Népszövetség, 1907 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1907-04-15 / 3. szám
39 vennék ki a nagy bérleteket s ők adnák ki albérletbe: nyerne vele az uradalom és a község összes lakossága is, amennyiben az uradalomnak a bérösszege behajtására nem kellene külön hivatalt fölálitani, másrészt pedig az albérlet jövedelme megszüntetné a községi pótadók nagy arányát; igy segítene a község minden lakosán, nem csak nehány nagybérlőn. De más irányba is üdvös lenne a községi bérlet. Ugyanis az illető közégi elöljáróság kötelezné albérlőit arra, hogy házi ipari, termelői, értékesítő, állattenyésztő, kertészeti, baromfi tenyésztés, méhészeti szövetkezeteket létesítsenek bérleteiken, egymás támogatására. Azután a nagyvállalatok jövedelméből községi takarékpénztárakat és közraktárakat létesítene. Ámde, ha a községi bérletek megvalósulnának az állami és alapítványi birtokokon, ahol a nagybérletek fennállanak a bérösszeg csekély százalékának emelésével a község javára, egy- szersmindenkorra megszűnnék a lakosságra ólomsulylyal nehezedő községi pótadó, életbe léptethetők lennének mindazok az üdvös intézmények, melyeket a szakminiszterek hiába kínálnak a lekészi, tanítói, jegyzői kar által a munkás népnek, mert nincs úgy szervezve a községi élet, sem a társadalom, hogy a polgárosodás fejlettebb igényeinek szolgálatott tehetne. A világmegváltási ipar. Irta: Dr. Hollósy István. Sok csoda van a világon, s ezek legnagyobbika az, hogy vannak emberek akik elhiszik, miszerint ők kitalálták a világ- megváltás titkát. Azt, amit a világ összes bölcsei eddig nem bírtak kieszelni, azt a tudományt ők már megismerték , . De hát ez csak egy kisebbszerü tévedés ahhoz képest, hogy akadnak vizbefulladó szegény emberek, akik elhiszik, hogy a világboldogságának már mások felfedezték és ha ők ebbe a tonba, ebbe a szalmaszálba kapaszkodnak, nemcsak, hogy el nem merülnek, de rögtön a hetedik égbe röpülnek, a boldogság legmagasabb régiójába. Hát ezek a csodák nagyon természeteseknek fognak látszani, ha azt meggondoljuk, hogy a világ mindig ilyen volt s a nyomorban szenvedő emberek nem arra hallgattak, aki okosan beszélt nekik, hanem akik legnagyobb lármával és legnagyobb humbuggal nyújtották feléjük azokat a bizonyos szalmaszálakat, amelyekbe belekapaszkodhattak a szerencsétlenek — természetesen nem ingyen. Hiszen a világ mindig ilyen volt. Hunyadi Mátyás nevét megbélyegezték a történettudósok; úgy emlegetik, mint a ma-
