Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-07-15 / 13. szám
1907. Julius 15. NEMZETI NÉPMŰVELÉS iskoláját képezik ama fejlődési foknak, mikor a nép szövetkezve önmaga gondoskodik mezőgazdasági terményeinek ipari feldolgozásáról. Ehhez azonban föltétlenül szükséges, hogy népünk minden egyede tisztában legyen a 2X2 fogalmával. Ha meg népünk a gazdálkodást belterjessé, lehetőleg kerlszerűvé teszi, ha az általa termelt mező- gazdasági javak ipari feldolgozásáról önmaga gondoskodik s ha munkájának ellenértékét minden polgár élvezi: sem Angliában, sem másutt, nem kell ipart teremtő tőkések után kopogtani. Legjobb tehát a nép teljes kiművelődését előmozdító politika. Kiss Jó , Az iskolaszékekről. E helyen különösen a falusi iskolaszékekről óhajtok egyet-mást elmondani. Az egész iskolaszék intézménye nem más, mint a régi tanítói tekintély lükre. Kik tanítottak vájjon a múltban? Az úgynevezett paraszttanítók, akik a tanítást, — miután ők maguk katonáskodásuk idejében úgy ahogy megtanultak írni, olvasni, no meg valamit számolni, — mint mellékfoglalkozást űzték odahaza. Főfoglalkozásuk a mezei munka, vagy pedig valamely mesterség volt, melyet a tanítás alatt az iskolának csúfolt helyiség egyik sarkában (télen a kályha mellett) berendezett műhelyében folytatott, illetve dolga közben tanított. E boldog időhöz fűződik az az anekdota, midőn a suszter-tanító, ki postamunkája közben az ablakon át kitekintve az iskolalátogató esperest meglátva, így sóhajtott fel: »Ezt is az ördög éppen most hozta!« S a belépő fő- tisztelendő urat a gyermekek »Dicsértessék a Jézus Krisztus! Ördög hozta!« (a szokásos Isten hozta helyett) köszöntéssel fogadták. Nem tudom, valóban megtörtént-e, de mindenesetre jellemző a múltra. Az ilyen tanítók ellenőrzésére lehetett az iskolaszék szervezve és a dolog igv rendben is volt. Ma azonban — midőn a tanító szakképzett, okleveles ember — az egész intézmény sutba való s mást nem érdemel (mint hátramozdító, elavult intézmény) mint teljes megsemmisítést. Sok helyen, de különösen falukon az iskolaszék eltörlése valódi áldás és jótétemény volna a tanítókra nézve, a tanügy terén pedig egyenesen kulturhaladást jelentene. Hogy mi pótolná az iskolaszéket, erről már nagyon sokan írtak és jó dolgokat. Kötetet tudnék Írni a falusi kontár iskolaszéki tagok jellemzéséről, most azonban csak egy megtörtént esetet irok a sok közül. Földrajzi órám alatt (III. o.) két drb .iskolaszéki tag tett nálam látogatást. Az egyik, nagyot akarva mondani, egész bizalmasan, de fennhangon — úgy, hogy .a gyermekek is jól meghallhatták — így szólt hozzám: i*Minek ez az ostoba földrajz, kell is ez a mi gyermekeinknek?« S ez az ember később a falu bírája, tehát a község »első embere lett! (Kiváncsiak ugy-e, minő lehet nálunk az utolsó ember?) Szerény véleményem szerint jó volna, ha ezen ügygyei komolyabban foglalkoznánk s nem térnénk felette napirendre. Az iskolaszék ilyetén intézményének a mai korban nincs helye, mert nemcsak semmiféle értelme és értéke nincs, hanem veszélyesen is károssá válhatik, különösen napjainkban, midőn a nemzetközi szocziálizmus oly sűrűn szedi szánandó áldozatait. A »Budapesti Hírlap« 1907. évi február 6-án »Szocziá- hsta iskolaszék« czímmel közölt szomorú czikkének elolvasása után minden kartácsain megfogja érteni félelmemet. Épp ezért nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy a tanítóságnak együttes erővel kell felvennie a harczot az iskolaszéki és gondnoksági intézmény eltörlésének a kivívásáért, mert ha van a népoktatásunk szervezetében oly valami, ami csakis szégyenére lehet az ország tanítóságának, de magának a népoktatásnak is, akkor csakis ez az intézmény az! Erkölcsi kötelességünk tehát ellene síkraszállni, hogy az ország tanítóságát a kupaktanácsok és bocskoros tan- felügyelők szégyenletes és mélyen lealázó gyámsága alól felszabadítsuk és függetlenítsük. Piliscsaha. Brenner Tivadar. Híre k. A tanítók ügyes-bajos dolgáról. — Levél a szerkesztőhöz. — Igen tisztelt Szerkesztő úr! Becses felszólításának készséggel teszek eleget s amennyiben Pálinkás Béla úr távoz- tával a főmunkatárs tisztéből átvette a felelős szerkesztést, tekintettel régi ismeretségünkre, ígérem és fogadom, hogy többször fogok közreműködni b. lapjában. Amikor ezt az ígéretet teszem, viszont a tanítóság nevében közhasznú ügyben kérek Öntől szives támogatást, felvilágosítást, olyan dolgokban, melyekről Önnek, ki a fővárosban él s kiterjedt ismeretsége van, tudomása lehet, ha az ügyek után jár. Mi vidéki emberek sokszor egy nagy summát elköltünk, ha ügyeinkben a minisztériumban, a nyugdíj-bizottságban, kinevezésünk, áthelyezésünk, fegyelmi ügyünk, nyugdíjaztatásunk dolgában információt akarunk kapni. Sokszor egy- egy tanító segélv iránti kérelmét csak úgy tudja elintézni, ha a fele segélyt, dacára bizonytalan voltának — a Budapestre való utazásra költi. Ha szerkesztő úrnak ideje engedi s szives lesz a tanítókért ily irányban is dolgozni, a Nemzeti Népművelés hasznos teendői mellett bizonynyal nem végez hálátlan munkát. Egyébiránt vagyok készséges híve: Homok Gábor, tanító. * Örvendünk tisztelt barátunk Ígéretének s annak, hogy alkalmunk lesz ügyes dolgait közölni. Ami a tanítók ügyeiben való informáczió-szerzést illeti, készséggel járok el a jövőben is, amint ezt tettem a múltban száz meg száz kartársamnak. Csupán az a kérésem, ami észszerű és akceptálható, hogy a hozzám forduló kérelmezők leveleikhez csatoljanak válaszbélyeget is. a szerkesztő A vasúti féljegy dolgában megint beszélnek a tanítók. Azt mondják, hogy a minisztériumban azzal foglalkoznak, hogy a nyári szünidőkben a félárú utazási kiterjesztik
