Newyorki Figyelő, 1980 (5. évfolyam, 1-15. szám)

1980-12-11 / 15. szám

1980 december 11. NEWYORKI FIGYELŐ 11 DR. JESURUN ÉLIJÁHU (NATANJA): KÉPEK EREC JISZRAÉL TÖRTÉNELMÉBŐL A KÉT ÉLIJÁHU Jóéi Brand, a vészkorszak men­tő munkájának egyik legnagyobb hőse, két megrendítő találkozásról számolt be könyvében. Az első a népgyilkos Eichmannal történt, aki a Gestapo főhadiszállásán, a svábhegyi Majestic szállodába rendelte őt és ba­rátját, dr. Kasztner Rezsőt. Üzletet ajánlok magának,Brand-ordította,— tudom, hogy maga a Jewish Agency embere. Vegyen meg tőlem egy mil­lió zsidót, vért árúért, különben el­égetem őket az auschwitzi kemencé­ben. Kap repülőt, utazzon felettese­ihez Konstantinápolyba vagy Jeru­zsálembe és siessen vissza a válasszal. Értette? Zsidó vért Németországnak szükséges árúért. A másik találkozó két hónappal később volt Alexandriában, miután a szir-török határon elfogták az Intelli­gence emberei és Egyiptomba hurcol­ták. Brand ragaszkodott ahhoz, hogy csak Lord Moyne-nal, a szűkebb ka­binet tagjával, a brit birodalom min­denható közelkeleti miniszterével hajlandó tárgyalni küldetéséről. Ha nem tesznek valamit a szö­vetségesek, úgy naponta tízezer ma­gyar zsidót küld Eichmann a gázha­lálba - kiáltotta Brand a kihallgatá­son. A lord kelletlen hangon félbe­szakította: — és ha meg is mentjük őket, mit csinálok én egy millió zsi­dóval? — Palesztina...— dadogta Brand, de a miniszter türelmetlenül leintet­te: - A Fehér Könyv értelmében már csak húszezer zsidónak van joga be­vándorolni Palesztinába. Sajnálom, Brand... — Kiszabadulása után a dühtől és az elkeseredéstől félőrülten utazott Brand Erec Jiszraélbe, de itt se na­gyon álltak vele szóba. Véletlenül vagy tudatosan keresve az alkalmat, Brand megismerkedett a Stern-cso­­port egy emberével és beszámolt neki a lorddal való találkozásáról. Ezt hozzáírjuk bűnlajstromához — nyugtatta meg a földalatti harcos. A nemes lordnak valóban sok volt a számláján. Úgy ismerték, mint az arabok barátját, a cionizmus nyílt ellenségét, a Fehér Könyv kezdemé­nyezőjét s mint aki személyesen fe­lelős a menekülteket hozó Sztruma hajó megtorpedózásáért a németek által. Utasítására visszaűzték a hajót a hajót a Fekete-tengerre, ahol elér­te a végzete. De nem ezért végezte ki a Stern­­csoport. Mert míg Begin földalatti szervezete, az Écel, a háború végéig nem támadott angol katonai célpon­tokat, hanem csak polgári, kormány­zati objektumokat és szándékosan sohasem ontotta angolok vérét - a Sternistáknak nem voltak ilyen meg­fontolásaik. — Az angolok megszálló hatalom és minél magasabb rangú po­litikust ölünk meg - vélekedtek — annál jobban megrendítjük az idegen uralom alapjait. S mivel a lordot a cionisták sem szerették, személyes felelősségéhez pedig nem fért kétség, — őt választot­ták a soros merénylet áldozatául. Élijáhu Bet-Curi és Élijáhu Cha­­kim, két tehetséges, szelidlelkű diák utazott Kairóba a merénylet végre­hajtására. November 6.-án a lordot villája előtt, revolverrel halálra sebez­ték. Jellemző az ún. „vérszomjas zsi­dó terroristákra," hogy megmenekül­hettek volna, ha lelövik az őket üldö­ző motorbiciklis rendőrt, de tudva, hogy az egyiptomi nép is gyűlöli a lordot, nem akartak ártatlant, arabot megölni. A politikai gyilkosság a tető­pontjára érő háború hírei ellenére is óriási feltűnést keltett, főleg Ameri­kában és a Közelkeleten. Zsidó terro­rista, zsidó gyilkos, zsidó harcos, mi­kor e védtelen nép millióit ölik Euró­pában! Hihetetlen! A legnevesebb egyiptomi ügyvédek vállalták a két erec-jiszraéli fiatal védelmét, magasz­talva azok hazafias indítékait. De hi­ába volt minden. Churchill utasította az egyiptomi kormányt, hogy elret­tentő ítéletet hozzon. 