Newyorki Figyelő, 1977 (2. évfolyam, 6-22. szám)
1977-12-16 / 22. szám
\ V Tájékoztató II. évf. 22. szám — 1977. december 16. — Ára 25 cent Ar. amerikai magyar h«»^ Diplomáciai figyelő A világ közvéleménye most a közelkeleti események körül összpontosul. A föld legziláltabb részén, Szadat izraeli látogatása óta, olyan jelenségek mutatkoznak, amelyekre a történelemben nem volt példa. Minden okunk megvan, hogy Begin és Szadat ujjongó hangulatát magunkévá tegyük. Rá kell mutatni azonban olyan jelenségekre, amelyek az átlagember és az átlag-diplomaták figyelmét elkerülik, pedig ezeknek kellő értékelése nélkül tárgyilagos képet nem lehet nyerni. Ahmed Esmat Abdel Meguid, egyiptomi fődelegátus fogadja a kairói konferenciára érkező Eliahu Ben Elissar fődelegátust. A bal háttérben Meir Rosenne, a másik izraeli fődelegátus A béketárgyalásokat, vagy azoknak fokozatos megindulását, mint amilyennek a kairói értekezletet tekinteni kell, számosán ellenzik. A sziriaiak és az őket követők azt kifogásolják, hogy Szadat megtorpedózta a békéhez vezető utat. Az ilyen kijelentéseket azelőtt szemrebbenés nélkül lehetett megtenni, mert a világ hozzászokott a nagy hazugságokhoz. Az ilyenfajta, régi beállítottságnak eredménye például az Egyesült Nemzetek közgyűlésén most folyó vita, amelynek befejezése az lesz, hogy egyedül Izraelt fogják megbélyegezni azért, mert a faji jellegű Délafrikával fenntartja a kereskedelmi kapcsolatokat. Az UNO-szavazógép persze nem törődik azzal, hogy az Izrael megbélyegzését megszavazó nemzetek valamennyien jól jövedelmező kereskedést folytatnak DélafrUával, így egyedül az afrikai államok üzletelése 16 százalékát teszi ki a vele való kereskedelemnek, Izrael pedig valójában észrevehetetlenül piciny részben - 1 százalék két-ötödében ! - vesz részt csak az üzletben. Az is természetes ezek után, hogy Kurt Waldheim, az Egyesült Nemzeteknek az ősi osztrák antiszemitizmustól átitatott főtitkára nem járult hozzá ahhoz, hogy a kairói értekezleten Siilasvuo, a békefenntartó erők parancsnoka és az értekezletre kivezényelt UN-kiküldött elnököljön, mert hiszen - a szemforgató főtitkár úr szerint - a finn parancsnok megfigyelő csupán, tehát nem lehet elnök és ezen kívül, a szegény főtitkár bajaihoz még az is 21st CENTüRf iitSium.».. ^jóh'iííG COUP, 205 EAST 85tá STREET NEW YORK, NEW YORK 10QZ9 f £ M PROP. AUGUST TOAR 177 SOMERSET DR, P*0,B, 1084 CSiW NEI BRONSfCR N«J, 08903 tJÜ • Az Országos Rabbiképző Intézet centenáriuma Irta: Scheiber Sándor Ahol a világon zsidó szellemi élet van, ahol a zsidó tudományt művelik, számon tartják a december 5-i dátumot. Ezen a napon ünnepeljük a magyar Rabbiképző fennállásának századik évfordulóját. Hét évtizedig vajúdott az eszme — sok ellenerővel megküzdve —, amíg 1877-ben megnyílhatott a pesti Szeminárium. Szimbólumnak tűnhetik, hogy Löw Lipótot szemelték ki igazgatóul, az első modern magyar rabbit, hebraistát és szónokot. Már nem élt, amikor fényes körülmények között felavatták a mór stílusú épületet Tisza Kálmán miniszterelnök, Trefort Ágoston — Eötvös József sógora — kultuszminiszter jelenlétében, a főrendiház és képviselőház, egyetem, teológiák, külföldi testvérintézetek és hitközségek küldötteinek részvételével. Jelen volt Graetz, a zsidóság legnagyobb élő történetírója. Az agg Zunz, a zsidó tudomány megalapítója, nem mert utazásra vállalkozni, ezért levélben gratulált. Különös előrelátás választotta ki az első tanári kart. Bloch Mózes talmudtudós, Bacher Vilmos, a Biblia és az aggáda mestere, Kaufmann Dávid történész, Goldziher Ignác orientalista rövid idő alatt világhírre emelték a fiatal főiskolát. A második professzori kar már az ő tanítványaikból alakult: Blau Lajos, művelődéstörténész, Guttmann Mihály haláchista, Heller Bernát folklorista, Weisz Miksa, genizakutató, Venetianer Lajos történetíró. Az Intézet végzettjei kerültek a külföldi rabbiképzők élére is: Büchler Adolf Londonba, Krausz Sámuel Bécsbe, Schreiner Márton Berlinbe, Vajda György Párizsba, Guttmann