Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
Küzdelem a fiziko-teologizmus örökségével - Szőnyi Benjámin öregkori műve (Istennek Trombitája, 1790-91.)
ta. Fölvonul az élő és élettelen természet, növény- és állatvilág, végül az ember mikrokozmosza tárul föl a szervecskék, szervrendszerek sokaságával, csodálatos látványuk és működésük leírásával. A fiziko-teologizmus műveinek többségéhez híven Szőnyit is leginkább a mikro- és makrovilág bűvöli el. Leírásaiban mindig visszatérő fordulat a szemléleten túl a csodálat és elragadtatás többletérzése. Sokszor már a vers kezdetén olvashatjuk: Admiror vasti diffusas aequoris undas Et montes in quos cogitur aqua maris...41 Megcsodál (miror), elragadtatással tölti el (obstupeo), elámul (admiror), lépten-nyomon ezt olvashatjuk. Izgatja a csillagos ég, annak távolságai, lehetséges határai, leírhatósága: „Quid statuas mundi finem quis terminus orbis?...”42 Megjelennek a Nap körül keringő bolygók, állócsillagok, üstökösök: Cometae, Coelum stellarum fixarum, Planetae.43 Különösen a Saturnus helyzete, távolsága, nagysága izgatja; ismeretei szerint ez a legtávolabbi bolygója a Napnak: Planetae qui a centro Solis longiter absunt Errantes stellae quo Soli longius absunt Hoc minor illorum visitur et facies Corpora magna, facit longinqua remotio parva. Sol, terra major, cernitur esse minoro. Concipito Solem Saturni in sede locatum: Saturnus quantus: Sol Sol ibi tantus erit... Saturnus Summi volvitur orbe velox. Exterus his reliquis Planetis terminat orbes Quis Sciat hinc quantus sidera ad usque locus?44 Lírai meditáció is születik az égitestek útjának, mozgásaik változásának szemléletéből: a ragyogva kelő, majd fényét vesztő kihunyó, lenyugvó Nap a születés és elmúlás élményét asszociálja, a Hold gyakori változásai az élet kiszámíthatatlanságára emlékeztetik. Ég és föld között ölel körül bennünket a levegő, amint az emberi élet is ezen határok közé rendeltetett. Contemplatio Vitae humanae in corporibus coelestibus Sol oriens vitae fugientis denotat ortum 41 Uo: 166: De maribus seu aequore 42 Uo: 204-205. 43 Uo. 44 Uo. 408
