Népszövetség, 1908 (2. évfolyam, május-december)
1908-12-01
II. évfolyam. December hó. NÉPSZÖVETSÉG. _____________________3. oldal. a jelszó az, hogy „első sorban vagyok tót és csak másodsorban szo- ciálista.“ A pánszlávizmus tehát oda helyezi embereit, ahol a szociálista párt néven a pánszlávizmus fiókpártját értik. Nem tudni soha, hogy melyik elkeseredett pánszláv lesz holnap elkeseredett szociálista. A tavalyi május elsején a rózsahegyi szociálista nép- gyülésen Srobár dr. elnökölt és a gyűlésen Hlinka is megjelent. Srobár mindig pánszláv volt és képviselőjelöltsége alkalmával nem szociálista, hanem pánszláv programm szerint kedveskedett a népnek. Azután Hlin- kával együtt izgatás miatt elitélték, néhány héttel az Ítélet után május elsején elnökölt a nemzetközi szociális- ták májusi tüntetésén. Megjegyzendő, hogy fegyvertársa a megelőző megyei közgyűlésen álszenteskedve figyelmez- meztette a magyarságot, hogy bánjanak kímélettel a tót néppel, mert ha nem, akkor maholnap az „istentelen vörösek“ karjaiba veti magát a nép. A pánszláv sajtó is ehhez mérten megváltoztatta a hangját. Mindegyik pánszláv lap többé-kevésbbé szociálista stílusban ir. Különösen a sokat emlegetett Hodzsa-féle hetilap, mely ha az egyik közleményében a legradikálisabb nemzetközi szociálista elveket hirdeti, akkor a következőben bigott és türelmetlen pánszláv ideákat szór a nép közé. Ez a lap egy pánszláv és nemzetközi szociálista egyveleg és a magyarországi vörös köntösű pánszlávizmus leghívebb tükre, mely legjobban megmutatja, hogy a pánszlávizmus mire használja a szociálista jelszavakat. A tót szociálisták sokszor sokkal éberebben őrködnek a tót nationaliz- mus érdekein, mint maguk a pánszlá- vok és nincs soha más kívánságuk, mint hogy a pánszlávizmus minden vonalon győzedelmeskedjék. A pánszlávizmus vezetői belátták azt, hogy ebben az alkotmányos országban hivek, tömegek nélkül tehetetlenek. A hatvanas évek óta a pánszlávizmus a szociálpolitika népszerű tételeit iktatta politikai programpontjai közé. A tömeg gazdasági reformokkal való támogatása, adóügy, szegényügy rendezése — ezzel kezdték 1861-ben. Akkor ez a csalétek nem használt; azóta mégis megválasztották őket, voltak közülök számosán képviselők, de a szociálpolitikai reformokat csak a választások előtti napon említették, mert a pánszlávizmus soha sem törekedett arra, hogy a szociális reformok megvalósítását saját erejével elősegítse. A tömeget gazdasági állapotáról, a munkást, a szegény földmivest csak azért világosították föl, mert ezzel forrongó elégedetlenséget tudtak kelteni. De azért soha sem törődtek velük. Legjobb példa erre, hogy minden egyesületük, minden intézményük, melynek alkalma és tehetsége lett volna a népet tanítani s gazdaságilag emelni, — ezt nem tette és ellenkezőleg, gyakori adóikkal és megtévesztő pánszláv tanításaikkal a helyzetet még súlyosbították. Semmiképpen sem liberális, semmiképpen sem volt türelmes ez a pánszláv szociálpolitika, melynek egyedüli említésre méltó különössége, hogy a divadlókon együtt táncolt a szegény ember a gazdag és müveit, iskolázott hölgygyei, a közönséges munkás, a közönséges parasztleány épp ifgy vegyült a mulatók és táncolok közé, mint az intelligens rész. De a szegény ember a mulatság után szegényebb maradt, mint azelőtt. Ezt az olcsó fogást használta hosszú ideig a pánszlávizmus, hogy a folyton gyarapodó gazdagság és az igazán elhagyott szegénység közötti rideg különbséget elfedje és a szociálpolitikai jelszavak igaz súlyát elfeledtesse. Innen datálódik az a közhit, hogy a pánszlávizmus hívei között nincs különbségérzet, hogy ott teljes a szociá- lizmus, pedig ott még sokkal sivárab- bak az ellentétek, mint másutt. A pánszlávizmus közös törekvése
