Newyorki Figyelő, 1981 (6. évfolyam, 1-14. szám)

1981-08-05 / 9. szám

1981 augusztus 5. NEWYORKI FIGYELŐ 7 PR. FABIAN SANDQBi VÁZSONYI, A KÖLTÖ — Ünnepek előtti elmélkedés — Dr. Roboz Ottónak ajánlom. I. Az asztronauták korszakában nemcsak a repülőgépek száguldanak, hanem a hóna­pok, évek is. íme ! Megint közelednek szent ünne­peink. Rövid idő múlva újból élvezni fog­juk a szférák szívhezszóló zenéjét. A kürt újból invitál. A mennyben felzendül az angyalok karának messzehangzó fuvolája: KÖZELEDIK AZ ÍTÉLET NAPJA... Nagy ünnepeink előtt magunkba szél­iünk. Elmélkedünk múltról, jelenről, jövő­ről... Töröm a fejemet: miről írjak ünnepi cikket? Mi legyen a témám? Kiről, miről emlékezzem? Már régen írtam Vázsonyiról. Hiba. Öreg hiba. íme! Itt az alkalom. Az évtizedek folyamán csaknem min­den vonatkozásban megemlékeztek róla. Méltatták Vázsonyit, az embert, a politi­kust, az igazságügyminisztert, a diplomatát, a védőt, a szónokot, stb., stb. Egy téma hi­ányzott. Én pótoltam. Erről külön cikkben számoltam be a FIGYELŐ-ben: VÁZSONYI A KÁRTYÁS címmel, hiszen csak a hozzá legközelebb állók tud­ták, hogy Vázsonyi minden nap estétől­­éjfél ig ka láberezett. S most ünnepi csemegeként valami olyasmiről mesélek, amiről eddig soha, se­hol, senki még nem emlékezett meg. Mi hát az ünnepi kivételes téma? Ez: VÁZSONYI, A KÖLTŐ. — Vázsonyi, a költő? — kérdik olva­sóim. Erről kevesen tudnak. S a kevesek között én vagyok az egyetlen szemtanú. Náluk laktam, velük éltem Bulyovszky ut­cai villájukban. Vázsonyi irodájában töltöt­tem ügyvédjelölti gyakorló éveimet s ami­kor letettem az ügyvédi vizsgát: társként vett maga mellé. így került a Teréz körút 40 zámú bérház kapufélfáján a Vázsonyi ügyvédi réztáblája alá az én ügyvédi cím­táblám. Gyermekükként szerettek s én Vá­zsonyit második apámnak tekintettem. HUSZONHÁROM KÖLTEMÉNY * Legbizalmasabb barátai se sejtették, hogy Vázsonyi verseket ír. Igaz, hogy egészen fiatalon, tizenhat éves korában versírással kezdte és sűrűn jelentek meg szatirikus költeményei, kiélezett epigramm­­jai a múlt század végének irodalmi hetilap­jaiban. Arra senki se gondolt, hogy a nagy politikus a maga kibontakozásának teljes­ségében titokban visszatér a versíráshoz és lírai költeményeket ír. Pedig Vázsonyi mint politikus smint szónok, alapjában véve kirai természet s beszédeiben, írásaiban dominálóan lírai költő volt. Csak külső formakülönbség te­hát, hogy beszédeinek, cikkeinek lírája fő­ként prózában s nem rímes sorokban kíván­kozott ki belőle^ Amikor elhúnyta után az irodában le­levő Wertheim-kasszát kinyitották, egyebe­ken kívül az iratok között találtak egy nagy méretű barna borítékot, amelyben verseit őrizte. Keletkezésük idejét és módját ő maga sajátkezűleg így jegyezte fel a borítékon: VERSEK. 1914 ÉV VÉGÉN ÉS 1915 ELEJÉN, MIKOR HÁBORÚ VOLT ÉS KEDÉLYEM BELÜL SÍRTA KÖNNYEIT. A gyűjtemény huszonhárom költe­ményt tartalmazott. Ezeket - négynek ki­vételével - mind 1914-ben s főként 1915 februárjában írta. A BETEGÁGYNÁL cí­mű költeményét, amely feleségéhez szólt valamint a VÉN IFJAK ÉS IFJÚ VÉNEK című költeményét pedig 1917 februárjában vetette papírra. A sorrendben utolsóelőtti négy költeményét pedig 1918 augusztu­sában írta. Az utolsónak szereplő költemé­nye, melynek VÉGRENDELET a címe, 1918 szeptemberéből való. Vázsonyi nagyon szerette verseit. Néhány bizalmas jóemberének néha, éjtsza­­kának idején, utcán sétálva elszavalgatta egyiket-másikat Azt azonban soha nem en­gedte meg, hogy versei közül életében bár­melyik ismegjelenhessék. MELYIKET SZERESSEM ? Mint uzsorás az aranyait, olyan mo­hón lapozgatom, simogatom, becézgetem a szívemet melengető verseket. Melyiket szeressem? Melyikből mu­tassak be ízelítőül strófákat, sorokat? Családfájáról tizenöt zakazos vers­ben emlékezik meg. Saját személyét sze­rény szavakkal mutatja be: Szegény, hajszolt törzsnek