Newyorki Figyelő, 1983 (8. évfolyam, 1-18. szám)
1983-01-14 / 1. szám
1983 január 14. NEWYORKI FIGYELŐ 11 JACK HAHN: A VÉR NEM VÁLIK VÍZZÉ Három rendőr is felszállt a hajóra a csónakból. Goldman Gyula nevű személyt kerestek, akiről az utasok tudták, hogy a Noémi Júlián van.A rendőrök elmondták, hogy Goldman Galacon sikkasztott és a hajóra szökött. Amíg elő nem kerül, a hajó nem indulhat el. Félóra múlva került elő Goldman a hajó kazánházának legsötétebb zugából. Franko megkérdezte tőle:- Betár vagy ? -- Igen, — felelte büszkén és kihúzta magát. Hatalmas pofon csattant el az arcán, amiből azonnal megértette, hogy itt sok keresnivalója már nincsen és szótlanul követte a rendőröket. Másnap reggel a Noémi Júlia elindult Várna felé. Még egy nap telt el és látni lehetett a várnai kikötőt. A kapitány leparancsolta az utasokat a fedélzetről, de egy óra elmúltával visszajöhettek. Akkor a hajó már a kikötőben volt. Megkezdődött a berakodás. A Noémi Júlia hangyabolyhoz lett hasonló. A parton magyar lányok és fiúk jelentek meg, akik boldogan tudatták, hogy ők is indulnak Palesztinába egy-két nap múlva, a Várko nevű hajóval, amely Sulinában három hétig horgonyzott a Noémi Júlia mellett. Német-lengyel háborúról adtak híreket. Sokan nem hittek a politikai hírekben, mert az utóbbi időben valóban eltérő tudósítások úszkáltak az unalom és a fantázia langyos vizében. Egy kis szerény, szakállas zsidó percek alatt meg tudta változtatni Európa térképét. A várnai szabadkikötőben nyolc tengeri hajó horgonyzott. Közvetlenül a Noémi Júlia mellett állt a Nazim nevű török hajó, amely törököket szállított haza a törökbolgár szerződés értelmében. Utóbbi azt célozta, hogy a következő tíz évben a Törökországban élő bolgárok és a Bulgáriában élő törökök kicserélődjenek. A Noémi Júlia kazánja hirtelen működni kezdett, pedig az élelmiszerrakodás még nem fejeződött be. A kikötőt el kellett hagyni. Miért ? Mert kitűnt, hogy a bolgárok mozgósítottak. Félóra múlva, a partonállók üdvrivalgása és Löhitraot Bö-Erec kiáltásával kísérve, a Noémi Júlia méltóságteljesen elúszott a parttól. Másnap a vezetőség felhívta a chavérokat, 11 órakor jelenjenek meg „fehérben" a fedélzeten, ami azt jelentette, hogy fehér ingben, mert ki fogják bontani a kék-fehér zászlót, Magen David-dal a közepén. Néma csend volt, amikor a kapitány teljes díszben, mellén rendjeleivel megjelent a parancsnoki hídon és oroszul, amit az egyik chavér fordított németre, elmondta, hogy gyerekkora óta zsidók között élt és megtanulta őket becsülni. Életének legboldogabb napja lesz, ha képes lesz utasait bevinni a palesztinai kikötőbe. Megéljenezték. Utána Baruch mondott tíz perces jiddis beszédet, telve magasröptű gondolatokkal. Feltűnő volt, hogy a különböző pártállásúak külön-külön csoportokban álldogáltak, ami kissé rontott a szép és felemelő ünnepségen. A következő szónok dr. Móric Spitzer, a bécsi hitközség titkára, hosszú, fekete szakállú, jólápolt külsejű, nagyon vallásos, egyben modem ember volt, aki legtöbb idejét Talmud tanulásával töltötte. Józsefre hivatkozott, aki testvéreit kereste, ő is ezt teszi és reméli, hogy itt, a hajón megtalálta őket. Együtt mennek közös céljuk felé és segíteni fognak építeni Erec Jiszraélt. Beszéde után egy fiatal lány kibontotta a zászlót. Felhangzott a Hatikva, a kék-fehér zászló pedig büszkén lobogott a parancsnoki hídon. Erec Jiszraélra gondoltak és vérükben az izgalom és boldogság lüktetett. NEGYVENÖTÖDIK FEJEZET Nem harcolhatsz egy gyenge kisgyermekkel, de kénytelen vagy a nagy és erős királlyal. Nali már hajnali öt órakor a fedélzeten volt, hogy a napfelkeltét