Népszövetség, 1908 (2. évfolyam, május-december)
1908-09-01
NÉPSZÖVETSÉG. 15. oldal. II. évfolyam. Szeptember hó. állami adójövedelem alanyaivá tesszük azt a sok mezőgazdasági munkást és cselédet, a kiket betegségük hiányos és fogyatékos gyógykezelés folytán el kellett veszítenünk., A mi a betegség esetére való biztosítás szervezetét illeti, az Országos Gazdasági és Munkás- és Cselédsegitőpénztár mostani keretét megfelelően bővíteni kell majd. A harmadfokú fölebbvitel sem lesz meghagyható a földmivelésügyi minisztérium egy ügyosztályánál s részben a decentralizáció is elkerülhetetlen lesz. A helyi bizottságok talán meghagyhatok volnának, de a törvény intenciója szerint ezeket valóságos elsőfokú hatóságokká kellene tenni, melyek megalakításánál meg kell adni a gazdasági cselédeknek is azt a jogot, a melyet eddig csak a tagok, munkások, kisgazdák s az a csekélyszámu gazdasági cseléd, kiknek módjában állt a tagok közzé belépni, gyakoroltak. A harmadfokú felebbvitelt a földmivelésügyi minisztérium helyett a Budapesten székelő középponti hivatal, a jelenlegi Országos Gazdasági Munkás- és Cselédsegitőpénztár látná el. Az Országos Gazdasági Munkás- és Cselédsegitőpénztár jelenlegi ügyköre a másodfokú elintézés me- gyénkint decentralizálandó pénztárak hatáskörébe tartozna, a minek egyik legnagyobb előnyéül írhatjuk azt, hogy az ellenőrzés könnyebbé válna, az ügyek elintézése meg lenne gyorsítva és az intézmény működéséről a legszélesebb néprétegek is tudomást vennének. Ha a betegség ellen való biztosításnál is elfogadjuk azt az alapelvet, hogy csak a cselédek biztosítása kötelező, s csakis ezek biztosítási diját fizeti a munkaadó, úgy a betegség ellen való biztosítás leghelyesebb megoldása az, ha az Országos Gazdasági Munkás- és Cselédsegitőpénztár intézménye a mai elmondottak alapján kiterjesztetik. E mellett szól a két biztosítási ág kettéválasztásának nehézsége, az Országos Gazdasági munkás- és Cselédsegitőpénztár jelenlegi szervezete, mely jelen alakjában is az első és második csoportbeli tagoknál már megtette az első lépést a betegség ellen való biztosítás felé (az 1900. évi XVI. törvénycikk 18. és 20. szakasza, és az 1902. évi XIV. törvénycikk 8. szakasza). E mellett szól a takarékosság elve is, mely szerint egy hivatal fenntartása bizonyára kisebb, mint kettőé, e mellett szól az a célszerűségi elv is, mely szerint ha a betegség ellen való biztosítás a már megszokott és megtanult formai szabályok alapján lép életbe, ez könnyíti és egyszerűbbé teszi az igazgatást és valószínűbbé teszi azt, hogy az uj biztosítási mód a munkások és kisgazdák körében is minél jobban fog elterjedni. A mezőgazdasági munkások, cselédek és kisgazdák e tekintetben nehéz és tarthatatlan helyzete és mezőgazdasági egészségügyünknek elhanyagolt állapota paran- csolóan sürgeti a betegség ellen való biztosítás mielőbbi megalkotását. KÖZGAZDASÁGI HÍREK. Százezer korona a székelyföldi kisgazdáknak. A földmivelésügyi miniszter a székelyföldi miniszteri kirendeltség előterjesztésére elszámolandó előlegképpen százezer koronát utalványozott az országos szarvasmarha-tenyésztési alapból, hogy takarmányhiányban szenvedő vidékeken a tenyésztésre alkalmas üszőket és teheneket vásároljon és azokat oly vidékeken lakó székely kisgazdák közt, hol elegendő takarmány rendelkezésre áll, vételárkedvezmény mellett kioszthassa. Darányi Ignác miniszter e humánus rendeletét a székelyföldön nagy örömmel fogadták. Sok helyen ugyanis az idei rendkívüli szárazság folytán beállott takarmányhiány következtében a kisgazda közönség tenyészmarha-állományát kevesbíteni igyekszik, sőt számos gazda még legszükségesebb tenyészállatait is eladni kényszerül. Szóval a pillanatnyi ijedtség miatt évekre terjedő bajba dönti magát. Csökkenvén a tenyészállatlétszám, az illető vidék állattenyésztése fejlődésében megakad, s esetleg pár évre visszavettetik. Másrészt meg a tömegesen piacra kerülő szarvasmarha az árat fölötte lenyomja és igy a marha jóval valódi értékén alul kerül eladásra. Hogy tehát ez legalább részben megakadályoz- tassék, s ez által az állattenyésztés, valamint az eladó gazdaközönség érdeke a lehetőségig megóvható legyen, hatalmazta fel a miniszter székelyföldi kirendeltségét az említett irányban való közbelépésre, mely az ottani kisgazda-közönség körében általános megelégedést keltett.