Newyorki Figyelő, 1977 (2. évfolyam, 6-22. szám)

1977-09-07 / 18. szám

1977. szeptember 7 NEWYORKI FIGYELŐ 11 » Diplomáciai figyelő ,_j Az emberi jogok követelésének ereje alábbhagyott. Az elnök és a külügyminisz­ter mind ritkábban emlegeti az emberi jogokat, ami által az amerikai-szovjet viszony barátságosabbá vált. Brezsnyev legutóbb tett nyilatkozata is barátságosabb hangot üt meg. < Nyugat-Németországban sem rózsás a helyzet. E sorok írása alatt jött a hír, hogy a német gyáriparosok elnökét terroristák elrabolták és a rá ügyelő rendőri személyeket, vagy öt embert, legyilkoltak. Huszonnégy órát adtak a kormánynak, hogy három köz­ismert terrorista gyilkost szabadlábra helyezzen a becses fogoly ellenében. Különben megölik. Érdekességként említjük meg, hogy dr. Fábián Sándor munkatársunk írása, amelyet nemrégen közöltünk, szinte végzetes pontossággal megjósolja a történteket annak kapcsán, hogy a terroristákkal szemben nem lépnek fel erélyesen. A Magyar Népköztársaság kormánya engedélyt adott Billy Graham, ismert evangélistának, hogy Magyarországra utazzék a vallások helyzetének tanulmányozása érdekében. Ezt sokan igen jelentős előrehaladásnak minősítik. Belpolitikai figyelő A nagy rövidzárlat és a ,44-es gyilkos elfogatása után a newyorki lakosság a polgármesteri előválasztásokat kíséri figyelemmel. A demokraták hetes mezőnyében férfi, nő, fiatal„öreg egyaránt képviselve van. A nagy lapok Mario Cuomonak adnak előnyt. Nagy meglepetés lenne, ha a novemberi választáson nem a demokrata párt je­löltjét választanák meg. Beszámolónk nem lenne teljes, ha nem említenők meg, hogy a newyorki futball­csapat megnyerte az amerikai bajnokságot. A futball teljesen megnyerte a közönség tetszését és mérkőzésenkint 70 ezer ember jelenik meg, hogy végigdrukkolja a meccc-e* [ üajlószemle FOLYIK A KÜZDELEM A RÁK ELLEN Uj amerikai eljárások, amelyeket már embereken is kipróbáltak Az Egyesült Államok egész­ségügyi szakértői «zerint haladás várható a közeljövőben a rák ellenes küzdelem arcvonalán. A múlt hetekben Sarasotában (Flo­rida) megtartott szemináriumon az előadók a következő fejlemé­nyekről számoltak be: ★ Most fejlesztik ki azt az orvosságot, amely hivatv. van a rákot megelőző bizonyos álla­potokat megakadályozni, még mielőtt a jelenségek rosszindula­­tuakká válhatnának. ★ Kísérleteznek hatékonyabb orvosságokkal is későbbi fázisok számára. ★ Kidolgoznak új módsze­reket az idejekorán való felis­merésre és a normálig sejtek el­­rákosodási folyamatának megállt fására. Az orvostársadalomnak és az egész emberiségnek ezt a régi ál­mát most az hozza valamivel közelebb a megvalósuláshoz,, hogy az Amerikai Nemzeti Rák intézet most kezdi embereken kipróbálni a rosszindulatú da­ganatok megelőzésére szolgáló új gyógyszert. Mintegy száz férfi és nő betegnél, akiket hugyhó­­lyag-rák fenyegeti. Az új gyógyszer egyfajta sav, mely némi rokonságot mutat az A-vitaminnal. A kutatásokat ve­zető dr. Sporn figyelmez­tet, hogy maga a természetes ál lapotban léyő A-vitamin nem gyógyszer a rákra, sőt nagy •Mennyiségben mérgező is lehet. Az új gyógyszer szintétikus anyag és a sejtek normális nö­vekedését segíti elő azokban a vérsejteket. A derby-i katolikus or osközpontban kidolgoztak egy új, olcsó és egyszerű eljá­rási a rendkívül drága és bonyo­lult régi módszer helyett, a