Newyorki Figyelő, 1981 (6. évfolyam, 1-14. szám)
1981-08-27 / 10. szám
1981 augusztus 27. NEWYORKI FIGYELŐ 15 JACK HAHN: A VÉR NEM VÁLIK VÍZZÉ (Első közleményünkbe sajnálatosan tördelési hiba csúszott: a közölt első fejezet végén levő néhány bekezdés helyesen a közölt rész utolsó bekezdése után következik. Ezért ezt a részt az alábbiakban megismételjük.) Egy esős fombat reggel a Mama a szoba sarkában imádkozott, de ennél is többet gondolkodott, hiszen amúgysem értette az ima héber szavait. S ekkor mint villámcsapás, robbant ki a válás, amire hónapokig várt. Az utolsó heti fizetés már pontosan be volt osztva s Mama már alig várta, hogy a szombat véget érjen, ceruzát, papirt vegyen elő, hogy kiszámítsa, hogyan lehetne pár krajcárt megtakarítani. Hétfő délután, munka után nem ment haza, hanem a Teleki térre gyalogolt, ahol használt és új, de olcsó ruhákat árultak. Sokáig tanulmányozta az állványokat, amíg végre rászánta magát, hogy bemenjen egy szűk, kissé sötét üzletbe. A tulajdonos az üzlet előtt állt s próbálta a vevőket becsalogatni. Zsidónak látszott, - annyira zsidónak, hogy a Mama minden habozás nélkül, jiddisül kezdett vele beszélni:- Mibe kerül ez a nyakkendő? — kérdezte Mama. — 1 Korona 70, — válaszolta a tulajdonos jiddisül.- Csináljunk üzletet, - mondta erős hangon a Mama, amiből a tulajdonos megérezte, hogy az „üzletí-ből business lehet.- Én veszek most két nyakkendőt s jövő héten újra. Ha beválik, két hét múlva négy nyakkendőt veszek s aztán látni fogom, hogy még mit tudok venni magánál,- de a nyakkendőért csak 1 Korona 10-et fizetek. -- Ezt nem tudom megcsinálni, - mondta a kereskedő tettetett felháborodással. — Ez tiszta ráfizetés lenne részemről. — A végén megegyeztek 1 Korona 25 fillérben. Másnap Mama izgatottan ment a gyárba a két nyakkendővel, amit otthon megpróbált szépen becsomagolni.- Mikor van a férjed születésnapja? — kérdezte Mama a mellette dolgozó munkásnőtől.- Két hónap múlva, — válaszolta az csodálkozva.- Van egy nyakkendőm eladásra, ami 2.50 koronába kerül a Váci utcában. (Ez volt a legelegánsabb bevásárló utca.) De ha te most megveszed, csak 1.95-be kerül. -Mama eladta mindkét nyakkendőt 1 forint 40 fillér haszonnal. Három hónap múlva Papa tovább dolgozott a gyárban, de Mama kilépett. Továbbra is 1.95-öt fámított privát vevőinek, de közben megtudta, hol lehet nyakkendőt, zsebkendőt, sálakat, férfiingeket, gyémánt gyűrűket, selyem kánonokat, szőnyegeket, még zongorát is „angro"-ba venni. Három év alatt Mama bevonult egy csendes, de sok hasznot hozó business-be, ami olyan gyorsan fejlődött, hogy amikor Nali 8 éves lett, meggyőződéssel hitte, hogy a család mindig gazdag volt. HARMADIK FEJEZET A buta nem tudja, hogy csak az az okos, aki eléggé okos, hogy belása, ha hibázott. Mama okos volt, ügyes, zseniális üzletasszony, de nem volt eléggé okos, hogy bevallotta volna saját magának: élete legnagyobb hibáját akkor követte el, amikor megengedte, hogy Rezsi 16 éves korában férjhez menjen Mártonhoz, aki 20 éves volt. Márton tipikusan fép fiú volt, aki azt hitte, hogy az egész világnak lábai elé kellett borulnia, mert ő jó külsejű volt. Sokat olvasott, de önteltsége, önzése, önimádata olyan nagy volt, hogy a könyvekből nem ragadt reá más, máit óriási pökhendiség és arrogancia. Mártonnak gyönyörű hangja volt. Kántornak készült, de miután megismerte Rezsit s feleségül vette, - s tudta, hogy a Mama gazdag — mindent abbahagyott, ami munkát, forgalmat jelentett. Mártont Rezsin kívül senki sem szerette, mert mindenkitől akart valamit — olyan természetességgel, hogy mindenkit meghökkentett. Nali volt az egyetlen lélek, aki tudat alatt mindent megbocsájtott Mártonnak samíg fiatal volt, - 9-10 éves koráig -, még szerette is. ő és Izsó voltak egyedül olyanok, akik valaha valamit is kaptak Mártontól. Nali 6, Izsó 8 éves volt, amikor Márton tanítani kezdte őket a Szól a kakas már...