Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
A kötetszerkesztő és Rimay-filológus Szenei Molnár
Sok faytalan nepek ime ram omlanak, kik nagy/ erößackal ream tamad- tanak, de hogy Bent neveden/ Jemmit nem adanak, azért mind fejenként meg gya/laztattanak. Mert keß vagy Vr IJten te az kegyelemre, haylando/ az jóra mi segitsegünkre, de sok tűrés után ha terß/ bün- tete/re, gonoßok elveßnek csak hamar vegtere. Te nagy jo voltodból es fog- adaJódból, könyörül /en raytam az en nyavalyámban, reßeltesd ßolgadat/ te aldomajsodban, tarts meg ßolgalodnak fiat az ha/lal- ban. Hogy az kik gyűlölnek eletemet bánván, legye/nek miattam mint meg gya- laßtatvan, la/sak meg / hogy engem ßeretz Vram nyilván, ke Jerü Jegemből/ örömet tamaßtvan. Ezek az Dávidnak kevely nepe ellen, buzgó i/madjaga ez földön elteben, irta be nyoltzvanhat ßep/ dicsiretiben, hogy nyomoraJagban tanullyunk mi/ ebben. Sok faitalan nepek ime ra(m) omlanak Kik nagi erößakkal ream tamadanak. de hogi Bent neueden semmit nem adanak/ azért mind feienkent megh gia- laztatanak. Mert te io nagi Vram keß az Kegielömre/ hailando az iora ieüij segitsegeünkre/ de sok teüres után ha terß beüntetesre/ gonoßok el ueßnek hamar uegezetre. Te nagi io uoltodban es fogadásodban/ Köniöreülij en raitam en niaualiaim- ban/ reßeltesd ßolgadat ßent áldomásodban/ tarts megh ßolgalodnak fijat az halaiban. Hogi az kik gieulölnek eletemet banniak/ legienek mijattad mind megh gia- laztatuan/ lássák megh hogi engem ßeretz Vra(m) niluan/ Kesereüsegemböl örömre fordituan. Ezök az Dauidnak keuely (kemenii) nepek ellen/ buzgó imatsagi ez földönn elteben/ irta be niolczvan hat ßep ditseretiben hogi niomorasagban i 6 tanulliunk mi o o ebben Huné lege nunc disce, nunc cu(m) feruore labora sic érit hóra breuis, et labor ipse leuis 13 Soc faytala(n) népec imé rám omlanac/ Kic nagy erößackal reám támad- tanac,/ De hogy Bent neveden sémit nem adánac, Azért mind fejenkint megy aláztatánac. 14 Mert kéB vagy Ur I/ten te az kegyelemre, Haylandó az jóra, mi segidsegünkre,/ De soc tűrés után ha térB büntetésre,/ Gonoßoc elveßnec czac hamar végtére. 15 Te nagy jovoltodban és fo- gadsodban,/ Könyörülly én raytam az en nyavalyámban,/ RéBeltej'd Bolgádat te áldomásodban,/ Tarts meg Bolgálodnac fiat az halál- ba(n). 16 Hogy az kic gyülölnec életemet bánván,/ Legyenec miáttam mind meggyaláz- tatvan,/ LáJJac meg hogy engem ßeretß Uram nyilván,/ Ke Jeni Jegemből örömet támafitván. 17 Ez az Bent Davidnac kevély népec ellen,/ Buzgó imadsaga ez földön élteben,/ Irta bé nyoltzvan hat Bép diczéretibe(n),/ Hogy nyomorasagban tanullyunc mi ebben. 322
