Petrőczi Éva: Holt költők társaságában. A Puritanizmuskutató Intézet és a Medgyesi Pál Puritán Kiskönyvtár emlékére - Nemzet, egyház, művelődés 9. (Sárospatak, 2014)

Nadányi János: egy 17. századi magyar poéta a latin nyelv maszkjában

PETRŐCZI ÉVA: HOLT KÖLTŐK TÁRSASÁGÁBAN

íme az ifjú, ki bölcsek közt emléket emelt fel,

Míg tisztázza az ész ramusi útvonalát.”

(Tóth István ford. )81

Nadányi további versei közül a praeceptorához, Enyedi Gáspárhoz és a Técsi Jó Miklóshoz szóló versek jobbára egy művelt elme költészeti „ujjgyakorlatai”, aki Szilágyi Andrástól, Baki Pétertől és Enyedi Sámueltől (Enyedi Gáspár bátyjától) tanulgatta a latin nyelvű poézist. Igaz, a felsoroltak mind ifjúkori próbálkozásai. Később, érettebb korában, sokat nélkülöző nagybajomi lelkészként, mindössze hét évvel halála előtt, a korábbiaknál sokkal erőteljesebb versben siratta el egy 1700-as keltezésű epitáfiumban Szilágyi Tönkő Mártont. Ennek a versnek még Tóth István inkább latintanáros, mintsem költői fordításában is van ereje és fénye:

„A pestis tüze észrevétlen ért el.

Hullsz le északi ég alá Titánként,

Es megszűnsz beragyogni a világunk

Buzgó apja miatt zokog fiad, s volt Oktatója miatt a jámbor egyház:

Meg nem tudja, beszélve ki lehettél,

Azt sem, mily nagy a szenvedéseidben;

Csak hogy míg a közös csapásokat álljuk,

Mész le a magyarok közt napunkként.

Jönnek máris az ősi templomokra Támadó hadak, űzve egyre a jót.”82

A „Nadányi latinossága” témához képest nagyon kevés anyagunk van szerzőnk anyanyelvű poéziséről. Az első a Kerti dolgoknak le-írásá-ban megjelent kétsoros bökvers, tele egészséges daccal és öntudattal:

„Nem minden olvasó, s’halgatonak teczem,

Nem minden olvasó, s’ halló teczik nékem.”83

81 Tóth István 1966,269.

82 Nadányi János, Szilágyi Márton sírfelirata, =Tóth Isván 1966,282-283.

83 RMKT XVII. 10,322.

44