Newyorki Figyelő, 1979 (4. évfolyam, 1-17. szám)
1979-10-30 / 15. szám
1979 október 30. NEWYORKI FIGYELŐ 1 ML FÁMÁN SÁNDOR: VÁZSONYI.A KÁRTYÁS- EGY PARTNER EMLÉKEI -Az íróasztalán két fénykép. Gladstone képe és az ő képe. Gladstone-é, aki politikai ideálja volt és az ő mosolygós, nyílt tekintete. Ahogyan ma is él szívemben és amilyennek ma is látom szememben.. Vázsonyi Vilmos nagy ember volt. A legkimagaslóbbak egyike, akiket a politikai történelem az utolsó évszázadban revelált. Élete, mintha csak a Turgenyev-féle mondást igazolta volna: a legnagyobb szeretet, a legigazibb népszerűség és a legádázabb gyűlőlség között viharzott el. Természetes, hogy számos könyvben és számtalan újságcikkben írták meg életrajzi adatait. De sem a kisebb, sem a terje delmesebb művekben soha, sehol, senki nem tett említést Vázsonyiról, a kártyásról. Megörökítették a történelem számára, hogy milyennek látták, milyennek ismerték Vázsonyit: az államférfit, a minisztert, a szónokot, a politikust, a kriminalistát. Csupán arról nem rögzítettek le egyetlen szót sem: milyennek mutatkozott, mint „kártyás"? Én most pótolom a hiányt. MÁRVÁNYASZTALNÁL KEZDŐDÖTT Mielőtt a Lendvay utca és Bulyovszky utca sarkán felépült a családi kis villa, a mindennapi kártyaparti kora estétől, míg jött a lomha éjszaka, az Oktogon téri Abbázia kávéház kártyaszobájában zajlott le. Érdekes és különleges játékos volt. Mint élete minden vonalán, a kártyaasztalnál is győzni akart. Nem bírta elviselni, he veszített. Szidta a partnerét, mert azt okolta a sikertelenségért. Mindent sötéten látott. A márványasztalt SIRKÖ-nek titulálta. Elernyedten, feldúlt idegekkel mindent kifogásolt. Máskor szó nélkül tűrte, mint vesztes azonban távozásra kérte a háta mögött, álló helyzetben megmerevedett kibict, aki — mint élettani csoda —támaszkodás nélkül horkolva, szuszogva, krákogva, az alvó hangskáláját és zörejét híven zendítette... Viszont: ha nyert, felcsigázottan repdesett, csicsergett, szíves szavak morzsáit hullajtottá. Kifogyhatatlanul viccelt, anekdotázott. Asztalát a kibicek sűrű gyűrűje vette körül. Élvezték vitriolos, élces bemondásait, a lyukas fogak fenekéig érő megjegyzéseit és szellemes játékát. BÚCSÚ A KÁVÉHÁZI ASZTALTÓL Az Abbázia kávéházban leghűségesebb partnerei Gál Károly és Dózsa Mihály.) Ma már senkisem emlékezik rájuk.Nevüket, emléküket Vázsonyi TE RÉGI KÁVÉHÁ-' Zl ASZTAL című költeménye őrzi. Ezt a versét ugyanis a két derék barátjának ajánlotta. Hálásan említik a rímek, hogy ennek a két partnernek a szemei a kávéházi asztalnál rá sugároztak, míg esténként „felgyújtottam világokat és ültettem virágokat.'' Fájó szívvel ekként búcsúzik: Te régi kávéházi asztal. Kicsordult már a széled A régi kör néhány arasszal Már megfogyott és széledt... Amikor a hűséges barátok örökre eltávoztak és a Bulyovszky utca 14. szám alatt felépült a családi villa: a kaláberjáték a szivar- és cigarettacsutkás márványasztaltól átköltözött a saját otthonba. Vázsonyiban azonban élt az emlékezés. Visszagondolt a füstös kártyaszobára és ekként sopánkodott: A régi asztal hívogat. Esténkint csak betérek. Tán fojtogatja torkomat A füst és nem beszélek... KÉT ÜSTÖKÖS A KÁRTYA FRONTJÁN Mielőtt — mint szemtanú és kártyapartner — beszámolnék arról, milyen volt az európai hírű politikus, a nagytudású jogász a Bulyovszky utca 14. szám alatti boldog otthon mindennapi kártyaosztásánál: a párhúzam és az összehasonlítás érdekében meg kell emlékeznem a nemzetközi kártyafront korabeli két híres hazárdőrjétöl Magyar mnd a kettő. Beöthy László és Szemere Miklós de genere Huba. Beöthy három helyen kártyázott: az OTTHON-ban, a FÉSZEK-ben és a LIPÓTVÁROSI KASZINÓ-ban. Néha óriási összegeket nyert, máskor j vagyont veszített. Már ragyogtak a reggel fényei, csilingeltek a villamosok, dörömbölő rázkódással csapódtak fel a redőnyök, mikor Beöthy és uszálya távoztak a kártyaasztaltól. Egyik alkalommal kíséretének hűséges tagja megjegyezte: — Tudja-e, Vezérem, hogy mai nyereségéből megvásárolhatná bármelyik Rákóczi úti üzletet? Legnevezetesebb partija az Otthonban zajlott le. Fantasztikus arányú chemin parti volt, melyben parneggi Pollák Lipót, a mérhetetlen gazdagságáról híres bécsi nagyiparos isréztvett. A szakértők szerint ehhez a kártyacsatához képest a verduni ütközet vagy a tannenbergi mérkőzés csak „kismiskának" számít. Parneggi Pollág „megfutamodása" után Beöthy rekedtes hangon mondta:- Játék közben rádöbbentem, hogy parneggi Pollák is egy Beöthy. Egy Beöthy — bécsi és zsidó kiadásban. A KÁRTYAKIRÁLY A nemzetközi hazárdjátékosok másik | nevezetessége: Szemere Miklós de genere Huba volt, „A kártya koronázatlan királya ^ Helytelenül nevezték így. Szemere Miklós ugyanis nemcsak a zöld asztalnál uralkodott, hanem a GYEP-en is. Aranysárga és ezüstfehér színekben lovasai sűrűn arattak győzelmet paripáival a világversenyeken. Minden tekintetben „különc uraság." Teli Vilmosnak, a makk felsőnek rajzolják. „Az éjszaka eszének." titulálják azért a szokásáért, hogy késő délutánig aludt és frissen, kipihenten ült le este a játékhoz. Hatalmas vagyont nyert kártyán és a lóversenytéren. Nem gusztálta hosszan lapját, hanem pillanat alatt döntött. A pillanat lovagjának tartották. Ugyancsak pillanatnyi elhatározás eredményeként írta meg kétsoros végrendeletét, amely szerint krőzusi vagyonát Gáspár öccse fiának, Istvánnak hagyományozta. SZENVEDÉ LYESJÁTÉKOS Kevesen tudják, hogy Vázsonyi Bulyovszky utcai újonnan épült otthonában folytatta a kávéházi asztalnál elkezdett kártyázást. Nem múlt el egyetlen éjszaka kártya nélkül. Vázsonyi ugyanis évek óta krónikus aszthma betegségben szenvedett. Fekvő helyzetben kínzó köhögés fojtogatta. Félt lefeküdni és ezért ameddig partnerei ki nem dőltek, „kitolta" az éjaszakát. Ha csak tehette, hajnalig játszott, hogy minél később kényszerüljön ágyba. Felragyogtak a szemei, amikor bemondta:- Százas, kétszázas, összes adu, tuletroá, ultimo, banzáj! -És ha minden vállalkozása beütött: boldog győztesként pásztázta a veszteseket. Szónoki vagy újságírói diadal nem szerzett neki soha oly édes gyönyört, mint amikor nyert a kártyán. Ez volt az igazi siker. Remek ötlettel, pontos lejátszással megnyerni egy nehéz partit. Megrészegült öntudattal, párás szemekkel tudott ilyenkor tapsra várni. Az anyagi rész nem érdekelte. Egyébként ez a döntő differencia Vázsonyi meg Beöthy és Szemere játéka között. Vázsonyi filléres alapon játszott, viszont Beöthy együltében elveszítette lontói birtokát Irma-majorostul, kastélyostul. Szemeréből még a játékszenvedély is elröppent, mert megúnta a nyerést is. Megcsömörlött. Beöthy változtatta a játékfajtákat pikétől a bakkig. A játszás öröméért élt. Szemere ismerte az összes kártyajátékot. Vázsonyi egyetlen szenvedélye: a kaláber. Kizárólag hármasban játszott.-rAimdati A Ura Btagyar réimtk !• ■MeefajU ffamm eatmíayek 1417 W At——, 81. Street «él Ital: LB 5-44*4 é> HU 8-0444 Mutatványszámot kívánságra küldünk Lapunk hasábjain szívesen helyi adu^jik közérdekű, vagy érdekes írásoknak. Nem közölt kéziratokat- nem küldünk vissza. Minden cikkért annak frója felel. Beöthy és Szemere — mint a profesz - szionisták — egykedvűen, közömbös arccal kártyáztak. Vázsonyi minden partit személyes ügyének tekintett. Szívvel-lélekkel játszott. Szótagolva hangsúlyozta bemondásait. / Beöthy azzal dicsekedett, hogy az ő ősei már Komárom ostroma idején élvezték a baccara és a chemin izgalmait. Nincs adat arra, hogy Szemere dicső őse, a névadó Huba, ismerte-e a kártyát? Az összehasonlítás és a párhúzam vonalán egy bizonyos. Vázsonyi Sümegen legfeljebb a HUSZONEGYES, FERBLI meg RAMSLI hazárd nevekkel gyarapította szótárát. Beöthy játék közben VEUVE CLIQUOT-t ivott és az egyiptomi LUXOR volt a cigarettamárkája. Szemere tartózkodott szivartól, italtól. Nem szívott, nem ivott. Vázsonyi hosszú időközökben rumot kortyolgatott és a TRABUCCO szivart kedvelte. A szivarokat Rohonczy Ilka, az Oktogon téri járdára épített miniatűr trafikfülke tulajdonosa sajátkezűleg szedegette ki az ízléses fadobozokból. — Olyan szőkék, mint Medgyaszay Vilma hajkoronája, — mondta kacér mosollyal egy alkalommal — amikor a fülke árúsító ablakocskája előtt megálltunk, hogy átvegyük az összegyűjtött különleges példányokat. Vázsonyi játék közben megropogtatta a szivart. Végigbillentyűzte az orra alatt. Leharapta a végét. Szakértelemmel szagol gáttá. Nyelvének hegyével körülsimogatta. Régimódi SZIKRA gyufával szertartásosan rágyújtott és fáradhatatlanul eregette a füstkarikákat. Mámoros szemekkel figyelte, gusztálta, nézegette, vizsgálgatta a keringve gomolygó füstöt. Mit látott? Csicsergőn csalogató, csábos jövendővel kecsegtető rózsás DÉLIBÁBOT? Vagy talán a meseszép Medgyaszay Vilma, a bűbájos Mimi, a János vitéz nádszálvékony lluskája illegette, billegette magát a füstkarikák labirintusában? Nem tudom. Csupán annyit mondhatok, hogy ezeken az éjaszkákon láttam legboldogabbnak Vázsonyit, a diadalmas kártyást. (Folytatása következik) FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! HIRDESSEN LAPUNKBAN!