vagyok a fia. Az őseimről nem sói krónika. Színes betűkkel büszke pergamentek Hőstetteket róluk fel nem jegyeztek. Nem sólmk hozzám el sárgult írások A lelkűkkel felsíró vallomások. Nevük nem ékesít márvány-falat Családi képtár róluk nem maradt. Egy másik költeményében beszámol a keserves útról, amit megfutott. Halkan zokogja, hogy megtépve áll a magasban. Pontos mérlegének egyenlegét ekként összegezi: Elértem, ami elérhető, Taposlak büszke bérctető. De keserű a sám ize, Nem kell már semmi se Majd őszintén feltárja, hogy a győze­lemnek szörnyű az ára! Hideg, kopár a bérc világa, Nincsen dala, nincsen virága. A sivekő, nincs mosolya. Itt nem virít az ibolya. Szívének őszinte érzését tolmácsolja ez a varsszakasz költői rímekben. És a próza? Igen. A „prózát" nekem mondta el, amikor egyik este kettesben ül­dögéltünk otthon, a Bulyovszky utcai vil­lában. Ma is fülembe cseng bársonyos hang­ja:- Amikor IV. Károly király igazság­ügymin itszerré nevezett ki, elérkeztem a legmagasabb csúcsra. ^Elértem, ami elérhe­tő.... — Amikor a jó Istennek hálát adtam a kegyért, azt köszöntem meg mindenek­előtt,hogy jó szüleim megérték ezt a napot. Ha dísz és méltóság, melyben részesültem, valami örömet okozhatott számomra: ez csak annyi volt, hogy milyen boldog emiatt az én húsz év óta ágyhoz kötött, súlyosan beteg édesanyám és öreg édesapám. DR. ROBOZ OTTÓ, A „VÁZSONYI STAFÉTABOT- VÁROMÁNYOSA A múlt és jelen viaskodásának, küzdelmei­nek rímekbe foglalása után, FOHÁSZ című versében így sopánkodik: Kit sereinek, vagy gyűlölnek, Felemelnek, vagy összetörnek. Nem ismernek soha. Felednek-e vagy kőbe vésnek, Ki voltam és bennem mi égett, Fedi a sír moha. Olthatatlan gyötrődés marcangolja lelkemet, hogy Vázsonyi emlékét „fedi a sír moha" .. Nem ! Vázsonyit nem lehet, nem za­bad elfelejteni. Elhúnyta után, immár ötvenöt éve (úgye, igazat idéztem, amikor fentebb ha rg súlyoztam: záguldanak az évek) hű­séges fiaként, hálás tanítványaként őriz­tem és őrzöm a VÁZSONYI STAFÉTA­BOTOT. Emészt a gond, hogy mi lez akkor, ha a természet rendje zerint, — korábban vagy későbben - a stafétabot kihullik ke­zemből? Meg kell előznöm! Gondoskodnom kell utódról I Dr. Roboz Ottó, lapunk kitűnő mun­katársa, a Roboz Károly-alapítvány mecé­nása néhány hónappal ezelőtt a FIGYELŐ- ben megjelent cikkében idézte Vázsonyi egyik bölcs mondását. Nekem se kellett több! Uccu neki! Pillanatnyi habozás nélkül levelet intéztem Waíiingtonban élő zeretett barátomhoz, Roboz Ottóhoz. Őzintén elsírtam égető aggodalmamat a VÁZSONYI-STAFÉTA­BOT jövendő sorsáról. Kértem,, nagyon kértem, hogy méltó utódként vállalja el a stafétabot őrzését. — Okosságod, egyéniséged, képessé­ged és képzettséged. Téged, egyesegyedül Téged tez hivatottá ennek a ,,pozició"-nak tökéletes betöltésére, — írtam levelemben. Ottó barátom azonnal válazolt. Sze­rényen elhárította, hogy ő nem vállalkoz­­hatik erre a nemes feladatra, mert nem \sr merte Vázsonyi zemélyét és nem eléggé járatosa Vázsonyi-irodalomban. Optimista vagyok. Töretlenül bízom abban, hogy végzükségben dr. Roboz Ottó megváltoztatja elhatározását. Nem valósulhat meg a fent idézett verszakaz zívszaggató jóslata: FEDI A SÍR MOHA... Nem! Nem! Vázsonyi Vilmos örök időkre feledhetetlen. (Folytatás a 13.oldalon) HIRDESSEN LAPUNKBAN ! K »-1 L. mZJÍ ■ L. J L mrtJi Most már naponta élvezheti a világhírű magyar borok ízét, — mér sékelt árakon ! Érdeklődjék helyi italüzletekben a MAGYAR BOROK után ! INTERNATIONAL VINTAGE WINE COMPANY 330 New Park Avenue, Hartford, Cbnnecticut 06101 Tel.: (203) 233-7531 #★★★★***★★*★★**★★*★****★** ;-★*★*★★★★★*•*★★******'**** if * ijgmirtti * * * i* jRod JPulip IESTAURANT 439 East 75th Street Rezerváláa: New York City (212) 734-4193 (York és First Avenue között) ***************************************«****'

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom