Newyorki Figyelő, 1977 (2. évfolyam, 6-22. szám)

1977-06-29 / 15. szám

1977. június 29. NEWYORKI FIGYELŐ 7 PR. FÁBIÁN SÁNDOR: .1 Landau-gyitkosság (Befejező közlemény) AZ ÍTÉLET A budapesti büntetőtörvényszék húsz napon át tárgyalta a „zsarolás bűn­tette miatt,, dr. Ruzics Ferenc és társai elleni büntetőügyet. Az ügy száma: B. XL. 10752/1920. Az ítélet terjedelme 28 oldal. Dr. Ruzics Ferenc tagadta bűnösségét és csupán annyit ismert be, hogy Dobé megbízásából ő adta be a kecskeméti csend­­őrszárnyparancsnokságnál a feljelentést Landau Adolf ellen és hogy ő szerkesztette a Landau és Dobé között kötendő egyes­­ségi szerződést. Azzal védekezik, hogy sem ezalkalommal, sem jelenlétében máskor Landaut senki nem fenyegette, nem bán­talmazta. Dobé Nándor is tagadja, hogy Lan­daut testi sértéssel, erőszakkal, fenyege­téssel bírta rá, hogy vele egyességet kössön. Azzal védekezik, hogy neki sem módjában, sem hatalmában nem volt bárkit is erőszak­kal valaminek cselekvésére, eltűrésére vagy elhagyására kényszeríteni. Dr. Sípos Kamilló is letagadja a cs.l lagokat az égről. Beismeri, hogy Landau Adolfot és Gézát 1920. szeptember 19.-én letartóztatta, de ezt azért tette, mert szök­ni akartak és előtte gyanúsak voltak. Beis­meri, hogy szeptember 20.-án Landau A- dolfot a cellájában botjával és hajtóostor­ral megverte. Tagadja, hogy nevezetteket egyéb alkalommal is ütlegelte. Azt állítja, hogy ő csak markirozta az ütéseket. Betüről-betüre így mondta. És nem dűlt össze a világ !És nem nyílt meg a föld, az égbolt se szakadt le Sípos Kamilló fe­lett és alatt. Olyan kor volt ez, amikor semmin sem kellett csodálkozni. Az 28 oldalra terjedő ítélet rendel­kező része így hangzik: — A büntetőtörvényszék megállapí­totta a vádlottak bűnösségét folytatólagc san elkövetett zsarolás bűntette miatt és ezért dr. Ruzics Ferencet két és fél évi fegyházra, Dobé Nándort három évi ;egy­házra, Sípos Kamillót öt évi fegyházra ítél­te. — -...Az olvasó persze még egyébre is kíváncsi. Például: miért nem szerepel Dán­­szky Mihály és miért nem ítélt el a bíróság senkit Landau Adolf meggyilkolása miatt? Az első kérdésre a válasz az, hogy Dánszky Mihály főhadnagy ügye a katonai ósáq elé tartozik. Dánszkyt a katonai bíróság két heti foglárfogságra ítélte. Rö­viddel az ítélet után századossá léptették elő. A továbbiakban is gyorsan haladt elő­re. 1945-ben már vezérkari ezredes. Köz­ben nevét Dánszky-ról DÁNFFY-ra kozme­tikázta. 1945-ben dr. Landau Béla újabb feljelentést tett ellene. A bíróság életfogy­tiglani fegyházra ítélte. A fenti második kérdésre különadok v. szt. Előbb azonban még valamiről kell megemlékeznem. Az ítélkező tanács tagjai: Dr. Kérész tessy Gyula, dr. Czirer Ákos és dr. Fayl Ivor régi ismerőseim. Sőt I Dr. Fayl Ivorral az évek folyamán barátságba kerültem. Érdekes, furcsa és bizonyos tekintetben különc ember volt. Szigorú, de igazságos bíró. Nőtlen maradt, édesanyjával élt együtt. Utóbb differenciája támadt kollé­gáival és ekkor saját kérelmére áthelyezték a balassagyarmati büntetőtörvényszékhez. Úgy adódott, hogy Salgótarjánban az egyik ottani fogorvost azzal vádolták, hogy egy 14 éves iskoláslány páciensét el­altatta és aztán erőszakot követett el elle­ne. Salgótarján a balassagyarmati bíró­ság hatáskörébe tartozott és így történt, hogy a helyi tanúk nagy számára való te­kintettel a törvényszék Salgótarjánba tűzte ki a főtárgyalást. A lány szülei engem bíz­tak meg a jogi képviselettel. A véletlen úgy hozta, hogy Fayl Ivor tárgyalta az ügyet. A viszontlátás örömére együtt vacso­ráztunk és ekkor feltettem a kérdést: — Emlékszik, tanácselnök úr, a Ru­zics, Sípos, Dobé ügyre ? — — Hát hogyne emlékeznék. Bírói pályám egyik legizgalmasabb bűnügye. Persze nem maga a „zsarolási,, ügy, hanem a mellékkörülmények teszik feledhetetlen­né. —Ne vegye rossznéven, ha megemlí­tem, hogy az ítélet túlenyhe volt. -— Hogy ez érthető legyen, fel kell idéznem az akkor időket, — volt a válasz. Amikor az elnökség ránk szignálta az aktát, egyetlen nyugodt pillanatunk sem maradt. Fenyegető levelek áradata és telefonok jöttek. A mi életünket, családtagjainkét fe­nyegették trágár szavakkal. Nem restellem: megriadtunk. Mi is húsból-vérből való em­berek vagyunk. így került az ügy a fötár­­gyalásra. Tudtuk, hogy a vádlottak hazud­nak, de mit tehettünk ? A beidézett tanúk egyrésze félelemből nem jelent meg, másik része pedig visszavonta korábban tett, ter­helő vallomását. Egyetlen példa: Gaál István foglár a vizsgálat folya­mán azt adta elő, hogy a két Landaut úgy ütötték, hogy „ezek fájdalmukban úgy ü­­völtöttek, mint a sakálok.,. Ugyanez a tanú a tárgyaláson, megfélemlítése következté­ben — „már semmire sem emlékezett.,, — — Másik példa, — folytatta Fayl Ivor — a bűnjelek között talált, palacsin­tává lapított zsebóra. Nem akadt gazdája, akinek ütlegelése okozta a deformálást. — Szóval: nehéz helyzetben voltunk, amikor ítélkeztünk. KI HÁT A GYILKOS ? Még két kérdésre kell válaszolnom: 1. Gyilkosság vagy öngyilkosság ? 