Sándor Cincinnatiba. (Új Élet, Budapest) Ha elővesszük a külföldi könyvjegyzékeket, meggyőződhetünk róla, hogy az itt tanító és innen kikerült tudósok művei nemes értelemben vett bestsellerek lettek: műveik újabb és újabb kiadásokban, fordításokban jelennek meg. Iskolánk a rabbik százait nevelte fel, akik megmagyarították a zsinagógát, zsidó tudományt és kultúréletet teremtettek. Kialakították a magyar zsidóság új arculatát. Az épület a magyar zsidó szellemi élet középpontja lett. Az itt készült kiadványok és folyóiratok hírnökei lettek ennek, itthon és a határokon túl egyaránt. A nagy zsidó tragédia örökre elpusztította a testvérintézeteket Varsóban, Bécsben, Boroszlóban és Berlinben. A miénk, amelyet a német megszállás idején börtönné változtattak, feltámadt. Feltámasztotta a szocialista Magyarország és kelet-európai Rabbiképzővé fejlesztette, helyet adva a Szovjetunió és népi demokráciák hallgatóinak. A felszabadulás után a harmádik nemzedék kezdett tanítani Lőwinger Sámuellel az élén. Vagy félszáz rabbinak adtunk diplomát, fiatal' tudósokat neveltünk. Mindannyija ápolja a régi hagyományokat és építi az új, tisztult társadalmat. Kiadványaink és sorozataink számon tartott darabjai az egyetemes judaisztikának. A hazai folyóiratok és gyűjtőmunkák a falaink között folyó szellemi tevékenységből ízelítőt a't’iak. Könyv- és kézirattárunkat n- jssze földről keresik meg kérésekkel. Intézetünk világhírben érte meg a centenáriumot. Hála államunknak, hála közösségünknek. A hála és reménykedés érzésével indulunk a jövő felé! hozzájárult, hogy a kairói találkozás a Szovjetunió tetszése ellenére van. A szemrebbenés nélkül való nyilatkozatok sorában így nem tűnik fel az sem, hogy a kairói béketárgyalás — Asszád szerint — torpedó a béke ellen. Mondjuk meg nyíltan: a világ nehezen tud megbékélni a gondolattal, hogy a jövőben esetleg a zsidókkal, vagy, ha finomabban akarjuk kifejezni magunkat, Izraellel kell együttéinie. Nem elég az, hogy Izrael győztes állam, tehát ellentétes minden normális emberi gondolkodással, miért a győztesnek kell engedményeket tennie. Nem elég az sem, hogy Izrael állama kezdettől fogva semmi mást nem kívánt, mint békés együttélést szomszédaival, diplomáciai, kereskedelmi és kultúrális kapcsolatok kiépítését és fejlesztését, előrehaladottságának bőkezűen való megosztását az elmaradottakkal. A valódi békét a többség továbbra is úgy értelmezi, mint a P.L.O.: Izraelt a tengerbe kell fojtani. Ha pedig akad egy józan eszű arab, aki a gonosz világfelfogással ellentétben, valóban békés együttélésre törekszik, akkor kígyót-békát vetnek rá és a béke ellenségének minősítik. Vance külügyminiszterünk missziója is vegyes érzelmeket kelt bennünk. A szemforgatás itt sem marad el. Lassan a testtel, — mondják -, célunk nem a fokozatos, hanem az átfogó béke. Ha tehát Izrael és Egyiptom történetesen különbékét kötne, — amiről a jelek szerint nincs szó — az nem volna megfelelő lépés a béke érdekében, hanem aláásná azt. Az a tény, hogy a P.L.O. mind a mai napig nem ismeri el az UNO 242. számú határozatát érvényesnek és Asszád továbbra is a palesztinai felszabadítók gyil<os mozgalmát ismeri el az egyedüli palesztinai törvényes képviselőnek, úgy látszik, íem foglalkoztatja különösöbben az amerikai kormányt sem, mert egy esetleges izraoli-egyiptomi különbéke megharagíthatná az olajellátókat és a tervezett genfi konferencia társelnökét is, ami után szegény Amerika bajba kerülne. Begin azonban csökönyös. Mire e sorok napvilágot látnak, meglátogatja a Fehér Ház urát és remélhetőleg néhány bibliai idézet segítségével felvilágosítja, hogy helytelen lenne eljárnia a régi Mórickaviccnek megfelelően: háború ugyan nem lesz, tanító bácsi, de lesz olyan békeharc, hogy kő kövön nem marad... Van végül — véleményünk szerint — még egy ok a béketörekvések ellenzésére és ez az, hogy béke esetén számos diplomata állástalanná válnék és beállhatna a Social Security-ért folyamodók amúgy is elviselhetetlenül nagy táborába...
