Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
Szenei Molnár Albert Appendix de Idolo Lauretano című művének polemikus jelentése ikonográfiái, textuális és himnológiai értelmezésben
amelyet illusztráció díszít. A fametszet a babiloni paráznát ábrázolja, aki a hétfejű szörnyetegen ül és a föld királyai az ő táljából isznak, kivehetően háromszögletű pápai korona van a fején, vagyis egyértelműen a Papissával azonosítja a kiadvány. (A két fametszet ikonográfiái rokonsága nyilvánvaló, valószínűleg mindkettő azonos mester munkája.) Egy felirat is áll felette, megerősítve a határozott azonosítást: ,Agnes Ain Weib au. Engelant Johannes der sibent genant Anno 851.” Ez egyértelművé teszi, hogy a Papissa az apokalipszis asszonya, egyben az elkurvult pápaság (verhurte Papsttum) mai jelképe is. 1565-ben Eislebenben megjelenik az Apotheosis Joannis VIII. Pontificis Romani, Ein schön Spiel von Fraw Jütten (rövidítve: Juttenspiel). Ez tulajdonképpen drámai feldolgozása a történetnek, amiben megtestesül az Antikrisztus, a babiloni paráznában a reformátorok számára. Hieronimus Tilesius adta ki, elmondása szerint a kézirat a 15. századból való, és úgy tudja, valódi szerzője Dietrich Schernberg. Christopher Irenaus írta hozzá az utószót. Formailag afféle misztériumjáték, részben a mennyországban játszódik. Egy fiatal lány, Jutta a főhőse, aki saját elhatározásából tudományos karriert alakít, ehhez férfiruhát visel, azonban előrehaladásához felhasználja a szeretőit. Az ördög megerősíti ebben az elhatározásában, sikert ígér neki és valóban meg is segíti (diabolo procurante cardinalis, post papa). Párizsban doktori fokozatot szerez, majd szeretőjével Rómába megy. A szöveg bemutat nekünk egy exorcismust, aminek során egy ördög a maga terhességét és a női nemiségét a nyilvánosságnak felfedi. A mennyben Krisztus az anyjának panaszkodik Jutta bűnbeeséséről és hajthatatlanságáról. Jutta halála után az ördög a lelkét a pokolban kegyetlenül meggyötri. Mindig hívja, könyörög 369