Baráth Béla Levente: „Földbegyökerezés és égbe fogózás...” A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspöki tevékenységének tükrében (1911-1920) - Nemzet, egyház, művelődés 10. (Sárospatak, 2014)
5. „A VÁDAT MEGÉRTETTEM, HATÁROZOTTAN TAGADOM” - V. I. A forradalmak időszaka - V. l.a A királyi pár fogadása Debrecenben és az októberi forradalom
temetését szervezte és kísérte végig.365 Kettőjük korántsem problémamentes kapcsolatának ezzel a tiszteletadással adott egyházi vezetőhöz méltó lezárást, egyben a forradalmi fordulattal kapcsolatban érzett ellenszenvét is újra kifejezésre juttatta. A miniszterelnök búcsúztatása Budapesten, november 2-án volt; a lelkészi szolgálatot Petri Elek dunamelléki püspök látta el. Aznap éjszaka a Baltazár Dezső által intézett vasúti kocsikban szállították tovább a holttestet és kísérőit Gesztre. A keleti pályaudvarra érkezve döbbenten látták, hogy a kérések ellenére a különkocsik a szerelvény legvégére csatolva, az állomás belsejében álltak. A katonákkal zsúfolásig megtelt állomásról csak két óra kínos várakozás után indult el a vonat. Eközben durva szitkozódások hallatszottak és a halottszállító kocsi ablakát be is törték. „Az út szörnyen sötét volt és rettenetes - emlékezett vissza a kísérteties utazásra a püspök -. Mintha valami harctéren szaladt volna végig a vonatunk. Az éjszaka mindenütt lövöldözésektől volt nyugtalan. A vonatból tivornya nóták kiáltottak bele a sötétségbe. Halotti ének a gróf Tisza István halotti útján. Az állomásokon durva megjegyzések, trágár tréfák illették a gyászkocsit.”366 A halottat nyirkos őszi időben, a 80-100 főnyi gyászoló gyülekezet jelenlétében helyezték a geszti családi sírboltba. A temetési szolgálatot Szabó István helyi lelkész végezte, a lapokban tévesen azt írták, hogy maga a püspök volt a fungens. A következő hónapokban e híresztelés miatt külön is halállal fenyegették.367 Míg a fővárosban az őszirózsás forradalom kevés véráldozattal zajlott le, addig vidéken, a köz- biztonság gyors összeomlása miatt, a felfegyverzett forradalmi csoportok részéről számos véres atrocitás történt. Baltazár püspök ezekkel szembesülve, egy újabb rémes éjszakai utazás után, november 4-én délelőtt érkezett haza Debrecenbe. Az októberi forradalomról közvetlen közelről szerzett személyes tapasztalatai tehát igen negatívak voltak. A forradalmi események ekkor már itt is javában előrehaladtak. Miután az előző napokban a debreceni vasutasok, újságírók, egyetemisták csatlakoztak a Nemzeti Tanácshoz, október 31-én Debrecent is elérte a forradalmi hullám. Az Aranybika Szálló előtt katonákból, ipari és vasúti munkásokból, diákokból álló tömeg gyűlt össze, nemzeti színű és vörös lobogókat lengetve a Himnuszt, a Szózatot, a Marseillaise-t énekelték, egymást követték a forradalmi szónoklatok. Többek között Jánosi Zoltán lelkész, a Károlyi-féle Függetlenségi Párt képviselője is méltatta a forra365 Baltazár Dezső, 1920/1. 98-100. 366 Baltazár Dezső, 1920/1.100. 367 Baltazár Dezső, 1920/1.101. 156