Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)

IV. Barokk, kései pietizmus, fiziko-teologizmus A termékeny Magyarország toposza Szőnyi Benjámin latin nyelvű versében

tom, hogy úgy tudjunk majd egyszer, egy majdan létrejövő új irodalomtörténeti áttekintés során ítélni a magyar irodalom régebbi századairól, hogy tudatában legyünk: ez az irodalom kezdettől fogva és egészen a tizenkilencedik századig kétnyelvű volt... A kutatás jelenleg csupán kezdeteinél tart a XVIII. századi hazai latinság tárgyában. Még bibliográfiailag sem rendelkezünk kielégítő összeállítással a több ezer latin munkáról (egy részük máig kéziratban), melyek a tudós értekezésektől a napisajtóig minden létező irodalmi és irodalomalatti műfajt felölelnek... A magyarországi latin költészet fénykora - legalábbis mennyiségi szempontból - a XVIII. századra esik. Sajnos ez a több száz műre rúgó termés egyelőre jórészt feltáratlan, részben még kiadatlan is.”3 Legnagyobb számban jezsuita és piarista szerzők művei maradtak ránk, azonban a protestáns irodalmi műveltségben is fontos helyet töltött be ez a latin nyelvű költészet. Ugyancsak Szörényi László mutatta be, hogy milyen jelentős szerepet játszott a jezsuita latin nyelvű verses epika a honfoglaláskori tárgyú hősepika kialakításában.

Szőnyi Benjámin életműve éppen a 18. század azon kétharmadában született, amely egyfelől az anyanyelvű irodalom megújulásának közismert folyamata, másfelől még a latin nyelvű irodalom továbbélésének korszaka. Szőnyi nyomtatott művei mind magyar nyelvűek (természetesen bőven él ezekben a latin nyelvű jegyzetelés, szövegbetoldás eljárásaival), latin nyelvű verses művei kéziratban maradtak. Ez a kéziratos könyv közel négyszáz verses művet tartalmaz több tematikus ciklusba sorolva, jellemzői a korszak neolatin költészetének sajátosságait mutatják, természetesen szorosan kapcsolódnak az életmű magyar nyelvű részéhez.4 Nagyon valószínűnek látszik, hogy háromszáz epigrammát önálló kötetben nyomtatásban is megjelentetni kívánt, erre azonban sajnos nem került sor. Erre utal a világos szerkesztettség, Praeloquium áll a versek élén, amelyet a három könyvre osztott kötet részeinek, tartalmának felsorolása követ: „Conspectus totius huius opusculi in tres Libellos distributi, quorum. Primus, exhibet Faciem Regni Hungáriáé exordii quasi loco praemissam. Secundus, comprehendit fundamenta Virtutis Christianae. Liber Tertius, agit de Vitiis Plero- rumque orbis nostri Dominum. Appendix, proponit Peculiaria quaedam, de pace et concordia universae sectae Christianorum.”5 Az első ciklus a legáltalánosabb állami jelképek, intézmények, személyek verses bemutatása, értelmezése, amelyben ott találjuk az uralkodót, a magyar királyság koronáját, a címert, törvényeink eredetét.

3 SZÖRÉNYI, 1999, Utószó, 170., Latin nyelvű Árkádia a tizennyolcadik századi Magyarországon,123., Latin költészet 1770 és 1820 között, 104. Vö. még VÖRÖS Imre, A Károlyi család és a korai felvilágosodás, Irodalomtörténeti Közlemények, 1977/2,197-203.

4 IMRE, 1997, passim Ezeket a verseket többnyire epigramma formában írta.

5 SZ:V, 36. Ez a ciklus a kéziratos kötet utolsó ciklusával együtt - Miscellanea Epigrammata - sok versben tárgyalja a vallási türelem kérdéskörét, amely különösen gyakori volt a 18. századi protestáns közegben, hiszen az Edictum Tolerantiae előtt annak hiányát panaszolták, megszületése után pedig annak megjelenését és áldásos következményeit ünnepelték. Nem véletlen, hogy valóságos költői ágazattá önállósult ez a protestantizmus irodalmában, jelentős részben latin nyelven. (Műfajok sokasága születik: így a támadóbb, polemikusabb hangnemben pasquillus, szatíra, változatos vitupe- ratiók, a panaszkodóbb hangnemben pedig lamentatio, elegia, laudatio. Mindennek megtaláljuk politikai publicisztikai párhuzamait is.)

379