Petrőczi Éva: Holt költők társaságában. A Puritanizmuskutató Intézet és a Medgyesi Pál Puritán Kiskönyvtár emlékére - Nemzet, egyház, művelődés 9. (Sárospatak, 2014)
Nadányi János: egy 17. századi magyar poéta a latin nyelv maszkjában
hetségük kategóriájába. Nem több és nem kevesebb, mint a nevezetes bihari család történetében fel-feltörő búvópatak. János esetében pedig a körülmények különösen a versírás ellen dolgoztak. Egyrészt a már vázolt, hivatásai közt megosztott életút miatt, másrészt pedig talán azért, mert nagyenyedi tanárként neki is olyan kíméletlen, falkavadászat-szerű üldözésben volt része tanártársak és diákok részéről, mint Pápai Páriz Ferencnek, „a béke emberének”. Nadányi Jánost a legutóbbi időkig minden szakirodalmi forrás - beleértve ebbe a lexikon-szócikkeket is - kötekedő, nehéz embernek és rossz tanárnak láttatta. A régi időkben néhány, őt szeretettel versbe emelő váradi diáktársa mellett Bőd Péter szolgáltatott neki legalább részleges elégtételt, a Magyar Athenas-ban: „ E jó könyvecske [a Florusl] megírása végett hatszáz könyveket egybe olvasott, dicséretesen is vagyon ez ki dolgozva... De tanítása épületes és jó renddel folyó nem lévén, sokat panaszoltak a tanítványi ellene.”90 Nagy Levente a legutóbbi időkben sikerrel cáfolta meg a Nadányi Jánost ért vádak egy részét, megindítva ezzel szerzőnk életének-munkásságának pontosabb értékelését.91 Ugyancsak az ő tisztázó szándékú dolgozata alapján találhatjuk meg Nadányi János „latin nyelvben bujdosó” költői magatartására is a végső választ. Nadányi, túl a tanárkodásának színvonala elleni vádak megalapozatlanságán, valóban nyugtalan lelkű, s így másoknak az átlagosnál kiszolgáltatottabb ember volt, aki egyszerűen önvédelemből nem vállalhatta a magyar nyelven verselésből fakadó további kiszolgáltatottságot. Azokat a támadásokat, hántásokat, amelyek a költészet műfajával mindmáig szükségszerűen együtt járnak. A tizenhetedik században, egy lelkipásztor-poéta esetében pedig még inkább! 90 Bőd Péter 1766,185-186. 91 Nagy Levente 2012 47
