Newyorki Figyelő, 1977 (2. évfolyam, 6-22. szám)

1977-06-16 / 14. szám

I 1977. június 16. o r NEWYORKI FÍGYELÖ DR. FÁBIÁN SÁNDOR: A Lan da u-yyilk A CURRENT BIOGRAPHY akként jellemzi Teleki Pált: - The great tightrope walker. - Igaz. Kiválóan képzett tudós. Egykor határozottan angolbarát. Kétségte­lenül becsületes szándék vezette. Ez kevés. Teleki saját maga is belátta, hogy nem való a miniszterelnöki székbe. 1921. április 14.-én lemond. Kijelenti, örökre vissza­vonul a politikai élettől. Egyetemi tanárként kívánta szolgálni a hazát. 1938-ban azonban elhagyja egyetemi tanári székét és vesztére 1939. február 15.-én újból miniszterelnök 1941. április 3.-án elkövetett öngyilkossá­gáig. Szigorúan bíráskodott saját személye felett. Közvetlenül halála előtt gyónásként így nyilatkozott: — Sötétben topogtam, pedig a világos­ság felé kellett volna tartanom. — A NYOMOZÁS Sréter István úgyis, mint m. kir. hon­védelmi miniszter, úgyis, mint néma leven­te végre megnyitotta ajkait és imigyen szó­­la: — A vizsgálatot egy katonákból és polgári hatóságokból álló bizottság fogja végezni. — Hát ilyet az alkotmány nem ismer. Fából vaskarika. Ez volna a kisebb hiba. Nagyobb baj, hogy úgy viselkedtek a gyilkosokkal szem­ben, mint a hímes tojással. Mit cselekedtek ? 1920. október 23.-án az újságokban közreadták a nyomozás első hírét. A cím ekként trombitál: — Kíméletlen nyomozásra utasították a Landau ügyban a hatóságokat. — A hangzatos kijelentést kevés tarta­lom követi. A cikk maga ezeket jelenti: — Dobé ellen 27 rendbeli csalás, hét­rendbeli sikkasztás, lopás, rablás, magán­(15. közlemény) A NAGY KÖTÉLTÁNCOS Óriási felzúdulás, felháborodás fogad­ta Teleki lagymatag megnyilatkozását. A tisztességes közvélemény nem értette, miért nem talált a banditákkal, a közönséges gyil­kosokkal szemben a szótárában egyetlen elítélő szót sem ? Miért nem ejtett ki finom ajka egyetlen hangot sem az aljas gaztett megtorlásáról ? Gyáva, gyámoltalan, vergő­dő, dadogó, hebegő, félénk ember ült a végzetesen súlyos időkben a miniszterelnöki székben. Változatlanul helyeslem az ősi taní­tást, hogy a válaszra, védekezésre természet­szerűleg képtelen halottakról - vagy jót, vagy semmit - ne mondjunk. Igen ám I De most tetemre hívom a múltat a jelen és jövő számára, mit jelent az, ha pipogyák foglalják el az egész embert igénylő helyeket. Olyanokat illet a vezető pozíció, akik meg tudják védeni a jogbiz­tonságot és nem tűrik, hogy a hernyók le­rágják az élet fájáról a leveleket, a virágot. Teleki egyetlen szürke, langyos szóval minősítette a Landau-ügyet: — Csúnya ! — jellemezte a borzalmas, szívbemarkoló gyilkosságot. Imigyen szokott rápirítani a szülő a kisgyerekre, ha netán bepiszkít: csúnya dolog, úgye, máskor nem teszel ilyen csúnyát. Szégyene a parlamentariz­musnak, ami valójában nem volt. A Duna partján emelkedő, büszke palota nyomorú­ságos koldusviskó, amelynek ereje, hatalma nincsen. Teleki meghúnyászkodva visszariadt az igazság kimondásától. Pedig a mulasztás, a tétlenség csak olaj a tűzre. Mulasztás az ősi római jog szerint, ha a cselekvő nem úgy viselkedett, ahogy a társadalom felfogása és az erkölcs szerint viselkednie kellett volna. Emlékszem, hogy ebben a szomorú korszakban Párizsban azzal kísérleteztek, hogy nyulakat kolerabacillussaI oltottak be. Arra azonban példa nem volt, hogy nyulak­­ba férfias bátorságot injekcióztak volna. .. it’s good to have a MONY Planner behind you Alacsony költségű, évenkint megújítható, 100.000 dolláros biztosítást ajánlunk I Hogyan köthet 100.000 dolláros, ala­csony költségű, évenkint megújítható életbizto­sítást ? Az első évi prémium az alábbi összegű: 25 éves férfi: 233 dollár - 35 éves férfi: 275 dollár — 45 éves férfi: 538 dollár. A biztosítás legalacsonyabb összege 100.000 dollár. Kívánságra női prémium-mintát küldünk. - A terv 70 éves korban megújítható és 65 éves korban állandó biztosítássá alakítha­tó, további bizonyíték kérése nélkül I Kérem, küldjön további részleteket az évenkint megújítható, időszaki bizto­sításról. Név............................................................. Cím............................................................ Város................