Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-02-30 / 4. szám
1907. február 28. NEMZETI NÉPMŰVELÉS 13 (Az eskü.) 33. §. Bármilyen jellegű elemi népiskolánál első Ízben alkalmazott rendes tanító köteles magyar állampolgárságát a kir. tanfelügyelő előtt igazolni. Továbbá köteles a kir. tan- felügyelő előtt igazolni. Továbbá köteles a kir. tanfelügyelő vagy ennek megbízottja az illetékes iskolai hatóság előtt a következő hivatalos esküt letenni. „Én, N. N., az ...............i népiskolához alkalmazott rend es tanító, esküszöm az élő Istenre, hogy ő felsége apostoli királyom, magyar hazám és annak alkotmányos és szentesített törvényei iránt tántoríthatatlan és rendületlen hűséggel viseltetem, a hazai legfelsőbb és felsőbb hatóságok törvényes rendeleleit és a tanítói tisztemmel járó kötelességeket mindenkor lelkiismeretesen, híven és pontosan teljesíteni, a gondjaimra bízott gyermekeket a magyar haza szereteté- ben nevelni fogom!“ A tanító csak ezen eskü letétele után foglalhatja el állását, az országos tanítói nyugdíjintézetbe csak ezen eskü letételének igazolása mellett vehető fel. A jelen törvény életbeléptekor már alkalmazásban levő mindazon tanítók pedig, akik akár fizetéskiegészités, akár korpótlék czimen nur államsegélyt élveznek, kötelesek a jelen törvény életbeléptétől számított három hónap alatt a fennebbi esküt az itt- meghatározott módon letenni. A tanfelügyelő a tanító fizetésének kiegészítésére engedélyezett államsegélyről szóló első nyugtát csak úgy láttamozhatja, ha a tanító az eskü letételét előtte okmánynyal igazolja. (Nyomtatványok.) 34. §. Bármilyen jellegű elemi népiskolánál csak olyan nyomtatványminták (iskolai felvételi, előmeneteli és mulasztási kimutatások stb.) alkalmazhatók, amelyek a vallás- és közoktatásügyi miniszter által megállapított összes rovatokat tartalmazzák. A községi iskolák és az államsegélyes hitfelekezeti népiskolák az állami iskolák számára megállapított nyomtatványmintákat köteles használni. (A törvény hatálya.) 35; §. A jelen törvénynek 9., 17. első pontja, 18., 19., 24., 24. (második bekezdés), 26., 27., 34. és 36. §§-ainak rendelkezései az 1868. évi XXXVIII. t.-cz. IV. fejezete értelmében a magánosok és társulatok által fenntartott népiskolában alkalmazandók. Ha ilyen iskoláknál alkalmazott tanítók községi vagy felekezeti iskolához átvétetnek, a jelen törvény 2. §-ában megállapított alapfizetésen felül az egész szolgálati idejük után, de legfeljebb 1893. év október 1-től kezdve a 3. §. értelmében megállapítandó korpótlék élvezetébe lépnek. 36. §. A jelen törvényben foglalt rendelkezések a tanítónőkre éppen úgy alkalmazandók, mint a tanítókra. 37. §. Azon esetben, ha akármilyen jellegű népiskolánál alkalmazott tanítónő más helyre férjhezmegy, állásáról lemondottnak tekintendő. (Ez a pont töröltetett.) 38. §. Jelen törvény 1907. évi julius hó 1-én lép életbe, az abból eredő költségtöbblet 1907. évre az állami költségvetés XXI. fejezete, 20. czimének terhére számolandó el. A vallás- és közoktatásügyi miniszter felhatalmaztatik. hogy a pénzügyminiszterrel egyetértőleg azoknak a nem állami tanítóknak, akik fizetésük kiegészítésére eddig is állami segélyt nyertek, már az 1907. év első felében is az e törvény alapján ugyanez év második felében nyerhető segély terhére és abba beszámítandó előlegeket adhasson. 39. §. E törvény életbeléptével az 1893. évi XXIV. t.-cz. egész terjedelmében, valamint az 1879. évi XXIII. t.-cz. 4. §-ának utolsó pontja hatályát veszti. 40. §. E törvény végrehajtásával a vallás- és közoktatásügyi miniszter és a pénzügyminiszter bízatnak meg. A kántori s tanítói állások szétválasztása. Én még nem láttam olyan ügyvédet, aki egy személyben pap is lett volna. Csizmadiát sem láttam, aki a törvényszékek előtt védőbeszédet mondott volna. A tanítók között azonban végtelenül sok azok száma, akik egy személyben tanítók is, meg kántorok is. A varga mararadjon a kaptafánál, mondja egy magyar szólás. Ez pedig első sorban minket illet. A tanítói állás oly állás, amelynek meghatározása már magában a fogalomban teljesen és tökéletesen preczi- zirozva van s amely minden egyéb foglalkozást, mint külön önálló s egész embert kívánó és teljes mértékben foglalkoztató állást a leghatározottabban kizár. Es a kántori állás? Az a maga nemében éppen oly elbírálás alá esik, mint a tanítói. A két állás, illetve foglalkozás egymástól teljesen független, sőt más természetű is lévén, kárhoztatnunk kell e két foglalkozásnak azt az összeegyeztetését, melyet már annyira megszoktunk, hogy csakis így találjuk a dolgot természetesnek. Igen, mert a megszokás természetünkké válik. Pedig, ha mélyebben hatolunk a dolog fenekére, okvetlen meg kell győződnünk arról, hogy e két foglalkozás összeegyeztetése, egybeolvasztása nemcsak kifogásolható , hanem határozottan ellene kell állást foglalnunk. A tanító az iskola embere. A kántor az egyházé. A tanító legyen tanító, legyen az iskola embere s mint ilyen, minden tudását, képességét, mindeu erejét és tehetségét az utolsó vonásig szentelje az iskolának, amelynek csakis ő adhat életet. Ehhez pedig egész emberre van szükség. Ami pedig a kántor, mint ilyennek, teendőt illeti, azok mind egyházi természetűek lévén, semmiféle természetes kapcsolatban nincsenek a tanítói hivatással. Kántorra az iskolának semmi szüksége sincs. Egyházi hivatal és foglalkozása lévén, az egyháznak van arra szüksége. Mi nem kifogásoljuk azt, hogy a tanító egy személyben kántor is legyen, de népnevelésünk és népoktatásunk intenzív fejlesztésének teljessége érdekében sokkal szívesebben vennők, ha a tanítói állás elválasztatnék a kántoritól. Sőt valahogy még talán azzal is megbékülnénk — de híve semmi esetre nem lennénk — hogy maradjon fenn a mostani rendszer, jobban mondva szokás, de füg getleníttessék egyik állás, illetve foglalkozás a másodiktól Törültessék el a »kántortanító« i állás és legyen helyette tanítói és kántori állás. Úgy, hogy ha valaki egy olyan állást óhajt elfoglalni, amely a jelen idők szerint kántortanítói állás, az, hogy a kántori állást is elfoglalja-e vagy nem, bízassák teljesen a pályázó tetszésére. És, ha éppen nem kívánná a kántorságot is elvállalni, hát keressen az egyház a maga számára egy kántort is. Hiszen hány község van az országban olyan, amely állami iskolával rendelkezik, minek folytán az egyház a kántorságot csakis úgy kötheti a tanító nyakára, ha azt az illető tanító elfogadja. Tehát az állami tanítók közölt
