Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)

Küzdelem a fiziko-teologizmus örökségével - Szőnyi Benjámin öregkori műve (Istennek Trombitája, 1790-91.)

Hóid, tsillag sereg, el-rejt magát tőlök Fel-támadt testeik nyílt ablakait,

Pokol setét vak tüze meg-vakít,

Itt pokol tűznek nints fénye, világja;

Hanem setét füst, vesztő, rontó lángja.

Minden éltető szer (elementum) támad ellenek, Levegő-ég hellyt füstéi lehellenek,

Testek gyúló száraz fák a’ tűznek,

Nem tehetik szerit egy tsep víznek,

Lésznek a’ földnek ki-hánnyt okádása- Ájuló irtózás ezek hallása.68

A szertelenül hajszolt és zsúfolt képek az idézet utolsó sorának hátborzongató eksztázisába torkollnak, Szőnyi azonban nem elégszik meg a mégoly sodró erejű képek epikus sorjáztatásával, s bár a vers közben is él a hatásos retorikai eszközzel, az invokációval, utolsó strófája fenyegető, kinyilatkoztató indulatú felszólítás: „Retteny-meg ember, ki még e’ földön élsz, te, kivált ki illy nagy Istent nem félsz Ha még nem hallasz pokolból sírást: Olvasd, halld, de szentül a’ szent írást...”69

A barokk példák mellett tanult az ókori íróktól, így Vergilius Aene- z'sének alvilág leírása is inspirálta. A 6. ének néhány sorát magyarra is fordítja lábjegyzetében; Vergilius időmértékét a barokk epika népszerű, négysarkú tizenkettesével teszi át, költői erejét növeli és kereszténnyé alakítja:

Ha bírnék száz nyelvel, s száz ember szájával,

Nagy tüzes vast verő száz pöröly hangjával;

De a’ ‘bűn sok nemét meg-nem számlálhatnám,

Pokol kínja számát is ki nem mondhatnám.70

A barokk kompozíció bonyolultan építkező, egyetlen motívumot sokféleképpen variáló, majd gigantikussá tágító szerkesztésén is kipróbálja erejét Szőnyi. Az el-kárhozottaknak boldogtalan állapottyakról című vers ezt példázza. A kárhozat forrása a fűzként gyorsan fellobbanó testi gyönyör, lelket a test sokszor visz kárhozatos álomba, majd attól megszabadulva fűzként éget a lelkifurdalás. A lélekben égő önvád tüze nem enged tovább nyugalmat, e motívum megsokszorozódik, már nemcsak belül éget, hanem kívül is lobog a pokol látomásos lángoló büntetése, átváltozik az örökké égő fűzzé:

Mint fel-gyúlt tövis tűznek ropogása,

68 IT: 24 - 29.

69 Uo., 29.

70 Uo., 35: Non mihi si linguae centum sint, oraque centum,

Ferrea vox, omnes scelerum comprendere formas,

Omnia poenarum percurrere nomina possem.

418