Newyorki Figyelő, 1982 (7. évfolyam, 1-14. szám)

1982-04-30 / 5. szám

12 NEWYORKI FIGYELŐ Sajtószemle KRITIKA VAGY ÖNREKLÁM ? (Az alábbi cikket egyidejűleg megküldtük az Új Kelet serke sztő­ségének, kérve annak a hivatkozott cikksorozat keretében való közlését. Az Új Kelet széles körben ismertette a különböző oldalakról megnyilatkozó vé­leményeket Braham professor: Politics of Genocide - The Holocaust in Hungary című, a magyar vészkor sakról só ló, két­kötetes, átfogó művéről. Valójában csak három kritikai írás látott napvilágot a ma­gyar sajtóban, amelyet a .kritika" jelző megillet: Vágó Béláé, Roboz Ottóé s végül Schön Dezsőé, akik mindhárman a mű egé­szével foglalkoztak és saját meglátásuk se­rint értékelték vagy bírálták a könyvet. A többi írás kizárólag a munka egy-egy kira­gadott részletét vették bonckés alá, ezek tehát nem vettek el és nem adtak hozzá a mű értékéhez. Annál kevésbbé lehet kriti­kának minősíteni azokat a hozzászólásokat, amelyek az egyes cikkekre válásként íród­tak. Ez utóbbiaknak magához a Braham­­műhöz vajmi kevés közük van. Az alábbiak - s ezt elöljáróban sük­­séges lesögezni - nem kívánnak a Geno­cide kritikájaként jelentkezni, csupán eddig talán kevéssé isnert tények közlésével sol­­gáljanak a magyar olvasóközönség felvilágo­sítására. Braham professor könyvéről meg­írtuk a magunk kritikai cikkét a FIGYELŐ- ben s ahhoz hozzátenni valónk nincsen. E vonatkozásban nem riast vissa bennünket az a sokszor fel sínre került semrehányás, hogy a serzővel fennálló baráti kapcsolat kizárja a tárgyilagosságot s elfogultnak mi­nősül. Ezzel a botor megjegyzéssel szemben arra lehet hivatkozni, hogy az idegen nyel­vű sajtóban, főként tudományos sakfolyó­­iratokban megjelent egyhangú dicséretek, a Brahamet ért kitüntetések mérlegre tételé­vel bizonyítható a serzővel semben tanú­sított elfogultság, ellenségeácedés, a tárgyi­lagosság negativ értelmű, teljes hiányain int ahogyan ezt Rössel Mordechaj egyik, az líj Keletben előzőleg megjelent, ékessóló cik­kében is megállapította. Braham doktornak nincs süksége e sorok írójának védelmére, tehát - ismétel­jük - ez a cikk a magyar közvélemény fel­világosítását, tények leszögezését kívánja szolgálni, egyes olyan kérdésekben, ame­lyeket az ellenséges beállítottságú cikkírók felvetettek. Két cikknek egyes észrevételeivel kí­vánunk az alábbiakban foglalkozni Az első Weiler Gershon professzor válasa Schön Dezsőnek az Új Kelet április 7-i, a másik pedig Berend rabbi válasza az április 16-i számában. Weiler tanár első írásában sem foglal­kozott a Braham-mű értékelésével, hanem egyedül dr. Berend Bélával kapcsolatban ír­takkal. Ebben a cikkében tévedt át a filo­zófia mezejéről a mathematika körébe,ahol azt az ámító megjegyzést vetette papírra, miszerint az általa két oldalon talált két hi­bát egyszerűen be kell szorozni az oldal­számmal s megérkezik a csodálatos ered­mény: a mű hibát hibára halmoz. Az ilyen­fajta „kritika" természetesen még választ sem érdemel, kivéve esetleg a kabarészín­padot, ahol könnyen kifigurázható lenne a bölcsészprofesszor megjegyzése. Leg­utóbbi cikkében azonban eddigelé elkép­zelhetetlen mezőre téved a filozófia nemes művelője: az amerikai alkotmányjog terüle­tére, ahol úgy bolyong, mint ijedt kisfiú a sötét erdőben. Azt állítja ugyanis, hogy Schön