Baráth Béla Levente: „Földbegyökerezés és égbe fogózás...” A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspöki tevékenységének tükrében (1911-1920) - Nemzet, egyház, művelődés 10. (Sárospatak, 2014)

5. „A VÁDAT MEGÉRTETTEM, HATÁROZOTTAN TAGADOM” - V. I. A forradalmak időszaka - V.l.b A köztársaság időszakában

megkapja az állami eredetű hatalmas alapítványi vagyont, akkor a viszo­nosság és egyenlőség elve alapján a protestáns egyházaknak is arányos juttatást kellene kapnia. Számításai szerint a protestánsoknak 80 millió korona évi járadék járna. Ebből iskolai kiadásokra 56 millió esne, amit az egyházi iskolák államosítása esetén az államnak úgy is közvetlenül kelle­ne fedeznie. Az államra nehezedő gazdasági terhek miatt annak átadását részletekben képzelte el. Ezért a cikkéért nem csak a szociáldemokrata sajtó állította pellen­gérre „követelőző” egyház-finanszírozási elképzelései miatt, de az Új Re­formáció 1919. február végi számában megjelent cikk is veszedelmesnek nyilvánította azokat. A vádakra a Lelkészegyesület március eleji számá­ban Sütő Kálmán „Rövidlátó egyházpolitika” című írása válaszolt.401 A cikk hangot adott annak, hogy ha a kormány a katolikus egyházat ilyen bőkezűen kívánja támogatni, akkor a többi érintett félnek is joga van erre az elbánásra. A fő szempont az, hogy igazságosan és az állam túlterhelése nélkül végezzék a kifizetést. Mindegyik felekezetnek csakis a saját maga által nem fedezhető szükségletek ellenértékét juttassák. A lelkészi kar tö­retlen támogatását mutatja Szikszay András március 11-én írott levele: „a mostani nehéz, küzdelmes napokban is biztosítalak arról, hogy lelkész­testvéreink többsége, akik nem ingadozó nádszálak érdeklődő szeretettel kísérik súlyos lépéseidet. Büszkék vagyunk rá, hogy a mi püspökünk - mint Jézus igaz tanítványa - nem hunyászkodik meg a terrorral szemben, akárhonnan jön is az.”402 A politikai viszonyok 1919 elejére tovább polarizálódtak, és szélsősé­ges irányba tolódtak el. 1919 januárjától mindennapossá váltak a jobbol­dali és baloldali rendzavarások. A Kommunisták Magyarországi Pártja, az októberi forradalom baloldali ellenzékeként, moszkvai bolsevik irányítás alatt a világforradalom célját szolgálta és a további destabilizáció érde­kében dolgozott. Hiába alakult meg 1919. január 1-jén Lovászy Márton elnökletével a Polgárszövetség, fő célkitűzését, hogy egy széleskörű polgá­ri összefogás keretében hathatósan lépjenek fel a demokrácia szocialista, vagy kommunista irányú továbbvitele ellen, nem tudta megvalósítani. Hiába tüntetett százezres munkástömeg a szociáldemokrata párt felhívására az Or­szágház téren a szélsőjobb és a szélsőbal elleni határozott fellépést követelve. Miután március 20-án Vix alezredes a köztársasági elnök és a miniszterel­401 Ld. LE 1919.95-96. 402 Szikszay András ibrányi lelkész levele Baltazár Dezsőhöz = TtREL 1.1. e) 23. d. 692/ 1919. 167

Next

/
Oldalképek
Tartalom