Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-03-15 / 5. szám
1907. márczius 15, NEMZETI NÉPMŰVELÉS 3 Hol vannak hát még a többi »titkos akták«!? Minő horribilis összegről tudnának azok beszélni! Mert a tanítói nyomornak egyik főlánczszeme azokban rejlik ám! Szerencséje a kormánynak, bogyón nem ismerem azokat! * »A Nap« február 20-iki száma a Krónika rovatban az 1904. évi zárszámadásokról megemlékezve azt Írja hogy: »Az ország gazdasági háztartásának mérlegéről van szó, arról a számadásról, amelynek világosnak, átlátszónak és abszolút becsületesnek kell lennie ... És az embernek baja égnek mered, ha belepillant a szóban forgó állami zárszámadásokba. Tele van ez gyanús, sőt már többé nem is gyanús tételekkel, idegen czimen elkönyvelt pénzekkel.« Szóval mindenre volt mindig pénz, csak a tanítókra nem. S mint »A Nap« is mondja: Mindenre kapható örömlegények, politikai spiczlik és czimborák uraskodtak azon a pénzen, amelyet a milliók verejtékes, bosszú munkássággal szereztek és gyűjtöttek össze. . * — A szegény Lovaregylet! Gróf Tisza István ma délelőtt sportférfiakból álló küldöttséget vezetett Darányi Ignác földmivelési miniszter elé. Szónokuk báró Inkey kifejtette, hogy a Lovaregylet és a lóverseny intézményét nagy anyagi kár érte, hogy a harminczkrajczáros helyen eltörölték a totalizatört. Ezért kéri a minisztert, hogy a lóverseny-sport és a lótenyésztés érdekében, részesítse a lovaregyletet anyagi támogatásban. Darányi válaszában kifejtette, hogy ő nem ellensége a lóverseny-sportnak és gondoskodni fog róla, hogy módját lelje annak, hogy e kérésnek eleget tehessen. Mikor a Házban e kérésnek hire terjedt, beszélték, hogy az 1903. évi zárszámadások átvizsgálásánál kiderült, hogy Tallián akkori földmi velésü gyi miniszter a Vadász és Versenylap-nak hétezerkétszáz korona szubvenczíót adott. (A NAP. Febr. 20.) Ez tehát ismét egy dokumentum, amely világosan beszél arról, hogy mindenre volt mindig pénz, csak a tanítókra nem. * ügy hírlik, hogy a Háznál egy újabb alelnöki állást fognak rendszeresíteni s az ezzel járó fizetés 12 000 korona lesz. Vájjon honnan veszik ? Uramistenem! Hát iszen van még a tanítókon bőr, amit lehúzhatnak róluk! Mert az az újabb alelnöki állás oly fontos, hogy ha meg nem csinálják, az ország elveszti az egyensúlyt s biztosan összedől. ★ így pocsékolja a kormány mindenfelé, titkos és nem titkos útakon a rengeteg pénzeket! Mindenre a világon jut pénz, csak a tanítókat teszik bolonddá ostoba és buta frázisokkal! Mert kiéheztetni próbálják ezt a 30 ezernyi tábort, mert azt gondolják, hogy a kiéheztetett szolganéppel, a nyomor szolgáival jobban elbánhatnak, mint egy tisztességes viszonyok között élő néppel! De ne feledjék, akiket illet, hogy a botnak, ha nem is üt, akkor is két vége van! Majd elválik, melyik a boldogabbik! Tolihegyi. Manőverez az orsz. bizottság. A tanítók orsz. bizottsága febr. 17-re gyűlésre készült azért, hogy a tanítók fizetésrendezéséről szóló s a miniszter által benyújtandó törvényjavaslat felett vitát rendezzen. Azonban gondolt egyet a dicsőséges bizottság és a gyűlésből — amely bizonyára nagyot fordított volna a tanítók nyomorúságán — nem lett semmi. Ezt pedig azzal okolták meg, hogy a miniszter még nem nyújtotta be a törvény- javaslatot. Vagyis az orsz. biz. úgy gondolkozik, hogy előbb várjunk meg mindent, amíg a miniszter s a törvényhozás az istentelen fizetésrendezésnek a végére ér, azután majd mi is felnyitjuk a szánkat! Az a többi nyomorult néptanító? Várjon! Mondja a glóriás bizottság. És Magyarország 30 ezer néptanítója türelmesen vár s némán tűri azt a rabszolga sorsot, melynek igáját nem kis részben éppen az orsz. biz. is segített a nyakára rakni! Most is mi a számítása ? Az, hogy majd akkor emeli fel ékesszólását a tanítókért, amikor már ráverték a nagy pecsétet arra a fizetésrendezésnek csúfolt dokumentumra, amely a tanítókat ismét egy újabb emberöltőre kötni fogja egész Magyarország szégyenére váló tanítói nyomorhoz ! Mert tudjátok meg, édes pályatestvéreim, hogy.az ilyen manőverezés, akárki teszi is, de érdem — odafenn! Felfelé tetszeni és ily érdemeket szerezni pedig dicsőbb gondolat, magasztosabb és szentebb érzelem, mint hitvány tanítók nyomorának a megszűntetésére munkálkodni! Ám ők fennen hangoztatják s rettenetesen verik a mellüket, akárcsak egv gorilla, hogy ők a szívükön hordják a tanítók nem is tudom, miét, de mi jobb szeretnők mindazt nem a szívükön látni! Magyarország tanítósága — bár a nemzeti kormány uralomra jutása óta szokás európai színvonalról beszélni, de mi a meggyőződésünk szerint mégis csak azt tartjuk, hogy Magyarország tanítósága még az ázsiai színvonalán is alul álló rabszolgaságban sínlődik s hogy ez így van, abban nem kis része van az orsz. bizottságnak is, amely soha, de soha nem lendített a tanítók során egy fikarcznyit sem! Soha semmit el nem ért, de nem is akart elérni, ellenben dicsőséges munkásságot fejtett ki a memorán- dumok gyártásában és a manőverezésben! Életképessége nincs. Életjogosultsága még kevésbé van! Úgy vagyunk tehát ezzel a dicsőséges bizottsággal, hogy ha a tanító megszagolja, elalszik tőle. Olyan bolondíló csalmatag féle. Nem hiába tehát, de úgy látszik, hogy a november 18-iki gyűlés után mintha megbabonázták volna az egész világot. Oly csend uralkodik a magyar tanítóság között, mintha már a zsebünkben volna az anyagi ellátásunk non plus ultrája. Ez pedig baj! Nagy baj! Ha fel nem ébredtek még idejekorán, magyar tanítók, keserves lészen a ti jövendőtök sorsa és a huszadik században fog rajtatok bételjesülni az az isteni ige. melylyel az Ur az első emberpárt — angyala által az Édenből kiűzve a világba zavarta! Fel tehát magyar tanítók ! És elsőben is száműzzétek halálos ellenségteket, az orsz. bizottságot, azután álljatok
