünkön elegáns haditudósító-egyenruhát kellett vennünk, mert elkezdődtek a frontlátogatások. Ezek azonban, igen okosan, csak a tiszti étkezőkig jutottak el, két-három kilométerre a tűzvonal mögött, remek bankettekkel. „Ügysem történik semmi” — mondták. — Hitler nem meri megtámadni a hatalmas francia hadsere(Folyíatjuk.) EKffceteka NEW YORKI FIGYEL6RK. Egy évi előfizetés 15 dollár díját □ csekkben mellékelem □ kérem számlázni yjr.................................................. Cím GABRIEL D. HACKETT
