Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
Küzdelem a fiziko-teologizmus örökségével - Szőnyi Benjámin öregkori műve (Istennek Trombitája, 1790-91.)
A közeli német kortársak közül kínálkozó párhuzam B. H. Brockes Das Firmament című költeménye. A világ tér- és időbeli végtelenségének sejtelmét átélő szerzőre ránehezül törpe végességének szorongása, elveszettsége, hiábavalósága. Csak a mindenütt jelenlévő Istenhez való lelki visszatalálás adhat megnyugvást: benned találtam meg újra önmagamat. „Mein ganzes Wesen ward ein Staub, ein Punct, ein Nichts, Und ich verlor mich selbst. Dieß schlug mich plötzlich nieder; Verzweiflung drohete der ganz verwirrten Brust... Allein, o heylsams Nichts! glückseliger Verlust! Allgegenwärt ‘ger GOTT, in Dir fand ich mich wieder.”78 A pietizmus misztikája az örökkévalóság problematikáját sajátosan értelmezte, nem valóságos tér- és idődilemmának tekintette, az elől kitért. A „Pia desideria” lelkiségében az Örökkévalóság számára beígért üdv már itt e földi létezésünk során elérhető: „...für die Ewigkeit verheißene Seligkeit bereits während des Erdendaseins zu genießen.”79 Friedrich Richter megfogalmazása szerint: So sey mein Himmel auf der Erden Mein Reichtum, meine Herrlichkeit, Mein Gott mit mir in den Beschwerden, Mein ewig Leben in der Zeit. (Uo.) Daniel Sudermann egyik versében bemutatja az „osculum spirituale”-t, amely valójában egy álomszerű vízió, a lélek égbe emelkedésének, ragadtatásának leírása. Ott az Istennel való csodálatos egyesülés élményét éli meg, visszatekintve az örökkévalóság megízlelésének (als Vorschmack auf die Ewigkeit) tekinti azt: Eins ist, das sie verzücket wird, In eine solche Höhe geführt, Das es unleidlich ist Zusehen, Den Augen lieblich und bestehen, Das ist ein Liecht der Liechter klar In dem sie Gott laßt schauen gar, Als in eim Traum, die Ordnung schon, Wunderbarlicher Freud und Wonn, Deß gantzen himmlischen Heers groß, Und wird jhr wunder so grundloß. Das sie gar nicht weiß was sie hört, Sihet oder spürt eben dort. Da wird der Seelen gedächtnuß, Mit solcher Gnaden uberfluß So gantz begossen und vereint, Mit Gott selbs, das sie alsdann meint, Sie sey in Gott, ein kleine zeit (sic!): O wol der Seeln in Ewigkeit. 78 ZELLE, 1990, 238. 79 KEMPER, I99I, 44. 422
