Nemzeti Népművelés, 1908 (1-9. szám)
1908-03-01 / 4. szám
NEMZETI NÉPMŰVELÉS. 5. 1908. március 1. Mily boldogság, mennyi nehéz sóhaj tört fel boldogan azok leikéből, kit felvettek s mily fájó érzéssel vezette vissza sok szülő a gyermekét azonban a pince lakásokba, a hol újra csak krumpli, a hol újra csak goromba, durva szó fogadta a gyermekeket. Az a pár száz gyermek, a kik augusztus 1-én elment a telepekre nem változtatta meg az utca képet. Mezítlábas nyüzsgő gyermekhad éktelenkedett az utcákon. Nem az And- rássy-úton, a hol csillogó fényben briliántos dámák kocsiznak s a hol iluziónk támad a fényes, a gaz/zag fővárosról, hanem a mellék utcákban, arra kifelé, a hol munkások laknak. Itt a márványfalak, az eget karcoló paloták impozáns utján, az Andrássy-úton az ember olyan, mint a vak; nem lát, de emitt a hol verkli szól, emberek bukdácsolnak ki a korcsmákból, maszatos munkások sietnek vacsorázni, a hol sok a zálogház, piszkos szenes boltokban krajcárokért mérik a szenet s éktelen szagu grajzlerokban a kenyeret s petróleumot, itt annyi beteg, annyi züllött, annyi elhagyott gyér meket lát az ember. Sokszor megjajdultam már, mikor arra gondoltam, hogy mivé lesz az én munkám. Az iskolában a lélekcsiszolást az erkölcs tisztaságával szelíd szavakkal nyújtom, mint uralkodóknak aranytálcán az eledelt szokták s idekint azt a sok himport, melyet a gyermekek erkölcsének szárnyára rátapasztok, mind leveri a sok mosdatlan száj, a pornográfia, a részeg emberek lélekgyilkoló kiszólása. Annyi szemetet, annyi piszkot, amennyit az ember az utcán lát, talán Gorkij Maximék sem bírnának feljegyezni. Undok megjegyzések, gyermekszájakból röppent gyalázatos trágárságokat, bakábbnál-bakább káromkodásokat hallunk az utcán. Kérdem, tesz ellene valaki valamit? Nem. Még a rendőrség se lép közbe. Ne is lépjen! Nem a rendőri tekintély segit ezen, hanem mélyrehatóbb intézkedés. Elvégre a rendőrség a polgárok élet és vagyon szabadságának megőrzésére van utasítva s száz keze, száz füle nem lehet. Még arra a szolgálatra sincs elég rendőrünk, amit most ir elő nekik a törvény, nem hogy arra, hogy a tanítót helyettesítsék, meg aztán gyermekneveléshez nem is rendőri pálca kell. Sokkal jobb célravezetőbb, ha a város a kerületbeli iskolák kapuit a nyári szünidőben is megnyitja, egy-két tanítónak külön díjazást ad, akik a gyermekeket szép időben kiviszik a szabadba, kellemetlen időben slöjd munkára tanítják fedett helyiségben. Rendetlen törvénnyel kellene kimondani, hogy az a szülő, ki egész nap távol a lakástól műhelyben, gyárban, hivatalban dolgozik, tartozik gyermekét nyáron is iskolába küldeni, ahol a gyermekek játszanak csak, ahol tanító ügyel reájuk, ahol az iskola enni inni ad. Egy kerületben elég 3 iskola, ahol az utca gyermekeit összegyűjtik, a tanító elviszi őket a város majorba, amelynél szebb, jobb, egészségesebb gyermektelep nincs talán az egész világon, elviszi a Zuglóban, Hűvös- völgybe, Zugligetbe, Margitszigetre, a Gellérthegyre stb. Ezer meg ezer gyerek van Pesten (nem szólva a felnőttekről), akik a mi Istentől megáldott szép fővárosunk természeti kincseit nem ismerik, de ismerik a csúf szókat, a szivarvéget, a pálinkát meg a perverzist. Cikkekben, szónokokban unos-untalan foglalkoznak a gyermekvédelemmel, a valóságban garasos politikával. Kevesebb szó s több cselekedet! Valóban a sok szóval semmire sem megyünk. A testi és lelki züllés egyre lefelé megy a lejtőn. Az olyan egyesület, mint a Szünidei gyermektelep Egyesület, bár érezhető áldásos munkát végez, csak egy makulányi oázis ezen a sivatagon. A hatóságoktól meg egyenesen vakmerőség mindent ettől az egyesülettől várni, pláne akkor, nem nagyon siet oda adni garasait a tovább fejlesztésre. Pénz, sok pénz kell ehez, azt tudjuk. De hát az emberi élet megérdemli azt a sok pénzt, mert kiszámíthatatlan, hogy mennyi értéket képvisel az a sok gyerek szellemi erőben. A modern államok mind igy gondolkodnak, pedig ott nem idézik folyton, hogy: „oly kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni.“ Verner Jenő. TÜKÖR DARABOK. Apró mesék. Az egyszer eltérünk szokásunktól: verset is közlünk. Két bájos apróságot Balla Miklós hivatott poéta, jó barátunk tollából. Ebbe a két strófás költeményben egy egész Kulturkép van megfestve. Lássuk csak: A dráma egyszer ... A dráma egyszer kis faluba tévedt S egy kocsiszínben Sekszpirből idézett. De a közönség szundikált mellette. S a legszomorubb részét — kinevette. Mit tett a dráma? — Alkalmazkodott: Kifordított köpenyt és kalapot, S hogy tessék, kapta, a fejére állt És magából — bóhozatot csinált. Az unalom egy ízben ... Az unalom egy ízben útra kelt S egy kávéházban társaságra lelt. „No — gondolá — most végre megtaláltam A kört, a melybe rég epedve vágytam. Ez egyszer rhagam kimulathatom 1“ S közéjük ült. — De óh mi borzalom, Itt lelt fészkére csak az unalomnak! — Valamennyien — humoristák voltak. Balla Miklós. HÍREK. Gólya a börtönrácson. A győri fogház fekete angyalkája. A néma, sötét éjszakába, a komor fogház udvarán végig sivit az orkán vad, éles szele. A rácson belül összébb húzódnak a bűnös lelkű emberek s ahogy a végítéletre emlékeztető orkán meg-meg rázza ablakukat, önkéntelenül is imára kulcsolják kezeiket. Egyszerre csak valami szokatlan
