Newyorki Figyelő, 1980 (5. évfolyam, 1-15. szám)
1980-12-11 / 15. szám
1980 december 11. NEWYORKI FIGYELŐ 7 A magyar-zsidó irodalom iiiúlíjából KÉT, SÍREMLÉK Irta: Dr. FÁBIÁN SÁNDOR APÁCSKA ÉS MAMÁCSKA- MIÉRT EMELKEDETT ÉDESANYÁNK SZEGÉNYES SÍREMLÉKE PÉLDÁTLAN ZARÁNDOKHELLYÉ ? ÜNNEPEK UTÁNI ELMÉLKEDÉS (Befejező közlemény) ISTEN CSODÁJA Nem tartozik mai témámhoz, hogy a Hitler meg a Sztálin- Rákosi korszak szörnyűségeiről .irjak. Mégis meg kell emlékeznem a tragédiáról, hogy Tally áról is elhurcolták a zsidókat. A sátoraljaújhelyi gettóba szállították közel kilencven esztendős Mamácskánkat is. Amikor erről hajdani osztálytársam, Dr. Rosenberg Lázár, az újhelyi Hitközség elnöke értesült: virágcsokorral kedveskedett Marná, kának ... Ugye, ilyen még ne m történi széles e világon? Virágcsokor a gettóban ... Isten nyugosztalja mártírhalált halt Lázár barátomat. Ezzel nem ért véget a csoda. Most következik a csodák csodája. Dr. Reiner Imre, a Pesti Orthodox Hitközség főtitkára a mi Istenünk ezernyi csodatételével közvetlenül az auschwitzi bevagonirozás előtt kiszabadította a gettóból saját szüleit és Mamácskát. Megpróbálom idevetiteni azt a drámai jelenetet, amikor Mamácska Pestre érkezett... A konyhában ebédeltünk. Élesen berreg a csengő. Az ajtó üvegtábláján át látjuk, hogy egy csendőr áll a folyosón. Csendőr ... Edith és én az ajtóhoz ugrunk. Kinyitjuk. A csendőr ennyit mond:- Meghoztam az anyjukat. Nem értjük. Nem prtjük. Valamit dadogunk. A csendőr újból megszólal:- Meghoztam az anyjukat. Lent vár a kapu alatt. Talán tiz lépcsőt ugrottunk egyszerre. Rohanunk. Mit látunk? A kapu alatt egy sarokban a falhoz támaszkodik Mamácska. Mám ácska... Mint egy ázott, átfázott haldokló madárfióka, amikor földrezuhant a fészkéből. Alig piheg, alig liheg. Alig él. Nyitja, nyitogatja a száját, de nem jön szó a száraz ajkaira. Elveszítette a hangját. Csókoljuk, csókoljuk. Nincs ereje, hogy visszacsókoljon. Átöleljük. Nem ölel vissza, mert két kezében egy fekete fejkendőbe csomózott cókmókot szorongat. Felvisszük a lakásunkba. Talán nincs is öntudatnál. Talán nem is lát. Szemeiben a gettó rémülete riadozik. Edith megfürdette, forró levessel megetette, puha ágyba lefektette, angyalok csókjával mindkét szemét megcsókolta és álomba ringatta. Edith ujjászülte, életre keltette Mamácskát. Ahogy teltek a napok: lassan, fokozatosan gyógyitgatta, élesztgette. Öszszegubancolódott haját kifésülte, manikűrözte, pedikürözte, a vad hajszálakat az arcáról lenyeste, Diana sósborszesszel kenegette, dörzsölgette, hogy megélénküljön a vérkeringése, szölőcukorral meg akácmézzel kinálgatta, hogy gyenge szivét erősítse. A mesebeli tündértől se telhetett több. A fantasztikus türelem, a páratlan gyermeki odaadás megtermetté áldásos gyümölcsét. Mamácska pár hét múlva viszszatért az életbe. Ember lett a gettó halálraítéltjéből. Sétálgatott a lakásban. Olvasgatott. Visszakapta bársonyos hangját. Raffiából csillagokat horgolt, mint valamikor réges-régen Tállyán, a békevilágban. AZ UTOLSÓ ZSEMLYE Aztán nekünk is el kellett hagynunk a "zsidó házat", Mamácskával együtt az Abonyi utcai zsidó gimnáziumban kerestünk menedéket ezerötszáz testvérünkkel együtt. 1945. január elején visszatérhettünk lakásunkba. Kirabolták, kifosztották. Szereztünk egy díványt, azon aludt Mamácska. Edith forró téglát helyezett jéghideg lábai alá. Éreztük, hogy nincs, nem lehet maradásunk. Igyekeztünk útlevelet szerezni. Nem kaptunk. Megkíséreltük útlevél nélkül átjutni a határon. Nem sikerült. Letartóztattak és súlyosan elitéltek mindkettőnket. Amikor több, mint négy évi raboskodás után a Nagy Imre amnesztia folytán szabadlábra kerültem, Edith óvatosan "adagolta" a távollétem alatti eseményeket. Elmondotta, hogy legidősebb bátyám, a homonnai gyógyszerész meghalt. És ... Mamácska is eltávozott. Sose volt beteg. Kilencvenöt évet ért meg. Reggel még beapritotta a zsemlyét a kávéjába, aztán - szokása ellenére - visszafekű'dt az ágyába és elaludt. Örökre. SÍREMLÉK, sírfelirat ’ Tanakodtunk, miként állítsunk Mamácskának síremléket? Pénzünk nem volt. Mit tehettünk? Edith oldotta meg a problémát.