Petrőczi Éva: Holt költők társaságában. A Puritanizmuskutató Intézet és a Medgyesi Pál Puritán Kiskönyvtár emlékére - Nemzet, egyház, művelődés 9. (Sárospatak, 2014)
Nadányi János: egy 17. századi magyar poéta a latin nyelv maszkjában
neti tény sejlik föl. Az első: Nadányi felnevelő iskolájában, a váradi református skólában már 1568-tól az általánosnál nagyobb volt a latin, a görög és a héber nyelv kultusza, a Wittenbergből hazatért Károlyi Péter jóvoltából, aki tanári működésével párhuzamosan e nyelvekből generációkon át haszonnal forgatható kézikönyveket is írt.78 Nadányi János 1656-ig volt váradi diák79, s az iskola szellemisége, értékrendje alapján könnyen érezhette úgy, hogy az a verses szöveg, amelyet a jövendőnek is szánnak, jobb, ha a magyar nyelv, mint efemér idióma helyett latinul, sőt, egy Martonfalvihoz címzett költemény erejéig görögül íródik. Az anyanyelvi verseléstől való csaknem teljes tartózkodás második oka is lehet váradi gyökerű, ez pedig Nagyari Benedek olykor verseket is farigcsáló lelkész szomorú históriája, akinek költészeti kezdeményei (noha nem kizárólagos okként!) közrejátszottak abban, hogy az 1655-ös debreceni zsinaton, több nagyváradi lelkésszel együtt megfosztották palástjától, s még egy vitriolos paszkvillust is a fejéhez vágtak.80 Igaz, hogy az 1643 körül született Nadányi e szomorú esemény idején legfeljebb tizenkét éves volt, szűkebb hazájában, Biharban azonban sokáig szóbeszéd tárgya volt e több nagyváradi lelkészt sújtó kiközösítés, s száj- ról-szájra járt a „költő” Nagyarit gúnyoló versike is. De közelítsünk ismét verseihez. Nadányi Martonfalvi Györgyhöz intézett epigrammája, amelyben azt üdvözli, hogy baráti pályatársa Utrechtben kiadta Ramus Dialektiká-ját, Varga Imre hatalmas és gazdag Tár-íban, mint eredetileg latin költemény, érthetően nem szerepel ugyan, de Tóth István szerény Phoebus-ában igen. Az epigramma műfajához képest terjengős és meglehetősen kimódoltnak ható laudáció teljes idézése helyett érdemes a vers gördülékenyebb első felére összpontosítanunk a figyelmet: „A tudomány szent ésszel megy csak előre, s azon van, Hogy legyen otthon az Ur földünk házai közt. Míg a tudós elszánt munkáját mind gyarapítja, A laikus neki csak keserűséget okoz, Megmagyarázza a bölcset, ahol nem látni eléggé, S minden múzsa dicső rangját adja neki. 78 A bibliai nyelvek váradi kultuszáról lásd: Csernák Béla 1992,76-77. 79 Zoványi Jenő 1977,419. 80 Csernák János 1992,203. 43
