Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
Poétika- és retorikatörténet Cicero és/vagy Krisztus? A reformáció 16. századi retorikáinak egyik dilemmája
foglalja valóban az egész üdvösséget. Ezekkel a szavakkal világosan megmutatja az apostol, hogy a szövegből mit kell értenünk: mi szolgál a hittételek tanításához, (tanulásához) és megismeréséhez, mi az életmódhoz, vagy erkölcsösséghez, mi szolgál a mi vigasztalásunkra. Az apostol a doctrinával megmutatja pedig az igazi hitelvek megalapozását, a redargutióval a hamis hitelvek cáfolatát, és így mind e két félen keresztül a hit megerősödik. Az institutio viszont megmutatja a helyes tanítást az élethez és az erkölcsösséghez, a correctio a bűnök feddését, kifogását és a rossz erkölcsöket, szokásokat; és így mindkét rész magába foglalja az élet minden kötelességét, emberbaráti kötelességét, a szeretetszolgálatot. Végül a consolatio megmutatja a buzdítást a kitartásra, ahogy az egészséges tanításban, úgy az isteni erkölcsben, és ezen keresztül a remény megerősödik. Ennélfogva látod ezeket a fő dolgokat úgy elrendezve, hogy minden, ami egy keresztény ember tökéletességéhez szükséges, abban teljesen benne vannak. A hit, remény és a szeretet körülhatárolják a keresztény teljesség összességét. így a prédikációk minden genusát éppen ezek szerint a hitelvek szerint kell megkülönböztetni, ezért ebből az öt fő hitelvből levezetni, származtatni. így jelöli ki Hyperius a prédikáció öt genusát: a genus doctrinale, vagy didaoicaXiKÓv a tanító prédikáció számára, a genus redargutivum, vagy — íXíyymw a vitázó prédikáció számára, a genus insti- tutivum, vagy naiöevuKÓv a morális prédikáció számára , a genus correctorium, vagy — énavópümiKÓv a büntető prédikáció számára és a genus consolatorium, vagy jtapaKÁrjnicóv a vigasztaló prédikáció számára. Mindez természetesen korlátozza az antik-reneszánsz retorikai hagyományok érvényesítését a retorikai szisztéma teljes vertikumában.52 Ez a kommunikációs célkitűzés, szándék sokmindenben illeszthetetlen a genusok, az inventio és a dispositio elemeihez, ezért is kifogásolja oly hevesen a genusok homiletikai érvényesítésének szándékát: „Én úgy látom, tévesen gyötrik és nem is jelentéktelen jogtalanságot, erőszakot okoznak a Teológiának - minden tudományok fejedelmének -, akik megpróbálják az ügyeknek azt a három nemét (Deliberativum, Demonstrativum, Iudicilae) a világi fórumokról az istenfélő és jámbor egyházba behozni azért, hogy a prédikátoroknak követendő célul tűzzék ki azt. Annál jogosabb a prédikációk azon nemeit felismernünk, amelyeket és ahányat a Szentírásban az Apostol megkülönböztetve elválasztott.”53 Olykor meglepő ingerültséggel utasítja el a retorikai szisztéma elemeit. Szerinte az egyházba hamis tanokat hozók gyakran használnak szofisztikus tanokat, amelyek az emberi gondolkodás hamis tanaiból - így a dialektikából - keresnek érveket, 52 HYPERIUS, 1553, 116: „Cum igitur orationem omnem quae ex scripturis ad instituendos homines ad pietatem paratur, sine involucris significet Apostolus ad haec quinque dirigi debere capita... recte sequentes excellentissimi concionatoris Divi Pauli iudicium, quinque constituemus concionum genera: quorum primum apellabitur Doctrinale seu didaskalikän: secundum, Redargutivum sive — eXey/iicov; tertium, Institutivum, alias naiöévxiKÓv, ...quartum, Correctorium vel — ejiavűpmÓTiKÓv: quintum, Consolatorium, jiapaucArjTiKÓv, vel napapvttiKÓv.” 53 Uo., 76: „Frustra mihi videntur se torquere, atque iniuriam etiam non leuem inferre Theologiae, omnium disciplinarum principi, qui conantur tria illa genera causarum (Demonstrativum, Deliberativum, Iudiciale) e prophano foro in sacram et religiosam Ecclesiam inducere, atque concionatoribus proponere sequenda. Quanto iustius illa agnoscemus genera concionum, quae, et quot in sacris literis ab Apostolo distingui cernimus.” 38