figyelje. A látványt, a hajnalhasadás tüneményét a költők ezer formában megénekelték már, de Nali nem tudott betelni vele. A nap úgy emelkedett fel a tengerből, hogy Nali a vízcseppeket kereste rajta, mert úgy tűnt, mintha az égitest az éjszakát a vízben töltötte volna. Nali boldog volt ebben a pillanatban. Arra gondolt, hogy Palesztina földjén életet keserítő, kis epizódok fognak történni, mégsem lesz nehéz megoldani a felmerülő problémákat. Azon a reggelen minden jól sikerült. A tea jobban ízlett, talán kevesebb kinint tettek bele, mint máskor. Hamarabb sikerült tusshoz jutnia és bár a sós tengeri vízben nem habzott a szappan, ezalkalómmal mégis sikerült jól beszappanoznia testét. A vezetőség előírása szerint úszónadrágban volt csak szabad tussolni, mert asszonyok és gyermekek járkáltak a mosdóhoz és az ajtó nyitva volt Két asszony nem talált jobb helyet a trécselésre: hosszan tárgyaltak a mosdó előtt valami semmiségről. Nali kérte, távozzanak, hogy szabadon végezhesse a tussolás szertartását, de az asszonyok nem tágítottak: — Minket nem zavar, vegye le nyugodtan a nadrágját.Ez a kis epizód jellemző volt a nemtörődömségre és fásultságra, amely uralkodóvá vált az utazás alatt. Délután 4 órakor a hajó megérkezett a Boszporus bejáratához. Csodálatos kép fogadta az utasokat. Mintha kettévágták volna a hegyet, hogy a víz átfolyhassék a szakadékon. Baloldalon Kisázsia hegyei csúcsosodtak, jobbról Európa és köztük fdydogált a nyugodt Boszporus. A hegytetőn impozáns kaszárnya és rádió leadó állomás, a lejtőkön rejtett vagy nyüt erődítmények voltak láthatók. Marci cinikusan meg is jegyezte, hogy ha valaki a „szép" vagy „gyönyörű " jelzőt használja, büntetésből egy cigarettát kell adnia. Földrajzi nevek röpködtek a levegőben, amire megint Marci reagált a maga gúnyos stílusában, mondván, hogy kár ezeket használni, hiszen a földrajzórán éppen hiányoztak, amikor ezeket tanultuk... 5 óra felé feltűnt Istambul a Boszporus mindkét partján, — Európa legszebb városa. Karcsú minarettek emelkedtek a lejtőn épült házak mögött, színes, kupolás épületek sorakoztak, mint a katonák, egymás mellett. Török rendőri motorcsónak jött a hajóhoz. A kapitány tárgyalt velük, majd visszajött és az utasok ijedelmére beszámolt arról, hogy a török hatóságok megengedik ugyan az átutazást, de szenet nem adnak. Kitört a pánik. Az utasok tehetetlenül figyelték, hogy a hajó teljes gőzzel visszafelé indul. A szén kifogyóban volt és a Dardanellákon túl nem volt remény a szénvételre. A Noémi Júlia már 10 órahosszat utazott - visszafelé, amikor megérkezett egy kikötőbeÉregli volt a neve. Nali nem tudta tovább türtőztetni magát. Felment a parancsnoki hídra,ahol már többen ültek,várva a transzport vezetőire, akik a kapitány irodájában tárgyaltak. Amikor kijöttek, Nali Smuél elé állt és erélyes, de nem udvariatlan hangon kérdőre vonta, hogyan engedhette meg, hogy Eisner, a buta politikai agitátor tárgyaljon a kapitánnyal és hogy visszajöttek a Márvány-tenger öbléből? — Mit tehettünk volna ? — kérdezte Smuél barátságosan. — Ott kellett volna maradni, - válaszolta Nali, — SOS-jelet kellett volna adni a világ közvéleménye felé. - Smuél, ígérd meg, mától kezdve nem engeded meg, hogy a vezetőség eltitkolja, ha hiba történik. -Smuél nem felelt, de Nali érezte, hogy a jövőben tiszteletben tartja majd kérését. NEGYVENHATODIK FEJEZET A részeg ember azért boldog, mert azt hiszi, hogy mindenki boldog. Luis kezdett magyarul gagyogni, amit Olgától tanult meg. Tőle „első kézből" tudtak meg minden titkot. A baj nem jár egyedül. A hajó személyzete sztrájkba lépett, mert a kapitány már