Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
II. Ikonográfia és kulturális emlékezet Melanchthon paeonjai és magyarjai - adalékok a magyar protestantizmus történelmi identitásának alakulásához
Melanchthon nyilvános előadásain gyakran élt a történelmi tárgyú illusztrációval, érveléssel, ezeket utóbb W. Vendenhimer nevű tanítványa összegyűjtötte és kiadta azokat 1557-ben. Ebben a gyűjteményben találunk egy nagyon nevezetes magyar tárgyú történetet, amit Luthertől hallott Melanchthon valamikor. Számunkra ez szomorú eseményt, a mohácsi csata napját idézi, amikor a hagyomány szerint Perényi Ferenc püspök ezekkel a szavakkal fordult az ütközetbe induló magyar hadakhoz. A lejegyzés nem nevezi meg a magyar püspököt és nem is pontosítja az eseményt.112 A történet Brodarics István krónikájából származik, ott ezt olvashatjuk: „...Perényi Ferenc váradi püspök...valamennyi jelenlévő meghökkenésére azt mondta a királynak, hogy a napot, melyen a csata lezajlik, ha már egyszer így tetszett, a Krisztus vallásáért Tomory Pál fráter vezetésével elesett húszezer magyar vértanúnak kell majd szentelni (ugyanis ezt a számot még nem lépte túl a hadsereg), és ezek úgynevezett kanonizációja érdekében a kancellárt kellene a Városba küldeni, már ha túléli ezt a háborút, hiszen Rómában viselt követségei óta a pápa és a főpapság igen jól ismeri őt.”113 Az eddig bemutatott - Magyarországra, magyarokra vonatkozó - példák illeszkednek Melanchthon értelmezői rendszerének valamelyikébe (eszkatologi- kus történetteológiai, szinkretisztikus), vagy mindkettő jellemzőit mutatják. Az átvizsgált forrásanyagban ezen túl még számos Magyarországra vonatkozó információ (a tárgyaltnak többszöröse) bukkan fel, ezek azonban - mégha olykor figyelmet érdemlőek is - töredékesek, hírtörmelékek, újdonságok, de nem illeszti azokat írójuk saját értelmezői rendszerének egyikébe sem. Ezért aztán nem is törekedtünk mindezek bemutatására ezúttal. VII. Feltehető a kérdés, vajon a magyar kortársak hogyan fogadták Melanchthon „ajánlatát” a paeon ősökről és a mitologizált magyar előidőről; teljesen más emlékezetkonstrukciót, vagy kulturális emlékezetet javasolt a magyar protestantizmus számára. Ennek az az ára, hogy a magyarok így elveszítik hun-szkí- tiai őstörténetüket, egyáltalán nem kiemelt szereplői az eszkatologikus világeseményeknek, nem lépnek Isten kiválasztott népének helyébe, cserébe viszont hízelgő kulturális-történelmi kontinuitás a jutalom, Nagy Sándor egykori kiváló vitézei a török elleni harcok hőseivé és így Európa védelmezőivé váltak (Hunyadi János és Mátyás király révén), régi kulturális kifinomultságuk, műveltségük a zord viszonyok között is virágzik (Rubigallus, Wagner), korai krisztianizációjuk egyenesen vezetett a hitújítás igazságainak elfogadásához. Ebben a konstrukbarbár ellenség, a török hatalmába és uralma alá kerül.” (Jávor György fordítása) 112 Volumen XX. 1854, 548-549: .Aliquando D. M. Lutherus dicebat de quodam Episcopo Ungariae, qui ita consolatus esset suos milites, cum pugnaretur cum Tureis: Ihr lieben knecht steht heut fest, und werdet zu christlichen Rittern, so vil als eüer sterben, denen versprich ich, das sie werden heüt mit gott das Abentmal im himmel halten. Da aber die schiacht angieng, da machet er sich daruon, darnach fragten die landesknecht, ob er hinwert wer, und ob er auch nicht im himmel wolt eßen, sprach einer: Ey nein, er würdt heut gefast haben, darum kan er der malzeit nit erwarden.” 113 Wittenbergben ismerhették akár az első krakkói latin nyelvű kiadást, akár az utána következők bármelyikét, innen származhat. 166
