Nemzeti Népművelés, 1908 (1-9. szám)
1908-03-15 / 5. szám
2. NEMZETI NÉPMŰVELÉS 1908. március 15. adni a nyugdíjalapra, az a tanító érzi igaztalan megrövidítését, mert ugyanakkor a tisztviselők egyszer-mindenkorra 33%- ot fizetnek. Ha tekintetbe vesszük, hogy a nyugdíj mellett, más különböző címeken mennyit vonnak le, kiderül, hogy a tanító fizetését napi 90 fillérrel javították. Ezért igazán kár és Ízléstelenség annyidicsekedni. A tanítóknak össze kell fogni, hogy a nyugdíjtörvény revízióját sürgessék, a szolgálati időnek 35 évre való leszállítását egyöntetűen hangoztassák. E tárgyban szives készséggel minden erre irányuló mozgalmat pártolunk és ez ügyben lapunkat a toll forgatók rendelkezésére bocsátjuk. 1600 korona mínusz. Egy magyar iró, Molnár Ferenc az Ördög szerzője negativ módon jutott egy, talán az olasz- országi sikereknél is értékesebb művészi diadalhoz. A magyar tudományos Akadémia, a művészietlenségnek, a klikk szellemnek és vaskalaposságnak testületé megtagadta tőle a dijat, amit minden esztendő legnagyobb sikerű magyar drámája részére rendelt kiadni az alapitó. Az areopag tagjai, — nyelvészek, természettudósok, a reakcionáriusság két oszlopa, Ballagj Aladár és Heinrich Gusztáv voltak. Ennek a tisztelt areopágnak bírálati megjegyzései olyan konzervatív felfogásról tesznek tanúságot, hogy iró, színész jogosan veheti személyes inzultusnak, ha ilyen zsűri ajánlja jutalomra. Molnár Ferencet tehát a zsurnalisztát, az erkölcstelent visszautasította a szerzetes barátok testületé, amint társait Négyessy László nevezte. Méltó volt ez a határozat a tudományos Akadémiához, amely bár nem tartozik épen hivatásához, mindig tud kellő utilitárizmussal a fejlődéshez, illetve a miniszteri székekhez igazodni, de a tudományos és művészeti fejlődés harsonái elől félénken zárja el fülét. Pedig mily más volna a hivatása! Apponyi Albert gróf kitüntetése. Egy nemzetközi tudományos egyesület, az Allience Scientifique Universelle február 27-én Aténbefi tartott kongresszusán az egyesület magyar tagjának, Tóth László királyi ítélőtáblái tanácsjegyzőnek indítványára Apponyi Albert grófot egyhangúlag diszelnökévé választotta illeg és kimondotta, hogy a kongresszus a maga, valamint az egész görög nemzet nevében megtiszteltetésnek tartja, hogy a grófot diszelnökének vallhatja. Erre persze Björnson azt fogja mondani, hogy nem Apponyi a tehetséges ember, hanem Tóth László, a ki tudja érvényesülése módját. A ki boldog az megelégedett, aki megelégedett, annak vágyai nincsenek; ember, kinek vágyai ne lennének — nincsen; igy hát a boldogságot is hiába keressük. rr Őszinte hangok. Higyjék el tisztelt olvasóink, hogy a nagy eszmeküzdelmeknek is meg van a maguk fizikája és a társadalmi életet mozgató erők, mint szelek és viharok a mély tenger színén, tiszta, egyenletes, nagy hullámokat vernek az életben is. De ahol csekély a viz, ott az iszap keveredik felül a hullámveréstől. Ki az emberi fejlődés mozgalmaiban cselekvő részt vesz és ki úgy ösmeri az elmúlt idők valamint az uj és legújabb kor történetét, hogy abban feléledve azon talajra lép, melyet azon dicső elődök szenteltek meg, kik rajta jártak, fonák képet lát, ha ezt meg nem látja. Avagy nem vették-e észre, hogy akármerre megyünk, mély sóhajtással emlegetik öregebbjeink az elmúlt időket s azt a régi gárdát, mely nem olyan volt mint a mai gárda. A tanítói név varázsa alatt mindenre képes volt a régi gárda tagja tanító társáért. A tanítóság egy ideális kasztot végezett abban az időben és ennek tagjai egymás támogatásában, az összetartásban, a közös barátságban és testvéri szeretetben szerezték a boldogulást. Abból a boldogabb korból, maradt reánk a még ma is — ám ritkábban emlegetett — „Néptanítók Istene“ is, mintha bizony a néptanítónak külön Istene volna! De hát ki tudja, hátha akkor az Isten is jobban szeretett bennünket. Ma azonban a hét halálos vétkek egyike „az irigység“ fojtja el jobbjaink ügyekezetét s tehetséges erőink érvényesülését. Ez az oka annak, hogy akármelyik eszeveszett stréber belénk törölheti a sáros czizmáját és minden szamárugrásnak objektumai lettünk. De menjünk tovább. A társadalmi életben ámbár sokféle ok van, mi az úgynevezett rossz szelekciót idézi elő, vagyis az emberek arra érdemetlen fajtáját juttatja előtérbe. De egyetlen egy sincs, ami olyan förtelmes szelekciót, az élet akkora leromlását idézné elő, mint a diadalmas „rágalom“. A rágalom különben a legrégibb emberi gyönyörűségek közül való, s aki hajlik erre a kéjre, nagyon nehezen mondhat le róla. Ezzel a gyönyörűséggel a legderekabb embereket képesek elmarni a közszerepléstől és félreállásra kényszerítenek minden jóravalóságot. Mig a rágalmazók, a szájasok, a vakmerők és a soha ki nem elégíthető önző érdekek uborkafáira felkapaszkodó stréberek feltolják magukat és szépen beleilleszkednek a pozíciókba, ahol azután Horatius „strenua inertia“ — jában, vagy amint jó Mikszáth Kálmánnak mondaná : a semmittevés olyan csoportosításában, hogy lázas tevékenységnek látták, elterjeszkednek és a mellett olyan hangosan kiirtölik világgá tartalom nélküli üres semmiségeiket s a mások megtévesztésére ravaszul kieszelt képzeleti sikereiket, mint a minő hangon nem hiszem, hogy siracusai Archimedes mondta volna a rómainak: „Noli tangere circulos meos!“ Ezeknek csak egy céljuk van, nem a közjó érdeke, hanem a fölfele kapaszkodás minden eszközzel, olykor a legaljasabbal is, és a mások megrontásával, megsemmisítésével is. Ám de az eszközök a társadalmat demoralizálják és vég- következésben a stréberség minden társadalmi osztály szolgaságát mozdítja elő, tehát a közromlást. Ez idézi elő a jobbsorsra érdemes, a tettekre és alkotásokra predesztinált személyek elcsüggedését s az ügy iránti érzéketlenségüket, közömbösségüket. Ne csodálkozzunk rajta, hiszen a porfir kőbe is lyukat váj a fojtoncsöpögő viz, hát az egyforma kellemetlenségek méltatlanságok és szakadatlan csalódások, hogyne dekomponálnák az ember lelki erejét. Hát könyörgöm alásan, azt tovább tűrni nem lehet. Hazug volnék és a kor nem igaz gyermeke, ha be nem vallanám, hogy a tanítóság már a végletekig el van keseredve e miatt.
