Baráth Béla Levente: „Földbegyökerezés és égbe fogózás...” A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspöki tevékenységének tükrében (1911-1920) - Nemzet, egyház, művelődés 10. (Sárospatak, 2014)

4. „Veszedelmes viszonyok”

úgyszólván naponként inzultusoknak vannak kitéve, még életük sincs biz­tonságban. Meglepve, tanácstalanul várakoztam, gondolkoztam, mialatt diszkréció mellett tudatta velem, hogy jelenleg is Debrecenben tanácsko­zások folynak az iránt, hogy jelöltünk visszalép, mert a választópolgárok pénzéhsége határtalan s még kielégítés esetén is kétséges volna az ered­mény.”272 Az elbukott választás további következménye volt, hogy a püs­pök, a lelkészi karban személyével kapcsolatban kialakuló bizalmatlanság miatt, felajánlotta lemondását az ORLE elnöki tisztéről. Ezt az egyesület közgyűlése végül is nem fogadta el. Az események kapcsán a nagyváradi presbitérium a lelkészek politizálásának betiltásával kapcsolatos felter­jesztést kívánt tenni a következő zsinaton, mondván, hogy azzal „a hívek békéjét és a hitélet belső nyugalmát zavarják meg”. Az ekkor kialakult vi­tában a Lelkészegyesület határozottan állást foglalt a lelkészek aktív poli­tikai szerepvállalása mellett.273 A politikai életben elfoglalni kívánt pozíciót Baltazár Dezső ettől füg­getlenül rövid időn belül megkapta, amikor a tiszáninneni püspök halá­lával megüresedett főrendiházi tagság rá szállott. Meghívólevelét 1914. március 27-én keltezték274, ezzel a főrendiház történetének - a születési előjogok alapján bekerülteket kivéve - egyik legfiatalabb tagja lett. Ettől kezdve a „főtiszteletű” helyett a „méltóságos úr” megszólítás járt ki neki. Ezekkel az eseményekkel összefüggésben az állami szervek hozzáállása érezhetően megváltozott személyével és az általa előterjesztett ügyekkel kapcsolatban. Amikor átlépett a Munkapártba, a belépéshez szükséges tá­mogató igazolást - a korábban közismerten rossz személyes kapcsolatuk ellenére - maga Tisza István adta.275 Jól mutatja a kormányzati szervek hozzáállásának változását egy miniszteri tanácsos által írott bizalmas le­vél, Bor János tanfelügyelői alkalmazásával kapcsolatban: „Én azonban azt hiszem az itteni irányadó körök hangulatát ismerve, hogy ha dr. Bal­tazár Dezső püspök úr, most a nyári rendezések előtt magát az ön kineve­zése érdekében hajlandó volna közbevetni, ami nem is olyan nehéz, mert mint főrendiházi tag, alkalma lehet Tiszával és Jankoviccsal érintkezni s a régebbi megállapodásra őket felhívni, elég volna egy-két kérdést intézni, 272 Szikszay András levele Baltazár Dezsőhöz = TtREL 1.1. e) 15. d. 2510/1914. 273 Ehhez ld. Református papok a politikában = LE 1913. 649-652. 274 Ld. TtREL 1.1. e) 14. d. 668/1914. 275 Czeglédy Emánuel, 1931. 27. 118

Next

/
Oldalképek
Tartalom