Népszövetség, 1908 (2. évfolyam, május-december)
1908-11-01
II. évfolyam. November hó. NÉPSZÖVETSÉG. 5. oldal. hogy a kötlevél szövegében egészen apró, alig olvasható betűkkel kikötik az osztrák bíróság illetékességét, mert tudják, hogy ott a magyar gazda nem védheti magát. De nemcsak könnyelműség, hanem hazafiatlanság is ez az osztrák cégektől való vásárlás és e mellett teljesen fölösleges, mert a gazdaembernek nincs egyetlen olyan szükséglete sem, amelyet teljesen megbízható, igen tiszteletreméltó magyar iparosoktól és magyar kereskedőktől meg nem szerezhetne. Ezekre a veszélyekre kívántam figyelmeztetni a magyar gazdaközönséget, amelynek házát mostanában legsűrűbben fenyegetik a fenn ismertetett veszélyek s ezektől a veszélyektől nem mentheti meg őket senki más, csak a saját okosságuk és óvatosságuk. Tegyék félre az ősi magyar vendégszeretetet, hiszen aki azért jön a házunkba, hogy a pénzünket elvigye, azt csak nem fogadhatjuk „Isten hozott“-lal. Tegyék félre azt a hagyományos vendégszeretetet és ha jön hozzájok az a „pesti ur“ akár gépet, akár rumburgi vásznat, akár osztálysorsjegyet kínálni, fogadják azzal, hogy — „kívül tágasabb!“ Közreműködésünk munkásokkal való szerződések megkötésénél. A gazdaközönségnek úgy mint a munkásoknak minden tekintetben hasznára akarunk válni, így oly községekben, ahol a munkások akár arató, akár másnemű szerződést nem hajlandók kötni, minden díjazás nélkül kiszállunk és a munkásságot becsületes szerződés kötésére megnyerjük. Kiszállunk ugyancsak olyan községekben is, a hol a nemzetrontó szociálisták népgyiiléseket jelentettek be, hogy magyar szavunkkal az agitátorok hazugságait felfedjük és ellensúlyozzuk. Nemzetköziség és szociáldemokrácia. Irta: Réz Mihály. Budapest, nov. 10. A támadások között, melyekkel a magyarság szupremáciájának eszméjét illetik, elvi fontossággal csupán az az állítás bir, hogy a magyar szupremácia csak visszaélésekkel tartható fönn s föntartásának minden eszköze a korszellem és a haladás kívánalmaiba ütközik. Ha ez az állítás valóságot tartalmazna, akkor is lennének sokan, kik a maguk fajához híven ragaszkodva, megvívnák érte a harcot s kitartanának mellette rendületlenül. Volt már időszak, midőn ez a faj erőtlenül és műveletlenül a nagy német kultúra beolvasztásának ellenállt s a kor szellemével szembehelyezkedett. És azok, a kik az élő lények legutolsójában is természetesnek tartják az önfentartás ösztönét, természetesnek találnák azt is, ha ez a magyarnemzet is védi a maga léteiét és föltételeit. Természetesnek találnák, hogy az az érzés, mely a maga fajához köti az egyeseket, minden okoskodásnál erősebb s vonakodik megérteni azt a logikát, mely e faj létjogát tagadja meg. A magunk családjához, a magunk szeretteihez okoskodás nélkül ragaszkodunk s elveszitésökbe önként bele nem nyugodhatunk. A kereszténység fenséges eszméje az örökkévalóság poézisével vette a földi elmúlás eszméjét körül; az élet rövidsége s az elmúlás kényszerűsége lelkünkre kérlelhetetlen bizonysággal nehezedik. Tudjuk, hogy el kell múlni a régi nemzedékeknek, hogy az újak jöhessenek; tudjuk, hogy a haladás örökerejü törvénye ez. És mégis, elmúlt kedveseink sírján meg nem vigasztal az emberiség haladásának nagy gondolata s a jövendő uj nemzedék bennünket elmúlt szeretteinkért kárpótolni képtelen. A tehetetlenség érzete lesújt; tompa fásultság vesz a leiken erőt. De midőn az elmúlás nem szükségképpeni, midőn elhárítására semmi más nem kell, mint akarat és energia; akkor azok az érzések erős, megrázó szenvedélyekké kell hogy váljanak és föl kell hogy ébresszék a nemzetben az önfentartás ösztönét. Soha az életerős, nemzeti érzés el nem ismerhet oly korszellemet, mely azt parancsolja, hogy neki pusztulni kell; soha a fenyegető veszedelemmel szemben a gyáva megadás nem lehet korszellem. A nemzeti érzés következései ezek s azok, kiknél ez érzés egyedül dominál, hívei kell hogy legyenek bármily rendszabálynak, mely a magyar szupremáciát szolgálja, egyezzék bár a haladás és a kor szellemével, vagy legyen vele homlokegyenest ellenkező. Kiinduló pontjukból ez szoros konzekvenciával következik. Ez az érzelmek logikája. A nemzeti eszme kiinduló pontja ettől különböző. Híveinek egész okoskodása más utón halad. A mi szemünkben is nagy és magasztos a nemzet önmaradásának eszméje, de az emberiség haladásánák gátul szolgálnia nem szabad. Abban a percben, melyben e nemzet már csak visszaélésekkel tarthatná fönn magát; abban a pillanatban, midőn etikai létjogát elveszítené: abban a