1945 március 23.-án Kairó főterén nyilvánosan ki­­véezték a két merénylőt. Egymást át­ölelve elbúcsúztak s a Hatikvát éne­kelve mentek a halálba. A hóhér könnyezve mondta: - Húsz éve vég­zem ezt a munkát s most először ér­zem, hogy bűnös vagyok, mert igaz embereket akasztottam fel. 1975 júniusában az egyipto­miak visszaadták a holttesteket és húszezer ember vett részt a teljes ka­tonai pompával kísért temetési szer­tartáson. Kiket egy előző nemzedék terroristáknak bélyegzett meg, — az új izraeli nemzedék a nemzet hőseit látta bennük... FELKÉRJÜK OLVASÓINKAT, HOGY MINDAZOK. AKIK LA­PUNKAT RENDSZERESEN KAPJAK, DE ELŐFIZETÉSI DIJUKAT MÉG NEM KÜLDTÉK BE, ENNEK HALADÉKTALANUL TEGYENEK ELEGET, HOGY A NEWYORKI FIGYELŐ POSTÁZÁSÁBAN NE ÁLL­JON BE FENNAKADÁS. J. N. Storm Windows & Doors Szélvédő ablakok 6s ajtók Ablakok pótián • Radiátor fadók Zuhany-alkatrésztk - Redőnyök Ablakvédök - Kapuk - Üvegek «> Hálók pótián - Plexiglas*-al is I Festés - Szerelés - Ácsmunka 4020 1STH AVENUE BROOKLYN. N. V. 11204 Tel.. 851 -9364 351-Sí 23 mnz*t* • NEWYORKI FIGYELŐRE. Egy évi «kifizetés $10 diját Q csekkben mellékelem □ kérem számlázni Név....................................... Cint EMERY PRINTING C( A legmodernebb gépekkel felsze­relt magyar nyomda YorkviDe szívében! Uj címe: 1545 First Avenue, 80- 81. utcák között. Telefon: (212) 628-7700 ViHaJ OFFSET NYOMÁST XFROX MÁSOLATOT ■aMenféle Üzleti és magán( nyomtatványt. Mindenfajta stationery,( 'Jk papirárú, írószer kapható f Kérje hitetlenül olcsó árajánlatukat! ^■■■■■■■■■"■■“■^■■■"■■■■■■nmnBammmMnmmBmBmmBmnnMaaímmíawL«« Lapunk hasábjain szívesen helyt adunk közérdekű vagy érdekes írásoknak. Nem közölt kéziratokat nem küldünk vissza. Minden cikkért íróia felel. r ***************«*********«*************'# HUNUm* BOOKS, RECORDS i OKA ; » SOKEZKR MAGYAR KÖNYV. ÚJSÁG. HANGLEMEZ * és HANGSZALAG. FORINTCSEKK. IKKA. COMTl- * RIST. T11ZEX befizetőhely. } Látó*assa meg boltunkat New Yorkbaa a magyar ne­gyed közepén. Postán is szállítunk a világ minden i tájára. ÚJ HAGY KATALÓGUST » DÍJMENTESEN KÜLDÜNK! j — Püski - Corvin — \ 1590 Second Av*. (82-83 utcák között) * 3 Nrw York, N.Y. 10028 - (212) 879-8893 t 3 _jN*******»»******»»*»*»»»»******»*»*******A \ * t \ í * í THE HUNGARIAN LABOR SERVICE SYSTEM 1MMMS RANDOLPH L KRAHAM Megrendelhető a Magyar Zsidók Világszövetsége irodájában: 136 East 39th Street, New York, N.Y. 10016 Tel.: 683-5377 Ara portóval együtt 11 dollár /V\0S6S Í_€S> US OUT Of EGYPT, &0T our OTnefL travel' hAruOuet> feY KOVÁCS TRAVEU^i-/' $l-08 BR-OADu/fW -----M ELMHURST, m 11513J ^ Egyéni, csoportos utazások a világ minden részébe.Char terek Európába, Izraelbe. APEX-,csoportos utak a leg olcsóbb árakon. Teljes megelégedését biztosítjuk ! A világ összes repülő és hajóstársaságainak hivatalos irodája. Egyéni kiszolgálás. Oksó, meghízható, pontos, régi szakiroda. Felhívjuk a' figyelmet arra, hogy a lapokban vagy egyesületi értesítőkben meghirdetett minden utazásra ajegyek a KOVÁCS-IRODÁBAN is kaphatók ! TELEFONt 212. fe51-2«m

Next

/
Oldalképek
Tartalom