édes-bús dalára. Nali már 6 éves korában sokat álmodott, tervezett, hogy mi mindent fog tenni, ha öregebb lesz, — hosszú-hosszú évek múlva... Ez volt az első, gyönyörű, szomorú, vággyal teli dal, hogy a zsidó nép egyszer valaha zabádon foglélegzeni, élni, énekelni. Nali fantáziájának zárnyakat adott s Nali kezdte Mártont zeretni. Mindenki tud énekelni - tartja az angol mondás, vagyis máidén dalt megtanulhatz úgy, ahogy a zerző megírta, de CHAZONISCH énekelni: az valami más, - más világ, más tehetség, érzés, éneklés. Minden dal a kántor sajátja. A kántor nemcsak énekel, hanem a melódián kereztül imádkozik, kéri az Istent egy zebb jövőért, az egész család egészségéért. Könyörög Istenhez megbocsájtásért, mert : k i c s ik vagyunk és gyengék. Máidezt nem lehet tanulni, - ezt érezni kell. Nali érezte, de máidig várt az első alkalomra s ezt az alkalmat Márton adta. Nali zemében Márton nem volt sógor, nem volt Rezsi férje Márton c h á z á n volt. Nali mindent akart hallani, csak egyet nem, amit az emberek máidig idéznek: „Chazonim zenen naronim” — a kántorok buták... Hálás volt Mártonnak, hogy énekelni tanította. Mama üzleti filozófiája az volt: az árút olcsón kell venni és hazonnal eladni. így történt, hogy Mama vett olcsón egy fűszerüzletet. Fűszerüzletet nem lehet mindjárt eladni. Azt vezetni kell, amíg vevő jön, aki hajlandó megvenni. Mama elfoglalt volt a selyem kánonokkal s kombinékkal, tehát természetes volt, hogy Papa, aki közben már régen kilépett az ezüstcsiszoló gyárból, - s Márton fogják vezetni a fűszerüzletet. Ez azt jelentette, hogy Márton csak néha-néha dolgozott, - Papa egy kicsit többet, viszont Rezsi csinált máident a két alkalmazottal, mert az üzlet nagyon , jól ment." Alapjában véve a szegény, félig művelt, munkás, kisember az egész vüágon jó, tisztességes, békeszerető, mert minden nap harcolnia, dolgoznia, küzdenie kell a napi kenyérért, házbér előteremtéséért, doktorszámla, meg sok-sok más kiadás megfizetéséért, amire ugyan nem gondol, de jön váratlanul. A kisember máidig csendes, megelégedett, amíg jön egy agitátor, lekész, tanító, vagy politikus, aki közli: a gazdag a hibás, — nem te. Ez volt a legjobban bevált recept az utolsó 150 évben: mindenért a zsidó a hibás. A zsidó ravasz, pénzéhes. Senki sem beszélt azonban arról, hogy zsidót sohasem lehetett látni kocsmázni, ahol sokan elitták fizetésük felét. A csendes és tisztességes, de nem máidig megelégedett kispolgár, munkásember tudta, hogy a zsidók nem angyalok, de nem tudta, hogy zsidóknak ügyeseknek, forgalmasoknak kell lenniök, ha valamit el akartak érni. Sokan nem tudták, hogy az egyetemekre csak 4 % zsidó mehetett: máidegy volt, hogy milyen zseniális agyú volt. Sokan hallották a szépen hangzó latál szavakat: NUMERUS CLAUSUS, de csak kevesen tudták, hogy mit jelentettek. Miért nem mehetett zsidó fiú vagy leány egyetemre? Miért nem kapott hivatalos állást? Miért? Talán gyilkolt? Lopott vagy csalt? Vagy túlnagy volt az orra? Nem ! Tehát miért ? Mert zsidó volt! Az állami törvények szerált Nalá behatni kellett az első osztályba. Nali kitűnő tanuló lett. A következő években Nali nyugtalan volt, de boldog. Mindent szeretett — futballozni, zenét hallgatni, énekelni, olvasni, beszélgetni, álmodni, — sóval Nali szerette az életet. Szerette Mártont is, mert sokat énekelt vele. Szerette Rezsit, mert néha-néha megfőzte kedvenc ételét. Szerette a Papát, mert Nali azt háté, hogy ő a legokosabb, a legerősebb Papa a világon. Szerette a Mamát is, annak ellenére, hogy 6 éves korában már tudta: nem igazságos dolog máident s korlátlanul Izsónak adni, akáiek ballába gépben volt egy baleset következményeképpen. NEGYEDIK FEJEZET A szabadságot nem kapod, - harcolni kell érte. 1925 - Nali 11 éves Nali a Munkácsy Mihály gimnázium első osztályú tanulója lett. Nali napjai betöltötték voltak, máit ezer és ezer más gyermeké Budapesten. Futball, kétszer hetenkint zongoralecke, a gánnáziumi latin, amelynek csúcspontja az: ante, apud, ad, adversus