Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)

Poétika- és retorikatörténet Cicero és/vagy Krisztus? A reformáció 16. századi retorikáinak egyik dilemmája

et Cicerone sumtis című műve.29 Terjedelmes előszava igen fontos elvi megállapításokat tartalmaz. „Isten megalkotta az embert... Evégett az emberi gondol- kodásban-értelemben elhintette saját fényének a sugarait, amelyekkel őt magát megismerhetjük. Hozzáadta ugyanis a nyelvet és a retorikát, amelynek mintegy a fényével a mi értelmünknek a gondolkodó képességét másoknak érthetően megmutatjuk, kinyilvánítjuk. A természetnek ezt a fényét, megmutatva és előírva a helyes megismerés, a valóságos és igaz itéletmondás, az érthető és pontos el- magyarázás útját és rendjét, Dialektikának és Retorikának nevezzük. Amiként gyakran láttunk nagytehetségű, az irodalomban járatos embereket a természet jótéteményével sok dolgot helyesen értelmezni, elmagyarázni, igazi érveket találni, alkalmazni, másokat másokból következtetni, jól rendezetten a léleknek a gondolatokat előadni és a művészeti alkotásokat érthetően megismertetni. Ha pedig a legtöbb emberben a természetnek ez a fénye homályossá válik, és azok a tehetségek maguk is széptudományok nélkül gyakran eltévednének és saját tetteik bizonyosságának az okait nem fognák fel: Isten mérhetetlen jótéteményeivel hősi tehetségeket ébresztett fel, akik isteni végzésből a rétorika jeles művészetét- tudományát megalkották és kiterjesztették, amely kiváló képesség uralkodik és vezérel, határok közé szorít, hogy ne tévelyedjenek el; a mérsékelt tehetségeket kiműveli, és beszédkészségükben, írásbeliségükben, ítélkező véleményformálásukban megsegíti. A dialektika és a rétorika Istennek olyan ajándéka, az a szikra, amelyet Prométheusz magával hozott az égből, amivel jelzi az isteni fény kiterjesztett sugarait a mi gondolkodásunkban, hogy legyenek alapelvei és normái további tudományoknak-művészeteknek, amelyek az életben minden jónak a forrásai. Isten nyomait, jeleit ebben a művészetben lehet megpillantani, és Isten üdvösséges, a művészetekben kiterjesztett hírnevét szorgalmasan felkutatni, vizsgálni a beszélők által. A művészetek-tudományok ugyanis valóban egészen az isteni sugallatból beléoltottnak mutatkoznak, ami az életet szabályozza, hogy az Istennek engedelmeskedjen.

Cicero írja ragyogóan De oratore című művében, szívreható és minden dolognak a királynője a retorika, amelyik népeknek és nemzeteknek az akaratát határozza meg, azt, ahol akarja, mozgásba hozza, ahonnét pedig akarja, visszavonja, amelyik a nép lázadását, az árulók vallását és a szenátus ártalmasságát és hevességét megváltoztatja. Ehhez a legkiválóbb erényhez és tökéletes ékesszóláshoz csatlakoztak később néhányan, úgy mint Cicero, Perides, Demosthenes és az Isten egyházának más szónokai: Pál, Basilius, Luther... Az eloquentia legyen nagy és kiváló erény, képesség, vonatkozva a Tízparancsolat előírásai közül a második, harmadik és nyolcadik parancsolatra, és legyen a helyzete a nyelvet irányító-uraló, az ízlést-műértést megszabó; valósággal hálásan örvendezve Istennek és az embereknek üdvösen beszéljen... Hatóoka, vagy első szerzője a beszéd művészetének Isten, aki az ő fényének a sugárzását az elméknek adta és az embereknek a nyelvet juttatta, hogy egyesek másokat Isten igaz tanításáról és más dolgokról helyesen, rendben és nyilvánvalóan érthetően megtaníthassanak. Az

29 C 54171 jelzetű kötetét Kolozsvárott az Akadémiai Könyvtárban tanulmányoztam, amely az egykori Piarista Lyceum könyvtárából származik.

27