Dezső közlése,mely szerint az ame­rikai Kongresszus határozatiig fejezte ki szerencsekívánatait a tudós Brahamnek, nem igaz, mert hiszen a Kongresszusnak más dolga van, mint Brahamnek szerencsét kívánni. A bölcsé a-professzor azonban eléggé tárgyilagos és jóindulatú Schön De­zső irányában, hogy mentségére felhozza: a hazugság eredeti szerzője a newyorki FI­GYELŐ. Ezután kioktatja a magyar olva­sóközönséget az amerikai Kongresszus szervezeti zabályairól, ekként: Minden képviselőnek megengedik, hogy a hivata­los jegyzőkönyvbe mindenféle anyagot be­illeszthessen. így jelent meg Lantos képvi­selő méltatása a CONGRESSIONAL RE­­CORD-ban. Weiler tanár ur s természetesen az olvasók felvilágosítására is közölni kell, hogy a FIGYELŐ szószerint ezt írta: Lantos Tom képviselő, magyar üldö­zött származású Congressman átnyújtotta dr. Braham-nek a kongresszus szeptember 11.-i ülésén történt felszólalásában kifeje­zett elismerését, amelyet az Egyesült Álla­mok kongresszusának jegyzőkönyvébe fog­laltak. -Ugyanezen cikkben bemutattuk a Congressional Record-ban foglalt jegy­zőkönyv fényképmásolatát is. Weiler tanár azon megjegyzése, hogy Lantos képviselő „még fel sem szólalt ez­­ügyben- megdöbbentő tudatlanságra vall. A képviselőház ülésén minden felszólalást írásban teijesztenek elő. Az egyes képvise­lők beszédüknek első, esetleg két bekezdé­sét olvassák fel, majd kérik a Speaker-t, hogy a teljes szöveget illessze be a jegyző­könyvbe, amely a Congressional Record­ban kerül megörökítésre. Tehát sem a FIGYELŐ nem hazu­dott, sem pedig Schön Dezső nem tévedett. A hibát a bölcselő követte el, akinek Be­rend doktor védelmében műiden fáj, ami jó Braham felé történik. Mivel indokolja Weiler azon állítását, hogy Braham nem objektív és „rosszul csi­nálta meg házifeladatát"? Két okot említ: Az első, hogy Freudiger vonatkozásában elhallgat részleteket, viszont Berend ügyé­ben részrehajló. A másik az, hogy a soproni gettó helyéül egyedül a Paprétet említi, de elhallgatja az Új utcát és a Jákobi gyárat. Mindkét ügyben újabb ténybeli felvilágo­sítással kell szolgálnunk a filozófus meg­nyugtatására és a közvélemény előtt a té­nyek feltárása érdekében. Braham művének előszavában az alábbiakat írja (fordítás e cikk írójától): Mint műiden hasonló tárgyú tanul­mány, úgy ez is számos hiányosságban szenved. Ezek egy része kétségtelenül a szerző elnézésének tulajdonítható. Mások azonban annak tulajdoníthatók, hogy kü­lönböző intézmények és egyének nem vol­tak hajlandók az írásbeli bizonyítékokat (okmányokat) rendelkezésemre bocsájtani. A szerző közléséhez hozzá kell azt is ten­nünk, hogy a nemzetközi magyar-zsidó sajtóban, így természetesen az Új Keletben is hosszú hónapokon keresztül közölt hir­detés jelent meg, amelyben Braham kérte mindazokat, akiknek gettókról, azok elhe­lyezéséről, népességéről, a deportáltak szá­máról s műiden egyéb, történettudomány számára fontos adalékokról adat van bir­tokukban, lépjenek vele érintkezésbe. Ez nem történt meg s a hallgatagok között előkelő szerepet vitt Weiler professzor is, aki, bár az Új Keletnek nyilván szorgalmas olvasója, de elmulasztotta a soproni gettó térképét Braham-mel közölni. A Freudiger- és Berend-ügy összeha­sonlítása teljesen a sanda mészáros esetét juttatja eszünkbe. Braham nem történelem­kritikát írt, hanem