Állam................Zip...... MONY FOR THE FUTURE Vegye igénybe szaktanácsaimat élet - és egészség­biztosítási, valamint egyéni és csoportos nyugdíj­­tervek kérdésében. Iijon, vagy hívjon telefonon: LEVI GOLDBERGER Room 800, 505 Park Avenue New York, N. Y. 10022 Tel.:(212)688-2000 laksértés, zsarolás, kettős házasság bűn­tettei címén folyik a nyomozás. A hatóság igyekszik összeállítani Sipos Kamilló és Ru­­zics Ferenc bűnlajstromát. Ruzics Ferenc ügyvéd szabadlábon van. Megtörtént azon­ban az intézkedés, hogy újra kihallgassák. (Remek!) Megtalálták a rendőrségen tett vallomásáról felvett jegyzőkönyvet. (Ez is remek eredmény !) Ebben Ruzics hangoz­tatja, hogy ő „agent provocateur,, volt, csak segített abban, hogy a katonai hatóság bebizonyította, hogy Landau vesztegetni próbált ! Heuréka ! Nagyszerű siker már az első lépéseknél ! íme I „Megtalálták,, Ru­zics jegyzőkönyvét, amely megvilágítja en­nek a gonosznak jóságos, segítő szerepét. Mit jelent ez az előráncigált „agent provocateur„-i mentőöv ? Elmondom a mesét: Dr. Ruzics Ferenc, a csavarteszű ügy­véd így védekezik: — A célom csak az volt, hogy a meg­vesztegetéssel próbálkozó Landauékat lép­­re csaljam. — Ebben az esetben azonban érthetet­len, miért volt szükséges a „kémkedő,, sze­gény zsidó bűnét súlyosbbítani azzal, hogy családjából egy-két tagot léprecsaInak.Hogy mennyire nevetséges ez a védekezés és hogy A katonai hatóság sem akart eltör­pülni a polgári hatóság „eredményei,, mö­gött. íme a nyilatkozat: — A katonai hatóságok teljes erővel nyomoznak Dánszky főhadnagy viselt dol­gai iránt is. Dánszky egyelőre szobafogság­ban van (micsoda vasszigor !) es a vizsgálat lefolytatása után fog kiderülni, hogy bűnös -e és le lehet-e tartóztatni. — Hihető ez ? Lehet-e mindezt komo­lyan venni ? Dánszky Mihály ? Igen, ő volt az, aki kijelentette, hogy nem a miniszter pa­rancsol, hanem ő. Ő volt az, aki aláírta azt az okiratot, melynek felhasználásával Sípos Kamilló kiszabadította Dobé Nándort „24 órai tanúkénti kihallgatásra,, és ő volt az, aki Sípos Kamillóval szeptember 29.-én közölte: — Ma délután kimegyünk a kelenföl­di laktanyába és ott a két Landaut megskal­poljuk. A teremtésit annak a két zsidónak. Most már egy millión alul nem adom. — így állván a helyzet, a katonai ható­ság még mindig habozik és mérlegel: vájjon Dánszky bűnös-e és le lehet-e tartóztatni? Felesleges tovább elemezni a tessék­­lássék nyomozást. Lássuk, hogy döntött a bíróság ? Ruzicsék mennyire komolyan akartak zsa­rolni: ez kiderül onnan, hogy Ruzics már a Bristolban kapott 220 ezer koronát. Ha tehát „leleplezni,, kívánta Landau Elemért, akkor erre elég volt ez az összeg. Miért uta­sították, hogy másnap hozza el a többit ? (Folytatása következik) Családunk minden barátjának, valamint a szervezeteknek ezúton fejezem ki szívből jövő köszönetünket, hogy felejthetetlen, drága Édesapám, T T M N J Ó Z S E elhunyta alkalmával részvétükkel felkerestek és családunk gyászát enyhíteni igyekeztek. STRAUSS (FETTMAN) LORRAINE és családja A JERUZSÁLEMI MAGYAR-ZSIDÓ MÁRTIRERDŐ MEGNYÍLT A Magyar Zsidók Világszövetsége és a MUSZ-Szövetség közös akciójáról annak idején hírt adtunk és közöltük a magyar zsidóság mártírjainak kegyeletét szolgáló emlékerdő bejáratánál elhelyezett tábla képét is. A nagyszerű terv, amely méltóan örökíti meg mártírjaink emlékét, most került megvalósításra. Mindazok, akik elpusztult szeretteik emlékét faültetés­sel kívánják megörökíteni, valamint azok is, akik most elhunyt rokonok, barátok keaveletét kívánják szolgálni, virágkül­dés helyett faültetést rendelhetnek a Szent Városban megnyílt magyar-zsidó emlékerdőben az elhúnyt nevére és az erről szóló oklevelet a Világszövetség és MUSZ irodája megküldi a hozzátartozók­nak. Ugyanígy, örömteli esemény alkal­mából szintén faültetésre lehet gondol­ni annak tiszteletére, akit az öröm ért. Egy fa ültetésének díja 3 dollár, nagyobb összegű adományok küldése esetén termé­szetesen megfelelő számú fák ültetéséről gondoskodik a két szervezet. — Az eredeti — A híres magyar rétesek és mindenfajta finom sütemények 1437 3rd Avenue, 81. Street-nél Tel.: LE 5-8484 és BU 8-0660 Szerezze be gyógyszerszükségleteit megbízhatóan, oksón nálunk: HETMAN'S PHARMACY 6101—13 Avenue Boro Park, Brooklyn — Tel. 435-5644 — Beszélünk magyarul, héberül és jiddisül fe. A legfigyelmesebb kiszolgálás! E hirdetés felmutatói kedvezményben részesülnek! ...ek

Next

/
Oldalképek
Tartalom