Baráth Béla Levente: „Földbegyökerezés és égbe fogózás...” A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspöki tevékenységének tükrében (1911-1920) - Nemzet, egyház, művelődés 10. (Sárospatak, 2014)
5. „A VÁDAT MEGÉRTETTEM, HATÁROZOTTAN TAGADOM” - V. I. A forradalmak időszaka - V. l.a A királyi pár fogadása Debrecenben és az októberi forradalom
sa, a lelkészválasztás rendjének megreformálása, és a díjlevelek rendezése érdekében. Elnökké Haypál Benő budai lelkészt választották meg. A Veress Jenő által szerkesztett Új Reformáció című lapjuk rövid időre jelentős véleményformáló tényező lett. Ez a szerveződés - a nevében deklaráltakkal szemben - nem tudott az ország reformátusságát tömörítő mozgalommá válni, sőt szemléletmódbeli és személyi ellentétek miatt még az ORLE és az ŐRT között sem alakulhatott ki közvetlenebb viszony. Baltazár Dezső egyházjogi alapon kezdettől fogva vitatta ennek a forradalmi egyházi szervezetnek a létjogosultságát, az ŐRT pedig azzal vádolta a választott vezetőket, hogy tanácstalanságuk és tehetetlenségük miatt ezekben a sorsfordító időkben eseménytelenség jellemzi az egyház életét. A Lelkészegyesület decemberi számában a püspök külön vezércikkben foglalkozott ezekkel a vádakkal és az ŐRT kérdésével.375 Ebben helytelenítette azt az álláspontot, hogy az államforma átalakításával párhuzamosan a református egyház szervezeti rendjét is át kellene alakítani. Nehezen vitatható érvelése szerint az adott helyzetben éppen óvakodni kell a radikális változtatásoktól, mert ezek inkább az egyházak életének felfordulásához és az amúgy is szinte nyomorgó egyházi tisztviselők teljes anyagi ellehetetlenüléséhez vezetnének. Amikor az ország területi integritása kerül veszélybe, nem szabad az egyházkerületeket megosztani és a kipróbált önkormányzati-szervezeti rendet megbontani: „legyen meg előbb az állami lét minimuma, majd jönnek aztán a többi dolgok az építő komolyság jegyében.”376 1918. november 15-én Baltazár Dezső ismét a fővárosba utazott. Másnap délelőtt jelen volt a főrendiház feloszlatásánál, majd délután az ORLE elnökeként részt vett azon a nemzetgyűlésen, melyen kimondták Magyarország népköztársasággá alakulását.377 A református egyházi szer375 Baltazár Dezső: Országos Református Tanács = LE 1918. 49. sz. 376 Uo. 377 A forradalmi hatalomátvétel után a belpolitikai erők közül a szociáldemokraták fokozott erőfeszítéssel agitáltak a köztársaság mellett, de a külpolitikai fejlemények is arra ösztönözték a kormányt, hogy a tervezett idő előtt, már november 16-án deklarálják az új államforma bevezetését. Miután Németországban forradalom tört ki és Bajorország független köztársasággá alakult, november 9-én II. Vilmos császár és trónörökös lemondott. Habsburg Károly császár és király november u-én előbb Ausztriára, majd 13-án Magyarországra vonatkozó uralkodói jogairól mondott le. November 12-én kikiáltották az Osztrák Köztársaságot, Magyarországon pedig a képviselőház feloszlatta magát, a főrendi ház pedig berekesztette tanácskozásait. Az Országház kupolacsarnokában összeülő 500 fős nemzetgyűlésben, az ún. „Nagy 159