Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
A fogalmi szint alatti jelentések szerepe a reformáció korának retorikáiban
A pronunciatio fejezetében ugyancsak bő terjedelemben mutatja be a jelenség érvényesükét, és ajánlja szándékos felhasználását.16 Ehhez tudni-ismerni kell a hangok sajátosságait, használatuk törvényszerűségeit. Kifejezetten helyteleneíti bizonyos hangok-hangkapcsolatok használatát rossz hangzásuk miatt. A hang legyen jól hangzó, ékesített, hajlékony, tartós, a fülnek kellemes. A hangokat az elmondott téma, a felhasznált szavak és az érzelmek szerint célszerű megválogatni. Felhasználásuk a beszédben secunda musicaként működik, megnöveli a gondolati közlés erejét, hozzáadja a hangok kecsességét vagy szellemes meglepetését, elmeélét (vocis acumen et gracilitas). Ez azért is figyelemre méltó, mert az acumen csak a legritkábban kap szerepet a homiletikai irodalomban, beszédművészeti szerepe, értéke inkább majd az anticiceróniánus beszédmodellben mutatható ki.17 A szónoki beszéd különböző részeiben más és más módon kell a hangok szerepét érvényesíteni. Keckermann gondolatmenetében német nyelvű példákat is bemutat, hiszen ezt az eljárást az anyanyelvű prédikációkban is érvényesíteni kell. Felhasználásuk során bonyolult jelentésmoduláció alakítható ki, amelyet részletezően ismertet Keckermann. Mindkét retorikai művében igen gazdagon tárgyalja az eufonikusság kérdéskörét, a Retorica Ecclesiastica ugyan kisebb helyet jelöl ki neki, azonban a Systema koncepciója feltétlenül érvényesül prédikációelméleti munkájában is. Andreas Hyperius Deformandis concionibus sacris, seu de interpretatione scripturarum populari, Libri II. című műve 1553-ban jelent meg.18 Azt szigorúan homiletikának tekinti, amely önmagát szándékosan a retorika ellenében definiálja nyomatékosan. Előszavában leszögezi, hogy az isteni szó értése és magyarázata homiletikai célja, ebben csak az ihletett Szentírás lehet döntő, amelyet próféták és apostolok mondtak ki számunkra teljesebben és lángolóbban minden olyan olvasottságnál és tudománynál, amelyek korunkban csillogóan keresik az emberek bizalmát. Az igazi prédikátor is Isten szavait kapja meg, nem pedig az emberét. így beszélünk, nem úgy, hogy az az embereknek tetsszen, hanem Isten16 Bartholomaeus KECKERMANN, Rhetoricae Ecclesiasticae, siue Artis Formandi et habendi conciones sacras, Libri Duo, Hanoviae, Apud Gulielmum Antonium, 1604. A V. Vocis canones alii sunt generales, alii speciales fejezet tárgyalja a legfontosabb megállapításokat (137-142). 139-141: „Emendata vox requirit os explanatum, iucundum, urbanum, in quo nulla rusticitas, nulla peregrinitas... Bucholcerus vocis hac modulatione, incredibilem sibi in concionado gratiam dicitur conciliasse, dum operam dedit, ut voce uteretur quomodo tremente, atque adeo loqueretur, ut ipse scribit; Freundlich, frölich, mit einem stehenden, stehnenden und sehnenden ernst, humaniter, hilariter, flebili, querula, et velut anhelante quadam seueritate: ita videlicet, ut velut secundum musicam post commatam & cola, cessaret & vocem sisteret ac interiungeret. Hoc ergo vocis tam amabilis & flexamine donum, quo nihil est ad tapiendos, hominum animos accommodatius, quo facilius obtineamus, danda est opera, ut verba emphatica, & epitheta cum dulci, quadam vocis alleuatione efferantur... Haec mutatio & varietas est in intemdendo & remittendo, ita ut singulis quasi affectibus peculiarem pulsum & tactum, sicut Musici & Rhetores loquuntur, tribuamus, res magnas contentiore voce, paruas, remissione re- misssore proferamus...” 17 Vő. Retorikák a reformáció korából, A szövegeket és az illusztrációkat válogatta, sajtó alá rendezte, a kötetet szerkesztette, a bevezetőt, a záró tanulmányt és a jegyzeteket írta IMRE Mihály, Debrecen,Kossuth Egyetemi Kiadó, 2., javított kiadás, 2003, Csokonai Könyvtár, Források 5. Különösen 438-439, 442-44518 A lényegesen átdolgozott második 1562-ben, amit még számos kiadás követett. 74
