Nemzeti Népművelés, 1908 (1-9. szám)
1908-03-15 / 5. szám
4. NEMZETI NÉPMŰVELÉS 1908. március 15. De a mint szemmellátható volt, a cseléd ritkán ért rá; máskülönben megüzentem volna neki, hogy vegye gondjaiba a hosszúra nyúlt gyászos körmöcskéket és indítson irtóhábo- rut a szallagbóbitás konty lakbért nem fizető lakóinak is. Hogy nem szivderitő és lélekemelő látvány egy szennyben szinte úszó gyermek, az könnyen elképzelhető. De nemcsak látványnak kellemetlen és szomorú, hanem a testi és ruházatbeli tisztátlanság igen gyakran kiindulási pontja és az előkészítője a lelki züllésnek is, mert nagyon könnyen megállapítható, hogy a züllött külsejű gyermek züllött érzésű és gondolkozásu környezetből szabadul az utcára vagy az iskolába. Az ilyen elavult gyermek szülei és hozzátartozói megrögzött alkoholisták, munkában csavargók vagy esetleg bűntettesek, mig az értelmiségi osztályhoz tartozó elhanyagolt külsejű gyermek szinte eleven plakátja a szülők rendetlen vagy könnyelmű életmódjának. (Folytatjuk). Az asszonyoknak akkor vannak sok gondolatai, ha hallgatnak. Rendeletet kérünk. — Levél a Szerkesztőhöz. — Igentisztelt Szerkesztő Úr! Hiszem, hogy szerkesztő úr, ki a tanítóság ügyét b. lapjában oly önzetlenül kartársi szeretettel szolgálja, az én levelemnek is helyet ad b. lapjában, mert írásom a tanítóság érdekét szolgálja. Szerkesztő úr tudja azt, hogy a vidéki tanítóság a heti szünnapot arra használja föl, hogy a közeli városban szükségleteit beszerezze, hivatalos ügyes-bajos dolgát a vármegye székhelyén elintézze. Más napokon a tanítóságnak nincs ideje arra, hogy az iskolát ott hagyja, bemehessen a városba, de meg pénze sincs ahhoz, hogy a hét másnapjain is utazzék, költekezzék. A mi vármegyénknek megvan az a nagy hátránya is, hogy a mig a vármegye székhelyét érjük, 50 kim. utat kell tennünk tengelyen, a mi jókora summát emészt föl. Ha most már a tanító azért megy be a városba, hogy a kir. tanfelügyelővel személyesen értekezzék és megtéve a fárasztó, a költséges utat, a városban azzal fogadják, hogy a tanfelügyelő úr nincs otthon, az ember elölről kezdheti megint kitéve magát annak a bizonytalanságnak, hogy a tanfelügyelő otthon nem léte miatt, a tanitó nem intézheti el sok életbe vágó ügyét. Szerintem, méltánylandó és jogos kérelem az, melyet ime nyilvánosan a miniszterhez intézek. Rendelje a miniszter a tanfelügyelőknek, hogy a hét valamelyik meghatározott napjait és idejében tartoznak kihallgatási órákat tartani. Ezzel a tanítók érdekeit is kielégítik, a tanfelügyelők is sok-sok kilincselő emberektől megszabadulnak, a kik a hivatali órák alatt, sokszor épen akkor kopogtatnak, mikor a tan- felügyelő fontos előterjesztéseken dolgozik. Az igy elrendelt fogadási napon a tanfelügyelő nem | szerezhetne vidéki utazásokat, iskolalátogatásokat, az ember tudná bizonyosan, hogy nem keresi hiába. Ez volna az én kérésem, kérem szerkesztő urat, adjon helyet neki kedvelt lapunkban, a „Nemzeti Népművelésiben. Tisztelettel Horváth Gyula tanitó. * A legkevesebb, a mit a miniszter a kérés teljesítésével a tanítóság érdekében tehet. Csupán abban van némi aggályunk, hogy az igy elrendelt fogadási napot itt-ott valami parádés audrénciának fújnak föl. Eléggé pór szerűen nagy ez a minisztériumban, kár volna a tanfelügyelőt a tanítótól elválasztani a birokratikus copffal. Ha azonban a tanfelügyelők átlátják, hogy nem értük van a rendelet, hanem a tanítók érdekeiért, Horváth Gyula kollégánk kérelmét pártoljuk. A szerk. hírek. Haladás. Ezen a címen Czobor Ottó az aradi tanítói testület egyik szorgalmas, tehetséges és jó tollú tagja, havi tanügyi folyó iratot szerkeszt Mint a lap cime mutatja a szerkesztő is a modern kornok valóban ügyes cikekkel telíti meg érdekes lapját. Mutatóban Rubunescú Augúszta a régen ismert kedves írónő irt egy szép magyarságú cikket, melynek minden sora csupa báj. Olvassák el lapunk olvasói is, bizonyára gyönyörködnek benne. Gárdonyi Géza és a tanítói pálya. Egyik fővárosi lap munkatársa felkereste a magyar irodalom e büszkeségét egri otthonában. Leírva egyszerű életét, kérdést intézett hozzá, hogy miképen lett íróvá. Véletlen-e, vagy öntudatosan készült hivatásra? — A véletlennek — felelte — bizonyára nagy része van benne, hogy úgy lett. Tanítónak készültem és az is voltam, nyomorúságos viszonyok között, három esztendeig, akkor következett be az első véletlen, amely uj hivatásom felé vitt. Addig csak azon zúgolódtam, hogy a tanítás mindössze öt hónapig tart, akkor a libalegeltetés szezonja véget a tanévnek, de aztán olyasvalami történt velem, ami más irányba terelte a zúgolódásomat. Egy kis veszprémi faluban voltam akkor tanitó. Együtt laktam az anyámmal és nagyon, nagyon szegények voltunk. Bekopogtatott hozzánk egy koldus és alamizsnát kért. Odaszóltam az anyámnak adjon egy krajcárt. Az anyám keresgélt mindenfelé de nem talált pénzt és most ő szólt nekem, adjak pénzt a koldusnak. De én is hasztalan kutattam az erszényemben, meg a zsebemben: egy veszekedett krajcárt se találttam. A koldusnak erre kenyérhajat adtunk, de amikor magamra maradtam az anyámmal, akkor megmondtam neki, hogy ez szégyen gyalázat, ez nem tarthat igy továb, tanitó vagyok és az egész házamban egy krajcárunk sincs. Változtatni kell a dolgon, nem leszek tovább tanitó. Ha akkor csak egy krajcárt is tudtam volna adni annak a koldusnak, talán megelégedettséget érzek és nem j jut eszembe zúgolódni. De hogy e percben még a koldusnál I is nyomorúságosabb voltam, az felázitott és azt hiszem, hogy
