Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
A török-magyar háborúk témája a 16-17. századi nyugat-európai retorikai irodalomban
hogy róla beszéljünk, erényeit teljességében megismeije a világ. (A szerző itt utal arra, hogy szónoklata a germán, gall és hispán nép jellemzése után következik.) Először a termékeny Pannonia bőségleírása következik amplificatio és digressio, exaggeratio, dilatatio eszközeivel. Jól tükrözi ezt a gazdagságot, hogy a szerző tudomása szerint évente olykor nyolcvanezer hízott ökröt is hajtottak a bécsi vásárra. Szellemi értékeit olyan nevek hirdetik, mint Dudith András és Zsámboky János. Hosszas narratio mutatja be a katonai-harci értékeket, amelyhez áttekinti a magyar történelmet, ennek során bőven él a szerző a laudatio personarum eszközeivel. Különösen Mátyás erényeit részletezi: értesülése szerint amikor I. Miksa visszafoglalta Székesfehérvárt, látni akarta Szent István síremlékét; akkor még megvolt Mátyás érintetlen szarkofágja is, amelynek még sírföliratát is közli.38 A törökellenes harcok hőseit Albertus lelkesen antikizálja: így lesz Zápolya Imre Ulysses, Zápolya István Agamemnón, Kinizsi Pál Ajax, Szilágyi Mihály Nestor, Magyar Balázs Hercules, Mátyás király pedig Akhilleusz. Az eseményláncolatból azonban kiemel egy különlegesen nagyszerű és lelkesítő történetet, ez pedig Eger 1552-es ostroma, ezt majdnem két oldalon keresztül tárgyalja. Hangsúlyozottan hypotiposist alkot, ennek pedig az egri nők hősiessége a tárgya, egyben comparatio és gradatio is, hiszen vitézségükkel a férfiak és más népek számára is példát jelenthetnek. A jelenet az ostrom egy pillanata, amikor anya és leánya állnak a várfalon, fegyvereket forgatva, ha már az is használhatatlanná vált, követ ragadva szállnak szembe a felfelé nyomulókkal. Pajzsul már csak a halottak védelmezik őket, halott anyját lánya éppen csak elviszi a templomba az elesettek közé, utána siet vissza a tomboló küzdelembe. Áldozatuk ahhoz a magyaréhoz mérhető, aki Jajca ostrománál a szultáni zászlót kitűzni készülő janicsárral bírókra kelt és magával rántotta azt a mélybe. (A szerző itt a Nándorfehérvárhoz és Dugovics Tituszhoz kötődő történetet Jajca várába helyezi.) Ugyanilyen teljedelemben beszéli el a szigetvári ostromot és Zrínyi Miklós mártíriumát, a történetben nyomatékkai hangsúlyozva a Krisztus bajnoka (Athleta, Heros Christi) szerepértelmezést, identitást.39 Kettős paradigmarendszerben mutatja be Zrínyi kiválóságát: állandóan antik hősökhöz méri: Mutius Scaevola, Fabritius, Rutilius, Regulus, azonban mindez teszi őt képessé, hogy az egész kereszténység üdvéért harcoljon (salutem suam pro totius Christianae Reipublicae salute tanta promptitudine profundentis jacturam animitus deplorem...). Képességeivel Zrínyi is valóság fölöttivé válik, hiszen halála az isteni hősiesség mintája, példaképe: divinae virtutis specimen. A leírás aprólékos jellege alapján bizonyosra vehetjük, hogy a szerző használhatott forrásmunkákat: hiszen részletesen beszámol a kirohanás előtti eseményekről.40 Elbeszéli az ün38 A közölt sírfölirat valódiságáról nem győződtünk meg, bár elképzelhető, hogy a szerző valamely közkézen forgó humanista leírásból kölcsönözte az epitáfium szövegét, amely aligha látszik ugyan hitelesnek (ahhoz túl egyszerű), de így hangzik: „Marmore hoc Matthias Corvinus situs est: quem facta Deum ostendunt, fata fuisse hominem.” 468. 39 Ez ugyancsak arra figyelmeztet, hogy a Szigeti veszedelem felé vezető úton számba kell venni ezen retorikai irodalom alkotásait, hiszen folytatják a Wittenbergi Album által kezdeményezett folyamatot. 40 A legvalószínűbb Bonfini művének ismerete, amelynek baseli kiadása (1568) már tartalmazta azokat az appendixeket, amelyek részletesen tudósítottak az 1552-es és 1566-os magyarországi török 61
