Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
A Balassi-kánon első változata - Az 1595-ös bártfai antológia
és Rimay) meghatározó szerepet kap ez a szemlélet.13 Ez a folyamat jól kitapintható éppen az 1590-es években, ennek ekkoriban ad lendületet J. Bocatius működése, aki maga is tehetséges és termékeny művelője e hazai neolatin irodalomnak. 1592-1594 között maga Balassi Bálint is sűrűn megfordult e „sodalitas litteraria” alkotóinak körében, működése, jelentősége számukra bizonyára egyre nyilvánvalóbbá vált. Ez a felismerés jelenik meg az 1595-ben kiadott latin nyelvű bártfai antológiában, amely egyben új feladatot is jelentett és tudatosított ebben az alkotói körben: a Balassi- hagyomány első irodalmi megfogalmazásának szerepét vállalták magukra. Ez a Balassi-fivéreknek emléket állító funeratiós kötet latin nyelvűségével, összetett szemléletével elsősorban a németországi poétikai-retorikai-műfaji mintákat követte, hasonló itthoni anyanyelvű párhuzamára nem lelhetünk. Ugyanakkor erőteljesen érvényesítette a hazai nacionális-konfesszionális speciális értékszempontokat. E felvidéki alkotókor tagjai jól ismerték olyan kiemelkedő 16. századi neolatin szerzők műveit, mint G. Sabinus, P. Lotichius Secundus, Nicolaus Reus- nerus, Fridericus Taubmannus, N. Frischlin és a költő fejedelem: Paulus Schede Melissus. Műveikre hivatkoznak is sűrűn, J. Bocatius ekkoriban ajánlja Schede Melissusnak Clariss. Viro Paulo Melisso, Comiti Palatino Equiti Aurato című versét, In Poetas, de gente Hungarica sinistre scribentes című költeményében nehezményezi és korholja Georgius Sabinust és Petrus Lotichius Secundust, akik néhol becsmérelték, igazságtalanul elmarasztalták a magyarságot.14 Nagyon fontos szerepet játszott ez az alkotói csoport a reneszánsz irodalomban oly meghatározó szinkretizmus minél teljesebb érvényesítésében. Ismeretes, hogy ennek elméleti értelmezése és érvényesülése mily meghatározó volt a német protestantizmus kulturális modelljében, szinte a kultúra teljes vertikumát áthatotta ez a komplex törekvés, amelynek teológiai-antropológiai konzekvenciái mellett természetesen számos retorikai-poétikai következménye is volt. Pállasz magyar ivadékainak nagyobbik része valamelyik protestáns felekezethez tartozott, így a hitújítás kulturális-konfesszionális programját igyekeztek összhangba hozni az antikvitás hagyományrendszerével, ez valósult meg a szinkretizmus Magyrországon addig még nem érvényesített mértékének a vállalásával, felhasználásával. Ebben a folyamatban pedig kiemelkedő szerepet játszott az 1595-ben Bártfán megjelent antológia. E kötet jelentősége önmagában is nagy, azonban fontos katalizáló szerepe volt az 1590-es évek költészetében. Hatása jól kimutatható a hazai neolatin poézis szerzőinek műveiben, számos szoros szál fűzi J. Bocatius Libri V. Hungaridos (1599.) című terjedelmes antológiájához. Ez a kapcsolat megjelenik az azonos szerzőkhöz fűződve (Darholcz Kristóf, Tolnai Ba13 Ennek akkor érthetjük igazán a jelentőségét, ha mellé helyezzük a 16. századi magyar nyelvű költészet párhuzamos jelenségeit, vagyis költészet-művészet értelmezésének, önértelmezésének változatait és ennek fényében vizsgáljuk önálló sajátosságaikat, egymáshoz való viszonyukat. A részletezés igénye nélkül megállapítható, hogy a magyar nyelvű költészet paradigmájában kialakuló folyamatot alapvetően a reformáció szabta meg, mégpedig ennek Magyarországon érvényesülő változata, amely sokmindenben eltért a német protestantizmus kulturális folyamataitól, mintáitól. Talán a liturgikus funkció dominanciájában lehetne definiálni az alapjellemzőket. 14 BOCATIUS, 1599,158-159,185-186. 81