2. Ha gyilkosság, ki a gyilkos ? A hivatalos jelentés teljes határozott­sággal lerögzíti: — Landau Adolf esete: önakasztással elkövetett öngyilkosság. — Ezzel ellentétben Rupert Rezső inter­pellációjában -miként már említettem- an­nak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy Landau Adolfot megölték. Teljesen kizártnak tartja, hogy önkezével vetett vé­get életének. Ezt kiegészítem azzal, hogy Landau Adolf mélyen vallásos ember volt és már ezért sem lehet feltételezni, hogy Istenünk törvénye ellen cselekedett volna. A büntetőtörvényszék szintén foglal­kozott a kérdéssel és így döntötte el a problémát: — Az eskü alatt kihallgatott tanúk a legkisebb bizonyítékot sem szolgáltatták arra, hogy Landau Adolf gyilkosságnak esett volna áldozatául. Ellenben a boncolási jegyzőkönyv alapján a Törvényszék arról győződött meg, hogy Landau Adolf öngyil­kosságot követett el. -Hangsúlyoznom kell, hogy a bonc­jegyzőkönyv nem lehetett tökéletes, mert a hullát napok után boncolták fel, amikor a kék foltok már eltűntek. A test elsárgult és a bántalmazások nyomai azonos színűek, mint a hullafoltok. HELYSZÍNI SZEMLE A jogász mindenekelőtt és felett a tényállást kívánja tisztázni. Elsősorban a döntő, kiabáló tények érdeklik. Ennek érdekében Landau Ernő és én kimentünk a Margit körúti fogházba ásott Körmöczy Sándor fogház igazgatótól enge­délyt kértünk, hogy megnézhessük azt a cellát, amelyben Landau Adolfot holtan találták. Előrebocsájtom, hogy Gaál foglár szerint Landau Adolf, mielőtt felakasztotta magát, a csuklóján felvágta az ereket. Arra azonban nem tudott válaszolni: mi­ként juthatott Landau kezébe kés vagy más hasonló eszköz? Az önaka-sztás -Gaál foglár szerint­­úgy történt, hogy mikor Landau Advt felakasztotta magát, akkor lábaival kin a maya alól a deszka priccset. Landau Ernővel együtt tség megállapítottam, hogy ez fizik • kép* ség. Ha ugyanis Landau Adolf felakaszt, ta volna magát az ablakrácsra, akkor is le. e­­tetlen, hogy a csuklóján tett érvágás fo y­­tán legyengült ember lábával kirúgta volna a priccset. Pontosan kimértük, hogy lába nem érhette el a priccset és nem is fejthe­tett ki olyan erőt, hogy a súlyos deszkák­­bó összeácsolt, két kecskelábhoz szilárdan lerögzített priccset felrúghassa. Mi meg­próbáltuk a priccset helyéről elmozdítani, de ez csak kettőnk teljes erőfeszítésével sikerült. Nincs olyan ember, aki elhiheti, hogy a félholtra vert Landau Adolf egyik kezével az ablakrácsra felhúzza magát, a másik ke­zével a hurkot az ablakrácsra erősíti és a nyakára kösse. (Befejezés a 8. oldalon) — Az eredeti — A híres magyar rétesek és mindenfajta finom sütemények 1437 3rd Avenue, 81. Street-nél TeL: LE 5-8484 és BU 8-0660 .. it’s good to have a MONY Planner behind you Alacsony költségű, évenkint megújítható, 100.000 dolláros biztosítást ajánlunk I Hogyan köthet 100.000 dolláros, ala­csony költségű, évenkint megújítható életbizto­sítást ? Az első évi prémium az alábbi összegű: 25 éves férfi: 233 dollár - 35 éves férfi: 275 dollár - 45 éves férfi: 538 dollár. A biztosítás legalacsonyabb összege 100.000 dollár. Kívánságra női prémium-mintát küldünk. - A terv 70 éves korban megújítható és 65 éves korban állandó biztosítássá alakítha­tó, további bizonyíték kérése nélkül I I Kérem, küldjön további részleteket az évenkint megújítható, időszaki bizto­sításról. Név...................................................... Cím......................................-............. Város...............Állam..............Zip..... MONY FOR THE FUTURE Vegye igénybe szaktanácsaimat élet - és egészség­biztosítási, valamint egyéni és csoportos nyugdíj­tervek kérdésében. írjon, vagy hívjon telefonon: LEVI GOLDBERGER Room 800, 505 Park Avenue New York, N. Y. 10022 Tel.:(212)688-2000

Next

/
Oldalképek
Tartalom