Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
A török-magyar háborúk témája a 16-17. századi nyugat-európai retorikai irodalomban
értelemben adhortatióba torkoll, amely a jelenlévő hallgatósághoz, de az egész keresztény nyilvánossághoz intézett biztató kérlelés - egyben hiperbolisztikusan értelmezett exemplum -, a valaha is ember által látott legkegyetlenebb ellenség ellen. Mindezt - a retorikai gyakorlatban meglepő módon - imádság-könyörgés (precatio) zárja, amelyben a szerző minden keresztény szabadságáért könyörög, de legjobban azoknak kéri Isten kegyelmező segedelmét, akik a török ellen harcolnak; ezek pedig a Te katonáid, Istenem (milites tui, Domine), vagyis a magyarok ,33 Még egy kéziratban maradt 16. századi szónoklatról kell röviden beszélnünk, amely legtöbb vonatkozásban a nyugat-európai mintákat követte. Baranyai Decsi János oratiója 1598-ban keletkezett, Istvánffy Miklós kéziratos gyűjteményében maradt ránk: Oratio de bello adversus Tuream fortiter et constanter persequendo címmel, amelyet Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemnek ajánlott.34 A szerző bizonyosan myomtatott kiadásra szánta művét, ami azonban nem valósult meg. A nagyon színvonalas szónoklat mindenben a nyugat-európai rétoriskolák beható ismeretét mutatja.35 Tanulmányait Baranyai Wittenbergben és Strassburgban végezte, itt alaposan megismerte Sturm és Melchior Junius retorikai műveit, módszereit. Mindketten kimagasló szinten művelték az opera antiturcica műfajait, különösen a szónoklat és szónoklattan területét. (Baranyai még búcsúztatóverset is írt a Manes Sturmiani című funeratios kötetbe, amely Sturm halála után jelent meg.) A szónoklat egyik forrása Busbequius Exclamatioja, amelynek több vonása visszatér majd Zrínyi Áfiumkban. Zrínyi egyik lehetséges forrása így Baranyai Decsi műve is lehetett, ha annak voltak korabeli másolatai. Az oratio szerkezete, érvrendszere a 16. századi retorikák módszerét követi. Az ismert toposzok közül szerepel a propugnaculum Christianitatis, valamint Magyarország, a megnyomorított szülőanya (Ungaria mater afflicta). A dialektika felosztása szerint értékeli a török elleni háború fajtáit általánosságban (genere), amelyek lehetnek hasznosak és lehetségesek (utilitate, facultate), igazságosak, szükségesek (iustum, pium, necessarium). Bőségesen él a suasoricus eszközökkel, amihez felhasználja a történelmi narratio exemplumait, hypotiposisait: vagyis a török-magyar háborúk történetét, hőseit idézi föl (Hunyadi János, Mátyás király). Az elrettentés és felrázás hatékony módszere az ellenség barbár pusztításainak minél sokszínűbb leírása, a flammatio animarum contra Tureas. Erősen él benne a dicső győzelem vagy teljes nemzeti pusztulás drámai alternatívája: „aut vincendum est, Christo Duce, et auspice Christo, aut patriae sanguine ultimoque spiritu litandum...vél Christianos vincere, vel gloriosae mortem oppetere 33 Uo., 584: tot ac tantos vindices et assertores libertatis, non solum nostrae, verum etiam omnium Christi nomine sacro baptismatis fonte qui sunt initiati, concessisti: qui praesenti tuo auxilio Turcici et tyranni rabiem et furorem a finibus nostris averterunt... milites tui, in nomine tuo, circumdati lorica pietatis, cincti gladio justitiae, veritatis clava muniti.” 34 A kézirat keletkezéséről, jellemzőiről: BALÁZS Mihály - MONOK István, Történetírók Báthory Zsigmond udvarában, in Magyar reneszánsz udvari kultúra, Szerk. R. VÁRKONYI Ágnes, Budapest, Gondolat, 1987, 249-263. 35 Szövegét latinul és magyar fordításával kiadta: BALÁZS Mihály - MONOK István - VARGA András; TAR Ibolya (ford.), Baranyai Decsi Jánosnak a török elleni háborúra buzdító beszéde 1598-ból, in Lymbus, Művelődéstörténeti Tár II. Szeged, 1990, 37-100. 59