volt. Mozi, Tom Mixfiánek s a remek zene, — a néma fíánek egyik legfontosabb része, amely a színészek minden mozdulatát aláfestette s ezúton Nali ezer és ezer Mendelsohn, Verdi, Puccüli melódiát végigfütyölhetett anélkül, hogy tudta volna, ki a zeneszerző. Ha Tom Mix sebesen lovagolt, a zenekar Wilhelm Teli nyitányát játszotta, majd f omorú eseménynél felhangzott az O, Sole Mio dallama. Ezer és ezer dolog töltötte be Nali életét, pedig a Mama súlyosan megbetegedett. A vagyon — a Papa s Márton segítségével — kezdett eltűnni. Nali eléggé nagy volt és okos, hogy előrelátta: rövidesen nehéz problémák az egész család életét megváltoztatják. Nali mégsem félt a jövőtől, mert máidig, máidennel elégedett volt, sérezte, hogy kis türelemmel meg lehet várni, amíg újra jobb idők fognak következni... Nali nem akarta látni s tudni, hogy acsalád boldogtalan, elkeseredett lett, mert kisebb lakásba kellett hurcolkodni. Nali zenében nőtt fel, máit az akkori gyerekek legtöbbje. Zene volt a rádióban, az otthoni gramofonban. Fontos volt a zene az otthonban és az iskolában is, ahol csak a tanító használta ugyan az iskola öreg, hordozható orgonáját s a gyerekek énekeltek. A szülők ugyanazokat a dalokat hallgatták, énekelték, ugyanazon zenére ugyanazokat a táncokat járták, máit a gyerekek. Nali máidén probléma ellenére tehát boldog volt, mert boldog akart lenni. Máit ahogyan egyes orvosok szokták mondani a betegnek:- Én az orvosi tudomány nevében mindent megtettem. Most magától függ, hogy meggyógyuljon... — Nali boldog volt, mert életének eddigi fakaszáig azt háté, hogy mindenki máidig adott neki valamit... Nali boldog volt, mert nem tudta, hogy soha senkisem gondolt reá, senki sem kérdezte, miért szomorú. Nali boldog volt azért is, mert egy kissé érezte,hogy a családi szeretet 90 százalékát Izsó kapja s a hátramaradt 10 százalékot adják csak neki, mert ő jó és forgalmas volt. Nali boldog és büszke volt, mert gimnáziumba járt, ami nagy dolognak f ámított az akkori gyerekek és felnőttek világában. Gánnáziumba járni respektust, elismerést jelentett. A gimnázium első osztályának megkezdése biztosítékot jelentett, hogy a tanuló megtette az első hatalmas lépést, hogy tanár, ügyvéd, mérnök vagy orvos legyen. Nali Budapesten járt iskolába, ott nőtt fel,- barátai, ismerősei, az egész környezet magyar volt, de Nali zsidó, sőt lengyel zsidó fiú létére azt hitte, hogy antiszemiták máidig voltak, vannak és lef nek. Néha-néha védekezett ellene, de legtöbbször nem gondolt reá, mert furcsa módon természetesnek találta. Nem gondolt ugyan az antiszemitizmusra, de sohasem felejtette el, hogy a második osztályban, egy reggel három perccel elkésett s a sváb osztályfőnök, aki akkor kisisten volt, azonnal az igazgatóhoz küldte, aki akkor a nagy Istent képviselte — s ami nagy büntetésnek számított a fegyelemmel telített akkori iskolában. Nalinak tíz percig kellett az ajtónál állni, amig az igazgató nagykegyesen magához hivta, összeszidta s megfenyegette, hogy ha ez még egyszer megtörténik, - apjának vagy anyjának be kell jönnie az iskolába, — mondta szigorúan, anélkül, hogy újságjából felnézett volna. Erre a kis esetre egész életében emlékezett Nali. Miért ? Mert amikor húsz perccel 8 óra után visszament az osztályba, az ajtó kinyílt s Horváth István jelent meg húsz percnyi késéssel. Az osztályfőnök-kisisten levette szemüvegét és zigorúan kérdezte: - Pista, mi történt? - -A villamos későn jött,- válafolta Pista automatikusan. - Menj a helyedre, - mondta a kisisten már nem olyan szigorúan, de f ültén automatikusan. - Ha még egy fér később jösf, büntetést fogf kapni.Ezzel a mondattal a sváb osztályfőnök elintézettnek vette az esetet s Horváth István megúszta a büntetést. Nali lelkének mélyén azonban valami, eddig ismeretlen érzés telepedett le, amely Nali five, agya, lelke felé rövid, de velős üzenetet küldött: Vigyázz! Te más vagy - Te zsidó vagy ! (Folytatása következik)