hallatlan szívóssággal a magyar vészkorszak adatait gyűjtötte - a további történetkutatás számára. Műve ugyanazt az elismerő megállapítást érdemli, mint az 1963-ban megjelent kétkötetes munkája: THE DESTRUCTION OF HUN­GARIAN JEWRY - A DOCUMENTARY ACCOUNT, amelyről a Memorial Found­ation for Jewiái Culture akkori igazgatója megállapította, hogy ezzel a művel a ma­gyar zsidóság katasztrófája került az ösz­­szes zsidó törzsek között a legkimerítőb­­ben dokumentálásra. A Genocide megállapításai lehetnek hiányosak, vagy vitathatók, ez azonban semmit sem von le a mű értékéből. Min­dennel lehet tehát Brahamet vádolni, ki­véve tárgyilagosság hiányával. Ha valakinek az a véleménye, hogy Freudigerrel szemben Braham túlzottan enyhe volt, akkor felhív­hatja figyelmét a hiányosságra, további ada­tok közlése mellett, vagy írhat cikket, ami­ben vitába száll Braham megállapításaival, de tudományos, irodalmi színvonalon nem engedhető meg, hogy egyetlen példa kűaga­­dásával a bíráló kijelentse, miszerint a mű nem tárgyilagos. A Berend-üggyel kapcsolatban tett Weiler-féle megjegyzés átvezet a Berend-vá­­lasz rövid taglalásához. Tárgyilagosan el kell ismerni, hogy Berend rabbi válasznak nevezett írásban meg sem kísérli, hogy kritikát mondjon Braham művéről, hanem csak régi vágyát teljesíti, hogy saját ügye, saját megvilágí­tásában, illetékes magyar sajtóban napvilá­got lásson. Amit Berend a Braham-művekben, valamint Schön Dezső cikkében kifogásol, teljesen alaptalan. Cikkének utolsó bekez­dése szerint azért nem hallgat el, mert a va­ló tények maradéktalan felderítését, közzé­tételét s általános elismerését tűzte ki élet­céljául. Ezt a tiszteletreméltó célkitűzést az alábbiakban kívánjuk előmozdítani: A magyar-zsidó közvélemény jelentős rétege még ma sincs tudatában annak, mi is képezte valójában a Berend rabbi által indí­tott rágalmazási per lényegét. Elérkezett annak ideje, hogy erről az olvasóközönsé­get az alábbiakban tájékoztassuk: Berend Béla dr. a pert a Braham által szerkesztett, három kötetes HUNGARIAN­­JEWISH STUDIES című tanulmánysorozat III. kötetében foglaltakra alapította. Ezt a kötetet Braham a magyarországi volt Zsidó Tanács vezetőinek naplóiban, tanúvallomá­saiban, feljegyzéseiben foglaltak összegyűj­tött formában való kiadásának szentelte. Braham magát Berendet is előzete sen meg­hívta, hojy visszaemlékezések köriés végett küldje meg neki. Ehelyett Braham a Berend doktortól általában megszokott csomagot kapta kézhez, amely a különböző közéleti szeméfyiségekhe számtalan politikai és diplomáciai kérdésben elfoglalt álláspont­ját tartalmazó levelek és távűatok másola­tát juttatta el Brahamnek. Az egyes írások külön-külön már napvilá­got láttak, de Berend nem is kísérelte meg az előző kiadások alapján a rágalmazási per megindítását az illetékesek ellen. Berend vonatkozásában Stem Samu, a Zsidó Tanács elnöke, valamint Pető Ernő dr., a Tanács alelnöke tett az általuk írt cik­kekben vagy vallomásokban néhány, eny­hén szólva, nem hízelgő megjegyzést, pon­tosabban Stern Samu 25 sort, Pető Ernő pedig öt sort adott visszaemlékezéseiben ennek a témának. Hasonló hangnemben nyilatkozott valamennyi más, a vezetőség­hez tartozott semélyiség is a háború utáni nyiatkozataikban, amelyeket a Braham-mű 476-477 lapjain közölt, 132-143 a. láb­jegyzetek