Newyorki Figyelő, 1977 (2. évfolyam, 6-22. szám)
1977-03-18 / 9. szám
1977. március 18. NEWYORKI FIGYELŐ 9 AZ AMERIKAI TAGOZAT NAGYSIKERŰ ÜLÉSE A Világszövetség híreinek folytatása a 2. oldalról Ezután tartotta meg Nánási Miklós programmbeszédét, amelynek közlését a Figyelő előző számában már bejelentettük. A széleskörű tervek és feladatok ismertetését tartalmazó felszólást az alábbiakban ismertetjük: Mielőtt megkezdenek jövőbeli munkánk megvitatását, arra kérlek Benneteket, legyetek segítségemre, hogy gyűléseink egészséges, testvéries, baráti szellemben legyenek megtarthatók. Félreértés ne essék, mi nem parancsuralmi rendszert akarunk, de azt kérjük, hogy az elhangzó kritika konstruktiv legyen, hogy a légkör vonzóvá tegye gyűléseink látogatását és legközelebb ismét örömmel vegyenek tagjaink, minél nagyobb számban részt üléseinken. Térjünk rá ezek után terveink ismertetésére. Első feladatunk, hogy központunkkal a békés, testvéries együttműködést teremtsünk. Amint ez a múltban történt, a központ és az amerikai tagozat elnöke és vezetősége között szoros együttműködésnek kell megvalósulni. Szűkkörű bizottságot fogunk alkotni, amelynek tagjai a központi és az amerikai elnök, az igazgatóság elnöke és az ügyvezető. Minden, a Szövetség célkitűzéseinek keretébe tartozó akció, a gyűjtött pénzek szétosztása tárgyában ez a bizottság fog az igazgatóságnak javaslatot tenni, illetve terveit megvitatás és jóváhagyás, vagyis döntés végett előterjeszteni. Minden bizottságnak a tisztikar és az igazgatóság többi tagjai segítségükre lesznek. Itt kérem fel az egyes bizottságok elnökeit, ne habozzanak hozzánk fordulni, ha munkájukban a tisztikar segítségét kívánják. A tagság kiszélesítése érdekében erőteljes munkát kell kifejtenünk. Ez nemcsak New Yorkra, de Philadelphiára, Los Angelesre, Chicagora és a többi, magyarlakta városokra is vonatkozik. Be kell kapcsolódnunk a nagy zsidó szervezetek munkájába, mint az American Jewish Congress, az Anti-Defamation League és minden olyan szervezet munkájába, amely az antiszemitizmus ellen folytat harcot. Nem fogunk megfeledkezni Magyarországon élő, rászorult testvéreinkről sem. Anyagilag kívánjuk őket továbbra is támogatni. Célkitűzéseink végére hagytam a legfontosabbat: IZRAEL SEGÍTÉSÉT. Ott élő, magyar származású, rászoruló testvéreink támogatása elsőrendű feladat. Részt kell vállalnunk a United Jewish Appeal és a State of Israel Bonds-akciók további munkájában. A Magyar Zsidók Világszövetsége-CHOMA kölcsönpénztárt Izraelben továbbra is erőteljesen kell segítenünk, mert az az újonnan bevándorolt, létfenntartásukat egyéb úton kialakítani nem tudó testvéreinknek nyújt mondhatni, kamattalan kölcsönt, valamint meginduló, új életükhöz szerszámok beszerzési költségeit teremti elő. Szervezetünk eddig hat, ún. Social Center-t létesített Izraelben, Tel Avivban, Haifán, Rechovoton, Natanján, Beér Séván és legutóbb Jeruzsálemben. Ezekben a centrumokban élénk karitativ tevékenység folyik: lakáskeresésben, elhelyezkedésben, orvosi és jogi tanácsadásban nyilvánuló segítő munka folyik, az anyagi megsegítésen kívül. Ne feledkezzünk meg arról, hogy Izraelben a lakosság kétszer annyi adót fizet százalélszerüen, mint mi. Tehát ők jóval nagyobb mértékben járulnak hozzá Izrael megsegítéséhez, mint mi magunk. Ezenkívül fiaik életüket áldozzák Izrael védelmében. Ezért kérem, hogy a jelentéktelen összegű tagsági díjon felül nagyobb támogatást nyújtsanak tagjaink szervezetünk működésének elősegítésére és Izrael támogatására. A hosszantartó tetszésnyilvánításokat kiváltó beszámoló után dr.Braham professzor adta elő tudományos színvonalon az igazgatóság feladatainak ismertetését. Előadásából az alábbi részleteket közöljük: A Magyar Zsidók Világszövetsége amerikai tagozata magáévá teszi Waldman Tibor központi elnök úr célkitűzését, amely a magyar-zsidó egység létrehozását célozza Izraelben. Az amerikai tagozat készséggel és aktivan kíván a cél elérése érdekében közreműködni. Felvilágosításért fordultam dr. Kertész Pálhoz, a Világszövetség izraeli elnökéhez és válasza után konkrét javaslatokat fogunk tenni, hogy a megoldást elősegítsük. Értesülésünk az, hogy Izraelben olyan federáció van készülőben, amelyben minden magyar-zsidó érdekeltségű egyesület részt vehet, a számos, ónálló csoporttal rendelkező HOH pedig súlyánál és arányánál fogva őt megillető képviseletet és irányító szerepet fog kapni. A Magyar Zsidók Világszövetsége kulturális kiadványai Megrendelhetők a Világszövetség irodájában: 136 East 39th Street, New York, N.Y. 10016. Tel: 683-5377 \ magyarországi zsinagógák albuma, magyar, angol és héber nyelven, 467 képpel------------------$10.00 Eichmann and The Destruction of Hungarian Jewry------------ 3.00 Eiqhmann és a magyar zsidóság pusztulása --------------------- 3.00 Magyar-zsidó tanulmányok, angol nyelven, kötetenként (I. és II.)