- Az én éjjeli szekrényemet - mondotta - márványlap takarja. Levesszük ezt a fedőlapot és ez szolgál síremlékül. így történt. Leemeltük a márványlapot, hónom alá kaptam és elindultunk Kohn Sámuel és Fia sírköveshez, hogy a sírfeliratot bevésessük.- Mi legyen a sírfelirat? - kérdezi Edith. Milyen válasz telhetik tőlem? Kiss József strófáját citálom: Hazugság mind. Ami igaz, soha sírkőre nem vésik azt. Ha én írhatnám, másként imám, szomorú lelkem belesímám. Edith könnyes szemei mosolyognak. Imádságos ihlet adja neki a gondolatot:- Tudod mit? Egyetlen szó legyen a sírfelirat: Mamácska. Ebben minden bennfoglaltatik. Az elhatározást tett követte. Kohn Sámuel és Fia cégnél megrendeltük, hogy a legfinomabb aranybetükkel véssék az éjjeliszekrény márványlapjába: MAMÁCSKA. ZARÁNDOKHELY A "sirkőleleplezésnél" ketten álltunk a sirhant mellett. Senkit nem invitáltunk. A sírkő: kettőnk szivének múló emléke. Edith beültette a sirt palántákkal: örökzöld, estike, verbéna, harangvirág, tátika, muskátli, árvácska, margaréta, petunia, rozmaring. Mind-mind glédában sorakoztak egymás mellett. A névsorolvasásnál Mamácska gyöngyszemei közül egyik se hiányzott. Persze az első hóvirágot, az első ibolyát, az első gyöngyvirágot, az első orgonát Mamácskához vittük. Ez természetes. Édesapánk restaurált sírköve De most elmesélem, ami nem olyan "természetes". Valahányszor a sírhoz sétáltunk, meglepetéssel láttuk, hogy friss virágcsokrok pompáznak a sirhanton... Ki hozta? Kik hozták? Kik a nemes, kegyes, becses lelkek? Kik teszik ajándékukat a temető legszerényebb sirhantjára? Az( idő megfejtette a rejtvényt. Nem messze a Mamácska sírjától árván unatkozott egy fapadocska. Gyakran üldögéltünk ott és megfigyeltük, hogy idegen emberek: asszonyok, férfiak közelednek a sirhoz és elhelyezik a hozott virágot a sirhanton. Sirnak, zokognak. Egyszer azt láttuk, hogy az egyik látogató gyomlál. Egy másik meg a korábbi csokrokból kiszedegeti a hervadó szálakat, letördeli a levelek száradó szélét. Más alkalommal észrevettük, hogy egy marcona kinézésű, őszülő szakállu férfiú megnyálazza az ujjal hegyét és törli, törölgeti az aranybetükre tapadt port. Simogatja, tisztogatja a betűket, mig újból olyan fényesen ragyognak, mint a tündöklő csillagok az égen. Közben sűrű könnyei záporoznak a sirhantra... Kik ezek az idegenek? Kik ezek? Egyszerű. Olyan boldogtalanok, akiknek még sirhantjuk sincs, ahova zarándokolhatnának. Olyan szerencsétlenek, akiknek anyját pernyévé hamvasztották a gyilkos gonosztevők. "Mamácska" mindenki Mamácskája. őt látogatják, az ő sírjához térnek, akiknek szivét, torkát fojtogatja a sirás. Mamácskához zarándokolnak, akiknek az édesanyját nyom nélkül töntették el a földkerekség legaljasabb banditái. alázatos imádság Olvasóimat megkérem, hogy ha a rákoskeresztúri temetőben járnak: álljanak meg a Mamácska sírja előtt. Helyettünk, akik nem mehetünk hozzá, tegyenek egy szál virágot a sirhantjára. És ugyancsak helyettünk rebegjék el ájtatos szóval az alázatos imát, ahogyan az írás tanítja: "őszinte bünbánattal,'fájdalmas kegyelettel kérjük, hogy bocsásd meg, ha vétettünk ellened, akár dacból, akár öntudatlan könnyelműségből.” Ide iktatom a Mamácska pontos elmét: 176. parcella, 29. sor, 31. sírhely. És most még valamit. Feledékeny vagyok, pedig nem hallgathatom el, hogy a Mamácska kedvenc virága a muskátli. A piros muskátli. EtffIzetek • NEWYORKI FIGYELŐRE. Egy évi előfizetés $10 díját □ csekkben mellékelem □ kérem számlázni Név............................................. Cint