meg felelő vérátömlesztések céljaira. Ez ezrek számára teszi majd le­hetővé, hogy erősebb gyógysze­reket vehessenek igénybe, káros mellékhatások veszélye nélkül. BIZTATÓ EREDMÉNYEK Sikerrel alkalmaznak manap­ság ultrahang-technikát is, ami meleget áraszt helyi dagana­tokra, és igen sok esetben el­tünteti azokat. Az ilyen melegl a besugárzás és a gyógyszer ha­tását fokozza, s ezért a közel jövőben szerte a világon 16 nagy rákkutató központban kezdik alkalmazni. A tudósok már évek óta vélik ízt, hogy létezik e>gy olyan rá­kos alaptényező, ami az egészsé­ges sejtet rosszindulatúvá vál­toztatja. Ha ezt megtalálnák,1 azonosíthatnák a sejtnek azt a részét is, amelyben a daganat! elkezdődik. Nemrégiben felfe-l dezték, hogy a rákos tulajdon-: ságairól ismert virus, amit ed­dig csirkékben találtak meg, ha­sonlít az egészséges sejtek gén­jéhez, de a virus génje döntő szerepel játszik a sejtek meg­betegedésében. A kutatók úgy vélik, hogy a rákos virus sejtje génjének közelebbi megismerése meg fogja gyorsítani a rákelle­nes küzdelmet. ___ DR. JÓLESZ KAROLY főrabbi (Rehovot): EMLÉKKÖNYVEK - EMLÉKKÖNNYEK Sokan teszik fel a kérdést: mi a célja az Emlékkönyveknek. A mi nemzedékünk szívében elolthatatlanul ég, sajog, tüzel a vészkorszak szörnyűségeinek minden fáj­dalma, új környezetben, idegen világban született gyermekeink számára pedig mit sem mondanak a könyv vérrel írott betűi. S mi lesz, ha a történelemből kiesnek a sza­bolcsi, hevesi, hajdúsági és a többi megyék kis városai ? A világ nem áll fenn tovább, ha nem tudják, milyen zsidóság élt Gyön­gyösön vagy Kisvárdán ? A cinikus ember, a közösség terhei­től könnyen megszabadulni akaró zsidó ember leegyszerűsíti a legbonyolultabb kérdéseket is. A történelem útjai a messze­ségbe vesznek. A világ hatalmas és megmér­hetetlen. Az ember parányi és halandó. De parányi élete magába foglalja a legcsodála­tosabb érzelmeket, a tűrő szeretetet, a lán­goló szerelmet, a csodás illatú tavaszt, a lelket üdítő költészetet, a szférák zenéjét, a gyermekek csilingelő kacagását s mindazt, ami széppé, boldoggá teszi az életet. Az ember parányi világát feldúlja az oktalan gyűlölet, a villámló harag, a nemte­len versengés, a gátlástalan vetélkedés. A Rossz, mely irtani akarja a Jót. Az Emlékkönyv nem csupán száraz történelem, vagy eltűnt világ gazdag adat­tára, hanem sokkal inkább magasba lendü­lő kéz, mely „megállj„-t int a szívekben még mindig ott szunnyadó aljas ösztönök­nek, tükröt tart a kegyetlen gyilkosok arca elé s feléjük kiáltja: „Nézzétek mit tettetek hat millió ártatlannal ! Nézzétek Ti oly könnyen felejtő magyarok, miként gyilkol­lak le országtokban hidegvérű kegyetlen­­«’•oru' 'százezer hűséges, dolgos, ország­­építo u lampolgárt. Nőket, aggastyánokat és á.tatlan gyermekeket és csecsemőket. Nézzétek, hogyan dúltátok fel az Isten házát, hogyan raboltátok ki cinikus elégtétellel a véres verejtékkel felépített zsidó otthonokat. Az Emlékkönyv nem a historikusok forrásmunkája. Az Emlékkönyv a zsidó könnyek forrása, mely nem apadhat el soha, amíg csak érző ember, emberi érzés, gyermeki kegyelet élnek e világon. Ám az Emlékkönyvek egy szép na­pon az emberség fokmérőivé is válnak. Ha 33 esztendő már a feledés homokjával lep­te mindazt, ami a világunkat jelentette, ha örökre elapadtak az emlékkönnyek, kitö­röltük