Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-03-15 / 5. szám
6 NEMZETI NÉPMŰVELÉS 1907. márczius 15. Szóval Magyarország tanítósága ismét csak oda lesz kötve a nyomorhoz, mert az ország pénzügyi viszonyai... stb. . . . Eh! félre ostoba frázisok! Hanem mikor a MéraV Károlyoknak kedvük szottyan egy kis kirándulásra, akkor nem dől össze az ország! Akkor tud a kormány egy embernek százezreket adni! No de iszen sebaj! Megvan a vigasztalásunk, hogy a nyomorúságunk ezentúl nem ázsiai, hanem európai színvonalú lesz. Kitüntetett tanítók. A Felsőmagyarországi Közművelődési Egyesület Tóth Aladár ipolyszakállosi tanítót, lapunk munkatársát a magyar nyelv tanítása terén kifejtett szorgalma és az iskolai irodalom terén szerzett érdemei elismeréséül díszoklevéllel tüntette ki. — A vallás és köz- oktatásügyi miniszter Aratsch János szászszentlászlói és André Mihály, valamint Kremer György szentágotai tanítókat negyven évi tanítói szolgálatuk betöltése alkalmából díszéremmel tüntette ki. — Csak! És egy tanító nem érdemelhetne meg nagyobb kitüntetést is?! Pl. egy lovagkeresztet. A románok a fizetésrendezósi törvényjavaslatok ellen. A román nemzetiségi párti komité e hó elején gyűlést tartott Budapesten s vita tárgyává tette a tanítók fizetés- rendezésére vonatkozó törvényjavaslatokat s elhatározta, hogy a legerélyesebb harczot veszi fel ellene, mert merényletet lát bennük a román (?!) iskolák ellen. A Nagyszebenben megtartott román érseki konzisztórium szintén szembe helyezkedett Apponyi javaslataival s kimondotta, hogy feliratban fogják követelni a kormánytól és az országgyűléstől a javaslatoknak a napirendről való levételét, esetleg módosítását. Ezt a memorandumot e hó 7-én adták át Apponyinak a román püspökök Metiann érsek vezetésével s arra kérték a minisztert, hogy a törvénj'javas- latnak rájuk nézve sérelmes pontjait változtassa meg. Apponyi kijelentette, hogy e kérelmet aligha fogja teljesíteni. Néhány őszinte szó. Tóth Aladár kartársam lapunkban levő előbbi kitűnő sorait igen helyesnek tartom. Csak hozzá a magam szerény szempontjaiból még a következőket fűzöm : Bedőházi János tanár úrra nem sokat adok, mert minden szentnek maga felé hajlik a keze, ő leszerelni szeretné a mozgalmunkat, kielégíteni akar minket morzsákkal, mint Apponyi a külállami tanítók fizetésével, hogy azoknak a sokat beczézett tanároknak jusson abból a felvett 20 millióból Politikai mozgalomnak nevezi a mozgalmunkat a mai rendszer ellen. Hát a tanároké nem ilyen ? Hát a vasúti altiszteké nem ilyen ? Miért csak épen a tanítókét j tartja annak? Hiszen ezt a magam szempontjából puszta ráfogásnak tartom. Én függetlenpárti vagyok és voltam j már akkor is, mikor még Apponyi sem volt az. Hogy j obstruálnak az oláhok az nem árt az országnak, mert addig lesz idő,a többi minisztereknek hazafias törvényeket elkészitni. Éppen azért semmi fontosságot nem tulajdoni- j tok szalma cséplésüknek. Hiszen a zabhegyezéshez nem kell tudomány! A feltűnési viszketegségből ugrándoznak és tárják fel lelkűk silányságait. Mind beszélhet azoknak bármi okosan, bármi szépen Apponyi, ők darálni csak úgy fognak, amint nekik a szél fuj. Ők felékítik magukat az eszméinkkel és azon rágódnak, mintha valaki kérte volna őket. Hadják, hadd lássuk, mint javít a javaslaton a mi pártunk. Vagy önök azért csinálják a játékukat hogy mi obsruktionkról le mondjunk ? Mi nem vagyunk olyan köpenyegfordítók, mint a mentő munkázó tanítók. Nekünk elveink vannak és azokat fenntartjuk akkor is, ha azokat nem fogadják el, mert azt változtatni pláne kisebbitni, visszamenni, mint a rák, mint az országos bizottság az egyetemes tanítói gyűlés ellenére tévé, nem helyes. Vájjon karakter-e ez ? Pedig a karakter érdemes lett volna a mentő munkázásra. p*taki. A függetlenségi párt e hó 6-án együttes gyűlést tartott a koalicziós pártokkal s foglalkoztak a tanítók fizetés- rendezésével. Konstatálhatjuk, hogy a függetlenségi párt, amely ezelőtt 14 évvel egy lépésnyire sem akart tágítani azon álláspontjáról, hogy addig, mig a tanítók becsületesen ki nem lesznek elégítve, addig semmire, de semmire egy jottát sem fog megszavazni, most czudarul becsapta a tanítókat és gyáván cserben hagyta őket! Miért? Mert a párt minden ellenvetés nélkül elfogadta Apponyi javaslatait s egy hang sem volt, mely figyelmeztette volna a pártot a tizennégy éves becsületbeli adósságának a beváltására! Megismerhette tehát Magyarország tanítósága a szép tollú madarat, a dicsőséges függetlenségi pártot,amelynek csak addig volt jó a tanítóság, amig ennek a larisznyájá- jából is számíthatott egv-egy falatra. Most, hogy a tanítók koldustarisznyáin meghízott, most már büdös neki az egész kompánia. De hát így is tanultunk egyet, bár régi, de igaz, hogy t. i. kutyából sohse lesz szalonna! Aki lapunkra egyszerre előfizet egy évre: teljesen ingyen megkapja a Székely-féle két kötetes beszéd- és értelemgyakorlati vezérkönyvet. * Mi legmelegebben ajánljuk ezen kedvezmény igénybevételét, mert a Székely-féle vezérkönyv jó szolgálatokat tehet minden tanítónak. A tantestületek pedig ne mulaszszák el a tanítói könyvtár részére beszerezni. A munka ára különben í K 40 fillér. Az éves előfizetőktől csupán 60 fillér portó beküldése kívántatik. Perirat. Tekintetes kir törvényszék! Hivatkozással az 1883: XXV. t.-c-re. amely szerint vétséget követ el az, aki másnak szorííllságúl, könnyelműségét vagy tapasztalatlanságát felhasználva, olyan kikötések mellett hitelez.......................amely az adósnak vagy kezesnek anyagi romlását előidézni, vagy fokozni alkalmas, vagy olyan mérvűek, hogy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között szembeötlő aránytalanság mutatkozik, bátorkodom a következő keresetet benyújtani. A tényállás a következő : Alulírott állami tanító még kiskorúságom idejében, 1890. szeptember havában, egyrészt mert nagyon szőrűit helyzetben voltam, másrészt könnyelmű, de ideális lelkesedésből, hallgattam az állami megbízásból közzétett pályázati hirdetményekre, amelyek 10—15 korona havi segélyt helyeztek kilátásba, beléptek a k . . . . i áll. tanítóképzőbe, ahol is négy évi tanuláskodásom alatt összesen (10 X 10) 4 = 400 korona úgynevezett segélyben részesültem. Mint lapusztalatlan ifjú azt hittem, hogy az állam- kincstárt humanisztikus czélok vezetik a segély megadásában. Most azonban már látom, hogy a »palástolt uzsora« legraffináltabb fajtájának estem áldozatául sok ezer tár-