három hónapja nem adta ki a fizetésüket. A három négpr matróz és a török fűtő a kapitány pártján voltak, mert tény az volt, ha megkapják a pénzüket, az első kikötőben leisszák magukat, hogy három napig nem tudnak dolgozni. A helyzet ugyanaz volt, mint Rusztcsukban. A hajó mozdulatlanul állt és senki sem tudta, mikor mennek tovább. Az emberek panaszkodtak. A cvibak ehetetlenül kemény volt, egyesek tartaléka kifogyóban volt. Nali az Erzsébet királynőn nem nyúlt tartalékjához bár jó étvágya volt a friss levegőtől, de tudott uralkodni magán. Mások úgy ettek az első hetekben, mintha otthon lettek volna. Nali és társasága örömére Marcell lett a szakácsuk és a szardiniás dobozokkal, valamint a konyhából lopott hagyma felhasználásával a takarékosság magasiskoláját valósították meg a táplálkozás terén. Utóételként a másodkapitány politikai híreit hallgatták, amelyeket egy olasz rádióállomáson hallgatott és adott tovább. Göring bejelentette, hogy a német csapatok elfoglalták Krakkót és Lodz előtt állnak. A németek 63 angol repülőgépet lőttek le. NEGYVENHETEDIK FEJEZET Évezredek óta próbálja a hétfő utolérni a keddi napot - sikertelenül. Viszont a péntek este minden héten harmonikusan egyesülő szombattal. Az emberek lecsendesedtek, abbahagyták a politizálást. Már azt sem kérdezték, mikor fogunk tovább menni ? Semmi sem mozdult, de az élet lüktető ereje mégsem állt meg. Az élet mindig kitermel magából valamit: örömet, bánatot, külső vagy belső konfliktust. Egy fiatalasszony, aki öt hónappal azelőtt ment férjhez, beleszeretett férje legjobb barátjába és minden lelki gátlás nélkül, ágyat és partnert cserélt. — Világraszóló esemény ! — jegyezte meg Marcell és megosztott Nalival két sárgarépát. — A te részedre jelentéktelen, mert jelentéktelen emberekkel történt, — mondta Nali. - Az ő életükben viszont óriási változás állt be. Te igaz ember vagy, aki sokat fárad azért, hogy mások cinikusnak, keserűnek, baloldali szocialistának higyjék. — — Tévedsz, — válaszolta Marcell. — Boldogult anyám mindig arra figyelmeztetett, hogy viselkedjem úgy, mint egy „Mensch." Hogy tehetem ezt, mikor a fene esz Flóra után, de mikor az esti sötétség leszáll, te fekszel vele a mentőcsónakban. — Nali közbevágott, de Marcell nem engedte: — Hagyj most beszélni. Luis adott egy pohár rumot, úgy látszik, a fejembe szállt. Ki fogok józanodni s akkor nem lesz bátorságom megmondani, amit most érzek. A társadalmi rendszer nem más, mint a becsületesség, tisztesség álarca mégé bújt gazemberség. Én sem vagyok különb, mert lustaságból vagy kényszerűségből tagja vagyok. Minden kispolgárnak, ami nálam azt jelenti, hogy tisztességes, becsületes, — ez a tragédiája. Kivételt képeznek az idealisták és az őrültek. — Kohn bácsi — mindenki bácsinak titulálta: úgy festett, mint egy igazi pátriárka, fehér szakállával, szépen ápolt külsejévé — állt meg Marcell előtt: — Már megint pesszimista hangulatban vagy ? -— Kohn bácsi, hallotta, amit mondtam ? — — Nem, de messziről láttam arcodról, hogy mérges vagy. Tehát mi a baj ? — — Szeretnék kérdezni valamit. — — Ki vele ! -— Miért nem jön a Messiás értem, hogy Palesztinába vezessen, pedig ez az egyetlen dolga. — — Majd jönni fog, — felelte Kohn bácsi szomorúan, - de most nagyon elfoglalt. -— Jó, jó, de én befizettem a rengeteg pénzt az utazás költségre, munkát spórolok a Messiásnak, miért nem jön akkor ? — — Tudod-e, Marcell, mennyi koncentrációs tábor van Európában ? A Messiás ott van és ahogy én őt ismerem, bizonyosan túlórázik. Na szervusztok, fiúk, jöttök ma este imádkozni ? — Válaszra sem várva, Kohn bácsi eltűnt. (Folytatása következik/