szívünkből Édesanyánk jóságos ar­cát, ha elfelejtettük ily rövid idő alatt imádságos ajkú, értünk dolgozó Édesapán­kat, ha a munkaszolgálatba induló férj búcsúcsókja már nem mar bele az asszonyi szívekbe, ha az ártatlan gyermekek csilin­gelő kacagásának emléke már nem tér vissza álmatlan éjtszakákon, akkor felcse­réltük emberségünket valamire, ami nem mi vagyunk, kibújtunk emberi valónkból és élünk a mának, habzsoljuk az életet s mi­nél magasabb anyagi fokra érünk, annál mélyebbre sülyedünk emberileg. Az Emlékkönyvek az emberi közö­nyösség fokmérői. Van, aki nem akarja megörökíteni szülei és drágái emlékét nem­törődömségből, vagy egyszerűen takarékos­ságból. Ha egyszer valaki látogatást tesz a jeruzsálemi Jad Vasém-ben, meglátja, hogy a legkisebb lengyel falunak is emléket állí­tottak a hálás életben maradottak és Em­lékkönyvük hirdeti azt, hogy léteztek. A bulgár zsidóság történetét most adták ki 5 kötetben. Csak a magyar zsidóság törté­nete vár kiadásra. Átfogó magyar zsidó történetet eddig még senki sem írt. Nagyünnepeink lelki számvetésre késztetnek. Mi, a magyar zsidóság parányi megmaradt töredéke ne romboljuk le régi világunkat, állítsunk ércnél maradandóbb emléket szeretteinknek, közösségeinknek, az egyetemes magyar zsidóságnak. Legyenek az Emlékkönyvek, az igazi, a gyémánt Emlékkönyvek. li KELET KOVÁCS UTAZÁSI IRODA NEW YORKBAN 81-08 BROADWAY, QUEENS. NEW YORK 11373 EGYÉNI, GROUP ÉS CHARTER UTAZÁSOK A VILÁG MINDEN RÉSZÉBE. AZ ÖSSZES REPÜLŐ ÉS HAJÓS, VASÚTTÁRSASÁGOK ÉS AZ IBUSZ HIVATALOS MENETJEGYIRODÁJA ÁLLANDÓ CSOPORTOS UTAZÁSOK IZRAELBE Menetrendszerű nagy géppel. Ára:ha 60 nappal előbb befizetik, októbertől kezdve 410 dollár. Itt tartózkodás legkevesebb 22 nap, legtöbb 45 nap.-------­ROKONOK KIHOZATALA olcsón. A rokonokat magyarul beszélő idegenvezető várja és segíti.-------SZÁLLODAI SZOBÁK és GYÓGYFÜRDŐK rezerválása külföldön és belföldön is. IKKA, TUZEX és COMTURIST ÁTUTALÁSOK GYORSAN ÉS MEGBÍZHATÓAN ! TELEFON: 212 ■ 651-2494 szervekben és tesrészekben 'me­lyekben a gyilkos daganat"!, mii több mint a fele szokott kifej lődni. Állatokon már beb'zo­­n ült, hogy az új készítmény le á, ilia a rosszindulatú du:"'*­­s ha kiderül, hogi embe­rek e is hat, akkor széKskörö alkalmazására kerülhet so: a megelőzés terén. EG\ I NI KEZELÉS Egyre jobban terjed szakkö­rökben az a felfogás, hogy mai egyik betegnek jó, az nem jó a másiknak: egyénileg kell a rák­ellenes kezelés módját megálla­pítani. Ma már teljes bizonyos­sággal ismerik fel az orvosok a rákos fenyegettetést, számos gyógyszer is besugárzási mód között választhatnak, tehát ki­kereshetik az egyes betegek ese­tében alkalmas eljárást is. Dr. Paul Kornblüth, a massa­­chusetti kórház orvosa, 1600 agydaganatot vizsgált meg, s megállapította, hogy reagálnak a sejtek az orvosságokra, s ho­gyan a betegek a kezelésmódra. Fiatal férfiak körében erősen pusztít a hererák — ma már ki­látás nyílik ennek a gyógyítá­sára is. mégpedig a platinát, ezt a ritka nemesfémet használva, ami két egyetemen is az ese­tek 80 százalékában járt sikerrel. Régebben az ilyen betegek há­romnegyed százaléka elpusztult. Mind a platinának, mind pedig más rák-ellenes gyógyszereknek az volt a7. egyik nagy hátrányuk, hogy bár magára a betegségre! jól hatnak, de pusztítják a fehér|

Next

/
Oldalképek
Tartalom