Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)

A Balassi-kánon első változata - Az 1595-ös bártfai antológia

A 12. versben - hatvanhat soros disztichon - Martinus Mokoschinus siratja el Balassi Ferencet, amely egyben imádság is: ELEGIA IN OBITUM MAGNIFICI ET GENEROSI DOMINI illustrisque Herois, domini FRANCISCI BALASSA de Gyarmath, pie in Christo vita fimeti. Ez alapvetően új hangot jelent a kötetben, hiszen az imádságot: a kereszténység egyik legfontosabb műfaját választja a szerző s ezzel a döntésével eltávolodik az eddigi versek meghatározóan antikizáló szemléletétől. Megnevezése szerint ugyan elégia, azonban alapvetően az imádság tulajdonságai jellemzik; valójában sajátos műfaji szinkretizmus bontakozik ki: hiszen a genus mixtum szintetizálja az oratio suasoria és a precatio kettősségét. Ez a retorika-poétikai kettősség viszont az antropológiai kettősség következménye: hiszen Ferenc a virtus és a pietas hőse volt. A kötet előző versei az antikvitás-reneszánsz műfaji rendszerébe sorolhatók: epigramma, epitáüum, elégia, epicédium Ennek következményeként megváltozik az uralkodó értékrend, amit csak néhol színez az ókori mitológiát idéző szinkretizmus. A büszke héroszokat - mindössze négy sorban - továbbra is Akhilleusz és Hercules jelenti, Ferenc Magyarország dicsősége volt, akinek elméje és keze hasonlított emezekéhez, karjaival mintegy tartja az eget a herkulesi hős, így a háború nehézségét hősiesen ő maga viselte:

Hic fűit Hungáriáé decus aequiparandus Achilli,

Herculis illius mensque manusque fuit.

Fertque veluti humeris coelum Tyrinthius heros,

Sic belli molem fortiter ipse tulit.32

A vers fogalomkészlete, érvrendszere a protestantizmus 16. századi világából származik, egy imádkozó közösség hangja szól, annak egy tagjaként, szószólójaként viselkedik a költő mindvégig. Ennek meghatározója a közösséget - a nemzetet - nyomasztó bűntudat, a bűnhődés gyötrelmének átélése, elfogadása, a bűnbánat és az isteni bűnbocsánat elnyerésének reménye. Ez áthatja a 16. századi magyar protestantizmus költészetét, prédikáció-irodalmát, történet- hlozófiai-teológiai szemléletét, meghatározó szerepet játszott ez a látásmód; gyökere - mint ismeretes - a wittenbergi melanchthoni-lutheri látásmód.33 Kialakulását döntően meghatározta a török hódítása, magyarországi térnyerése, amelyet teológiai-történetűlozófiai kontextusban értelmeztek. A protestantizmus rendkívül gazdag antiturcica irodalma műfajok sokaságában fejezte ki ezt a gondolatkomplexumot.34 Ennek latin (részben német) nyelvű változatai ugyancsak elterjedtek a német reformáció irodalmában. A hazai neolatin költészetben is jelen van G. Purkircher, Sylvester János, A. Gerardus, P. Rubigallus, Kassai Dávid Zsigmond műveiben, azonban jóval sűrűbben találkozunk vele a magyar nyelvű

32 DÉZSI, 1923,63933 ŐZE Sándor, „Bűneiért bünteti Isten a magyar népet” Egy bibliai párhuzam vizsgálata a XVI. századi nyomtatott egyházi irodalom alapján, Bp., 1991, Magyar Nemzeti Múzeum

34 IMRE, 1995. különösen az Opera antiturcica y.i A „lelkek felgyújtásá”-nak retorikai eszközei és A reformáció szemléleti fordulata című fejezetek: 98-125.

92