Newyorki Figyelő, 1979 (4. évfolyam, 1-17. szám)
1979-01-18 / 2. szám
I NEWYORKI F IG Y E L Ő Tájékoztató IV. évf. 2. szám — 1979 január 18. — Ára 25 cent Az amerikai magyar zsidóság hangja Diplomáciai figyelő A világ közvéleményét most elsősorban az Iránban lejátszódó események foglalkoztatják. Amerika szempontjából a recept a régi: A sah, az Egyesült Államok hű szövetségese, az amerikai hírszolgálat, a CLA nagyobb dicsőségére, elvesztette trónját, országát és Amerika pedig a szövetségesét. Szerencsére, a volt iráni uralkodó anyagi jövője nem kell, hogy bárkit is aggasszon! még bőven lesz mit aprítania a tejbe, noha jelentős adományokat tett jótékony célokra és úgy fest, mintha vagyonának szétosztásáról intézkedett volna. Az Egyesült Államok kormánya, a változott helyzet láttára, amit szerény tehetségű hírszolgálata nem jelzett előre, - mit is tehetne egyebet ? - azt tanácsolta a sahnak, hagyja abba a meddő próbálgatást, hagyja el az országot és segítse uralomra a mérsékelten ellenzéki Bakhtiart, akitől naiv kormányunk a jóviszony fenntartását és az olajfolyam helyreállítását reméli, bár kormányon maradásának csak 50 százalékos esélyt adnak. Bakhtiar megmaradási reményeinek egyedül az kölcsönöz erőt, hogy, amint mondani szokták: Dobd a macskát akárhogy, mindig a talpára esik és ennek az elvnek a szellemében a kinevezett kormányvezető semmit sem ígért - egy kivétellel - és ez az, hogy Izraelnek nem szállít a jövőben olajat. Ha semmi, de ez remélhetőleg megnyugtatja a háborgó lelkű irániakat, akiknek nyilván semmi sem fáj már a sahi diktatúra emlékeiből, csak az Izraelnek szállított olaj. Ha most az idős muzulmán vezér. Ayatollah hazatér, Bakhtiar azt reméli, hogy elfogadja a főtanácsadói szerepet és helyreáll a békesség. Ayatollah azonban hazatérése előtt szemmel láthatólag nincs olyan apró részengedményekkel megelégedve, hogy Izraelt megfosztják az iráni olajtól, hanem sietett Arafatot szoros barátságáról biztosítani, más szavakkal Irán, nyilván Bakhtiar gyors félretételével és a szélsőségesek uralomra kerülésével, gyorsan átáll az Amerikával ellenséges oldalra. Belpolitikai figyelő Az amerikai belpolitika legújabb keserű piIuIáját az Elnök öccse. Billy Carter szolgáltatta, aki líbiai delegációnak lett a házigazdája. A látogatás helyi ellenzésben részesült, a közvélemény megütközött rajta, mire Billy jónak látta, hogy a zsidók ellen rohanjon ki. Erre az amerikai zsidó vezetőség felhördült, mire az Elnök szóvivője kijelentette, hogy Carter elnök másnak a kijelentéseiért, mégha öccse is, nem tehető felelőssé. Ezt az elnöki álláspontot lehet kedvezően vagy kedvezőtlenül magyarázni, de egy bizonyos: nem jó jel, hogy az Egyesült Államok elnökének családjában, környezetében antiszemita I:ijelentések hangzanak el. Az antiszemitizmus széles körökben való elterjedettségének tényét nem lehet letagadni vagy zsidó hisztériának minősíteni. Ez ellen csak úgy lehet védekezni, hogy egyéni, kicsinyes érdekeket félretéve össze kell fogni és egységes fronton kell felvenni a harcot azok ellen, akik készek arra, hogy megismételjék a náci tragédia felújítását. Ez ugyan csak szajkózásnak, közhelynek tűnik, de a nemzetközi zsidó közélet eseményei számos példát szolgáltatnak arra, hogy milyen veszélyes következményekkel jár, ha a vezetők nem az egységre törekvést helyezik célkitűzéseik középpontjába. CffiMY EííflEÁPJAfi PUBLISHING COUP. 205 EAST 8aiü STREET KW YORK, NEW YORK 10028 PROF. AUGUST KOLIIAR 177 SOMERSET DR. P.O.B. 1084 NE» BR0NSÄCK N.J. 08903 ■j nvmrmmtmmasSmSSS—SSSSt -----UNITED NATIONS EGYESÜLT NEMZETEK A BIZTONSÁGI TANÁCS GONDJAI A Biztonsági Tanács két tárgykörben tevékenykedik ezekben a napokban: Az első a vietnami villámháború Cambodia ellen. A Tanács ülése bővelkedett humoros és drámai fordulatokban, amelyek egymást váltották. Az első kérdés, amelyet a Tanácsnak meg kellett vitatnia, a napirend ügye volt: meghallgassák-e Sihanouk herceget, a cambodiai kormány különleges kiküldöttét, aki azzal a felhatalmazással érkezett