------------------------------------------------- 10,00 "be Eichmann Case: A Source Book, az Eichmann-Ugy angol nyelvű bibliográfiája--------------- 8.00 Az igazgatósági elnök felszólalása nagy tetszést és elismerést váltott ki. Ezután Farkas Ervin dr. a tagozat ügyvezető alelnöki és egyben központi igazgatói minőségében mutatott rá arra, hogy a Világszövetségre váró és a magyar zsidóság egyetemének érdekvédelmét szolgáló feladatokat, mint minden közéleti munkát, kizárólag személytelenül lehet megoldani. A múltból felhozott, számos példával bizonyította, hogy a Világszövetség vezetői egyéni elismertetésüket sohasem helyezték a közérdek elé és mindig háttérben maradtak, mert a magyar-zsidó közérdek kívánta meg, hogy a Világszövetség tekintélye emelkedjék az egyes sikeres teljesítmények nyomán. A bizottsági elnökök sorában ezután Bokor László, a pénzügyi bizottság, Faragó László, a híres író, a kulturbizottság és Radnai Béla, a módszertani bizottság nevében szólaltak fel és értékes hozzászólásokkal emelték a jelentőségteljes ülés színvonalát. Mindhárman ígéretet tettek, hogy a szervezet problémáival a legrövidebb időn belül megismerkednek és a már a legközelebbi ülésen konkrét javaslatokkal lépnek a vezetőség elé. Faragó László felhívta a figyelmet arra, hogy Molnár Ferenc jubileumi évét 1978-ban tartják meg. Ö már a rendezésre megbízást kapott és feladatát úgy kívánja teljesíteni, hogy az évforduló ünnepségeit a Magyar Zsidók Világszövetsége keretében rendezze meg, az amerikai írói és művészvilág széleskörű részvételével. Wittman Pál alelnök konkrét javaslatokat terjesztett az üléseié, amelyek nagy elismerést váltottak ki és bizottsági tárgyalásra kerülnek. Nánási László főpénztáros terjesztette be bíztató számadatokat tartalmazó pénztári jelentését, majd Nánási Jolié elnökasszony a női osztály közelmúltban folytatott, eredményes munkájáról és a jövő feladatairól számolt be nagy elismerés közepette. A legközelebbi rendezvényeket lapunk jelen számában, más helyen írt meghívók ismertetik. Fettman József, a tagozat díszelnöke és a jeruzsálemi egyetem középeurópai történeti katedrájának megalapítója tett ezután ígéretet, hogy munkáját, mint eddig is, a Világszövetség keretében teljes erőbevetéssel kívánja tolytatni és célkitűzése az, hogy az elluínyt felesége. Margaret nevére létesített alapítvány keretében is a Világszövetség célkitűzései minél jelentősebb mértékben kifejezésre kerüljenek. Dr. Carmilly Mózes professzor, alelnök bejelentette, hogy a jeruzsálefni katedra ünnepélyes felavatása június 14.-én lesz, amelyre a Világszövetségnek szóló meghívók rövidesen elküldésre kerülnek és az egyetem hozzájárult, hogy a megnyitásra szervezendő csoportos utazás adómentes keretben legyen megrendezhető. Dr. Kardos László alelnök ismertette az izraeli csoportos utazás lehetőségét és azt a tervet, hogy a Világszövetség központi, nagy találkozóját egyidőben rendezzék meg a jeruzsálemi katedra megnyitásával, hogy a magyar zsidóság e két legfontosabb eseményén minél nagyobb számban vehessenek részt a szervezet tagjai. Amikor a maga részéről is kiemelte az alapítvány létesítésének korszakos jelentőségét, egyben annak az óhajának adott kifejezést, hogy akadjon a zsidó közösségben még egy Fettman Józsefhez hasonló adakozó, aki ugyanezt a gondolatot Amerikában valósítaná meg. Faragó László bemutatta Freeman Andrew jogtanácsosnak a New York Bar Association keretében előterjesztett tanulmányát, amely jogtudományi jelentőségénél fogva kiemelést érdemel, mint a in gyar-zsidó közösség egy neves tagjának sikere. A bejelentést az ülés r gy tapssal fogadta. Az ülés ezután egyhangúan megszavazta a Peszach-ünnep alkalmával szokásos adományok kiutalását izraeli és magyarországi rászorultjaink javára, majd Nánási elnök a kiemelkedő sikerű ülést berekesztette. ^^^"■"Fizessen elő 1 HAIFAI SZEMLÉRE Dr. Arje Kaddar irodalmi lapja Megrendeléseket a lapra felvesz a Newyorki Figyelő szerkesztősége Mutatványszámot kívánságra küldünk HIRDESSEN LAPUNKBAN! FI.' ESSEN ELŐ LAPUNKRA! — Az eredeti — A híres magyar rétesek és mindenfajta finom sütemények 1437 3rd Avenue, 81. Street-nél Tel.: LE 5-8484 és BU 8-0660