sorolnak fel. Braham a munka 22. lapján kilenc soros lábjegyzetben fűzött észrevételeket Stem Samu fenti előadásához, míg Pető közléséhez félsoros lábjegyzetben a 22. lapon közöltekre utal. Ez a sovány anyag mutatkozott elég­ségesnek Berend számára az előbb 11 millió dollárra, később jelentősen lecsökkenteti összegre űányuló per megindítására. Az amerikai jog szerint rágalmazási perben több védekezési lehetőség áll az alperes rendelkezésére. A legfontosabb védelem az, hogy amit írt, - az igaz. A másik az, hogy ha a felperes közéleti személyiség, akkor nemcsak a perbevont állítás valótlan vol­tát kell igazolnia, de azt is, hogy az alperest műve megírásakor a felperessel szemben könyörtelen rosszindulat, az igazság fele­lőtlen semmibevétele vezette. Valójában a Braham-féle kilencsoros lábjegyzet Berendre nézve hízelgő, azon kí­vül, hogy — igaz. Berend válasz-cikkében utal arra, hogy őt a NOT (a népbíróság fel­lebbezési tanácsa nem bizonyítékok, ha­nem bűncselekmény hiányában mentette fel., mint ahogyan Braham a lábjegyzetben írja. Valójában Braham azt írta, hogy a fellebbezési tanács megváltoztatta az alsó­bíróság ítéletét és büntetendő tevékenység bizonyítottságának hiányában felmentette. Braham e vonatkozásban az „exonerated" angol kifejezést használja, ami több, mint a jogi értelemben vett felmentés: erkölcsi mentesítést jelent. A jogi tény azonban az, hogy Berend téved, mert az ellene emelt hat vádpontból négy­ben az elsőfokú bíróság bizonyítékok hiá­nyában hozott felmentő ítéletet, a megma­radt két vádpontban változtatta meg a má­sodbíróság a marasztalást bűncselekmény hiányában való felmentésre, amint ezt Bra­ham - Berend által válasz-cikkében elis­merten - közli is. Az utolsó vitapont Berend írásában az általa „közbenjárási kacsád nak nevezett témakör. Berend rabbi ismét téved. Bojta Béla, a NOT-hoz történt kinevezése előtt miniszterelnökségi államtitkár, a miniszter­­tanácsok legaktívabb tagja volt. Az, hogy a Berend-per fellebbezési tárgyalása idején még nem volt a NOT-elnöke, csak I.sz.taná­­csának elnöke, mit sem vont le abbeli ké­pességéből, hogy segített a fellebbezés ked­vező elintézésében. Major Róbert és e so­rok írójának e vonatkozásban adott nyilat­kozatának ügyében a válasz-cikk megjegyzi, hogy a két személy gondosan elkerülte a bí­róságot, nehogy eskü alatt, keresztkérdé­sekre kelljen válaszolniok. Berend rabbi emlékezőtehetsége, ebben a vonatkozásban - bámulatos módon - kihagy. Igaz, hogy Major Róbert - bécsi lakos lévén - nem volt jelen a tárgyaláson, de e sorok írója, - amint erre Berend úrnak emlékeznie kell, végigülte a hetekig tartó tárgyalást s kész volt arra, hogy beüljön a tanúszékbe, - csakhogy erre nem volt szükség, mert a bölcs bíró jogkérdésben meghozta a dön­tését, amely magyar fordításban való köz­lést érdemelne. A tárgyalás befejeztével a bíró felkérte Brahamet, hogy művéből ad­jon át neki egy dedikált példányt. Az es­küdtbíróság tagjai pedig lelkes leveleket intéztek Braham professzorhoz. Fenti sorok abban a szellemben íród­tak, amelyet Jezsajás próféta képviselt s amelyet Berend rabbi válaszcikkében idéz. Biztosíthatom Berend urat, hogy ez az írás az igazságkeresés és annak a közvélemény elé tárása érdekében került megírásra. Farkas Ervin dr. 1982 április 30.

Next

/
Oldalképek
Tartalom