New Yorkba, hogy a cambodiai kormány panaszának adjon kifejezést az országnak a vietnami hadsereg által való lerohanása miatt. Sihanouk maga köztudomásúlag évekig házi őrizetben volt és erre az alkalomra eresztették szabadon és nevezték ki különleges megbízottá, mint aki előnyös fellépésével és személyi hatásával mindenki másnál sikeresebben fogja tudni képviselni Cambodia ügyét. A napirend kérdésében, az Egyesült Nemzetek szabályai szerint nincs vétójoga az öt nagyhatalomnak, így a vita csak formai volt: a Szovjetunió, Csehszlovákia segítségével élesen ellenezte, hogy a Tanács Cambodia „belügyeibe" beavatkozzék, hiszen az egész kérdés azon fordul meg, hogy Cambodia népe megelégelte a Pol Pot-féle „imperialista, diktatórikus bábkormány" garázdálkodását és ezen kelt fel. A Tanács 132 arányban ellenkező véleményt nyilvánított és Sihanouk meghallgatására sor került. A hozandó határozóit feletti szavazás azonos eredményt hozott az előzőével azzal a különbséggel, hogy itt már a Szovjetunió élhetett és élt is vétójogával. Mindazonáltal — bár az eredmény a hagyományos szokássá vált „nesze semmi, fogd meg jól" elvének érvényesülését produkálta, minden résztvevő nagyon elégedett volt. Sorravéve: a Szovjetunió elégedett volt, azért, mert 111-ik vétójával mindent megakadályozott. Kína örült, mert az ún. el nem kötelezett államok sorra kiálltak Cambodia mellett és nyíltan ellenezték a közvetett szovjet beavatkozást. Sihanouk és illetve Cambodia elégedett volt, mert a nemzetközi közvélemény mellette nyilvánult meg. Végül Amerika is örülhetett, mert a diplomáciai arculcsapások hosszú sorozatában most sem állt be törés és a világ leghatalmasabb pofozóbabája továbbra is vidáman, izgalommentesen figyeli, hogyan hullanak el szövetségesei, hogyan törülnek el országokat anélkül, hogy bármilyen illetékesnek szempillája is megrezdülne, hogyan jutnak finom amerikai fegyverek a másik oldal kezére, stb. Félreértés ne essék, egészséges gondolkodású ember nem sajnálhatja a cambodiai uralom bukását, amelynek terrorisztikus működése közismert volt. A gondot egyedül az okozza, hogy hol van az országoknak a föld színéről egyszerű kézlegyintéssel való eltörlésében megállás ? Vájjon az amerikai közvélemény feleszmél végre arra, hogy Begin nem eszelősen, hanem józanul gondolkodó államférfi módjára szeretné országa biztonságát — az adott körülmények között, úgy, ahogy — fenntartani? Mikor látja be Amerika elnöke, hogy Izrael ugyanúgy nem számíthat a Nagy Szövetséges hathatós segítségére veszély és baj idején, mint ahogyan a többi, Amerikának el- és lekötelezett államok is szinte észrevétlenül tűnhetnek el, - anélkül, hogy az Egyesült Államok kisujját is megmozdítaná? Izrael szempontjából még egy külön probléma is van. Köztudomású, hogy bármi rossz történik a világban, azt valahogyan mindig úgy forgatják, hogy Izrael okozza. Ennek egyszerű magyarázata, hogy nem szeretik a zsidókat. Feltételezhető-e tehát, hogy Izrael veszélybe kerülése esetén Amerika megváltoztatja hagyományos semmitevését és eredményesen kiáll az igazi demokrácia védelmében, amely tekintetben Izrael példát szolgáltat a világnak ? A másik kérdés, amely a Biztonsági Tanácsot foglalkoztatja, az UNIFIL mandátumának meghosszabbítása. Lebanon biztonságának fenntartására kijelölt, jelképes és 6000 katonából álló nemzetközi egység megbízatása január 19.-én lejár. De ne higyje bárki is, hogy az UNO problémáját a PLO és Szíria haderejének jelenléte aggasztja. Óh, nem! A hiba ott van, hogy Izrael elősegítette — legalább is Waldheim főtitkár úr szerint —, hogy a disszidens keresztény Haddad őrnagy hat mértföldes.ún.buffer-zónát létesített a lebanoni-izraeli határon és oda még a reguláris lebanoni hadsereget sem engedi be, hanem maga tartja fenn a rendet és tartja távol a terroristákat. Természetesen az UNIFIL mandátumát meg fogják hosszabbítani, de azért a Biztonsági Tanács számos tagjának lesz néhány „kedves, közvetlen szava" Izrael felé, hogy miért akadályozza a rend helyreállását Lebanonban...
