Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
IV. Barokk, kései pietizmus, fiziko-teologizmus A termékeny Magyarország toposza Szőnyi Benjámin latin nyelvű versében
mus irodalmi-publicisztikai földolgozásai. Jelenléte innen megszakítatlan a 16. században, elsősorban a humanista irodalom hagyományrendszere folyamodik hozzá következetesen. Hazai szerzők (P. Rubigallus, J. Sambucus, G. Purkircher, A. Gerardus, Kassai Dávid Zsigmond, Hagymási Bálint, Nagyszombati Márton, J. Bocatius stb.) mellett külföldiek is (U. Velius, G. Sabinus, M. Schrot, J. Cuspinianus, Johannes Wesselus, stb.) előszeretettel komponálják bele műveikbe, és Magyarország meghatározó attribútumaként állandósul a propugnaculum Christianitatis mellett. Meghonosodásában, állandósulásában nyilván meghatározó szerepe volt a Mohács utáni veszteség-tudatnak. Ennek irodalmi-publicisztikai kifejezői valamennyien a retorika eszköztárát használták; a drámai módon hirtelen bekövetkezett értékvesztés fölerősíti a korábban meglévő értékek fölmutatásának, kimondásának i- gényét. Ennek tükrében még fájdalmasabb a bekövetkezett veszteség, bemutatása pedig másokat is rádöbbenthet erre, együttérzést válthat ki, amely segítésre ösztönözhet. Atoposznak retor ikailag viszonylag rögzített funkciój a alakul ki, ez pedig a genus demonstrativumban a laudatio. A termékenységnek a dicsőítésben betölthető retorikai szerepét olyannyira fontosnak tartották, hogy korabeli retorikák elfogadott gyakorlatként hivatkoznak is rá. Példát találunk erre Iacobus Omphalius De elocutionis imitatione ac apparatu liber unus című 1572- ben, Kölnben megjelent művében. A genus demonstrativum tárgyalásánál beszél különböző helyek, helyszínek (Locus) dicsőítésének retorikai eszközeiről, közöttük önállóan említi a termékenység fölhasználásának eszközét. Egy földrajzi terület becsét leginkább naturális-vitális értékeinek fölsorolása szemléltetheti, ennek azonban része lehet a városok gazdagsága, híressége, szellemi nagysága, művelt embereinek kiválósága, amint az Párizs esetében érvényes lehet.20 Dicsőíthetjük azért is, mert a gondolkodás, elmélyedés számára lehetőséget ad. Megmutatta már ennek példáját Cicero is híres Szicília laudatiojában.21 A reneszánsz retorikák tehát nyilván imitációs alapjuknak tekintették e tekintetben is Cicerót, azonban Vergilius Georgica címűművének II. könyvében az Italia dicséreteként emlegetett részt is a kiemelten követett ókori szerzők példái közé sorolhatjuk. A reneszánszban maga Petrarca éleszti újjá a laus Italiae ókori hagyományát, amelyben buzgón imitálja Vergiliust és Cicerót. Ad Italiam és az Ad Aeneam Senensem című episztolája a fertilitas változatos és gazdag fölhasználása, a szülőföld dicséretének sokak által követett példáját alkotta meg e két versével. Magyar szerzők közül már említettük Hagymási Bálint Magyarországhoz című 20 Iacobus OMPHALIUS, De elocutionis imitatione ac apparatu liber unus, Coloniae Agrippinae, 1572,108-109. (DEK: 752.799/3) Vergilius, Georgicon, II, 136-176. 21 OMPHALIUS, 1572, 8: „Locorum laus a fertilitate fructuum, et pastionis magnitudine, et huius- modi fere dicitur. Quasi dicas: Asia optima regio est, et fertilis ubertate agrorum, varietate fructuum, magnitudine pastionis. Lutetia urbs omnium gentium orbisque, terrarum celeberrima, copiosa, eruditissimis hominibus, liberalissimisque studiis affluens. Crescit enim praecipue locorum laus ex circumstantiis: quas qui animo cogitationeque tenet, non admodum in locorum descriptione laborabit. Extat autem apud M. T. Ciceronem insignis laus Siciliae, Tusculorum, ac Laurentis apud Plinium non sunt obscura exempla. Dicitur autem locus amoenus celebris, desertus, lubricus, et periculosus, opacus, et frigidus in sylva, salubris, pestilens, copiosus a frumento, maritimus, planus, montuosus, vastus, obscurus.” 384
